hétfő, január 22, 2018

„Kérdése korai és indokolatlan” – így reagált a Honvédelmi Minisztérium , amikor az iskoláktól, óvodáktól elvárt, nagy vitát kiváltó Honvédelmi Intézkedési Terv (HIT) néhány praktikus részlete iránt érdeklődtünk. Ezzel tárca gyakorlatilag elismerte: úgy rendelték meg az oktatási intézményektől nagy sietve, szilveszter előtt néhány nappal az akciótervet háború vagy szükségállapot esetére, hogy valójában ki sem dolgozták ki a részletszabályokat.

A tragikomikus helyzetről sokat elárul: a tervekben – amelyeket a nyár közepéig kell elkészíteni az érintett intézményekben – az iskolavezetőknek felelőst kell kijelölniük például arra, hogy vészhelyzetben védőöltözetet, takarót, vizet és élelmiszert rendeljen a gyerekeknek és a személyzetnek. Azt azonban a Honvédelmi Minisztériumban sem tudják, hogy a hadtápossá megtett tanároknak milyen élelmiszert, milyen védőöltözetet kellene beszerezniük, kitől, és pláne miből. Itt érdemes megemlíteni: az oktatási intézményeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma utasította a tervek elkészítésére, ám a konkrét ügyben a honvédelmi tárcát jelölték meg illetékesként.

– El nem tudom képzelni, milyen védőeszközökről beszélnek. Mostantól mindenkinek hordania kell magánál bicskát? Esetleg kisfejszét? És mit kell igényelnünk? Gázálarcot? Pisztolyt? Szkafandert? – fakadt ki egy Somogy megyei iskolaigazgató. Ennél is abszurdabbnak tartja a szükségállapot idején a minisztérium által megkövetelt adminisztrációt: a humántárca vész esetén irgalmatlan mennyiségű papírmunkára kényszerítené az igazgatókat. A minisztérium terjengős, 34 oldalas mintaterve alapján az intézményvezetőknek legalább hatféle napi jelentéssel, jegyzékkel, nyilvántartással kellene harcolniuk a nemzetközi terrorveszéllyel szemben. Az intézményvezetőnek a szükségállapot elrendelésekor előre nyilatkozniuk kell például az emberéletben, vagyoni javakban várható veszteségekről is.

„Vagyis egy, remélhetőleg csak a terv kiötlőinek az elborult fantáziájában létező, esetleges támadás esetén írjam le, szerintem hányan halnak majd meg a kollégák és a gyerekek közül?” – háborgott a somogyi pedagógus.

Egy fővárosi általános iskola igazgatója is hasonló indulattal szólt:

– Ha már a kormány tényleg szükségállapotra akar felkészülni, akkor eleve ott kellene kezdeni, hogy az iskoláknak legyen pénze gondnokra. Ma ugyanis, ha hétvégén vagy szünnapon bármilyen vészhelyzet történik az iskola környékén, akkor gondnok híján nincs, aki ki tudná nyitni az iskola épületét a lakosság számára. Ott fognak toporogni az utcán az emberek, akkor is ha mínusz tizenöt fok van!

A HIT mintaterv szerint a közoktatási államtitkár „békeidőben” is bármikor elrendelhet gyakorlatot és akkor a vezetőknek négy, az alkalmazottaknak hat órán belül jelentkezniük kell a munkahelyükön. "Ha ez egy munkanap történik, semmi értelme az egésznek, hiszen úgyis mindenki ott van az iskolában. Azonban hétvégén, de főleg a szabadságolások idején már érdekesebb lesz a helyzet." – fogalmazott egy igazgató. Megemlítette: ilyenkor külön dokumentumban kell vezeti, hogy ki hol van, mit csinál ott, s miért nem tud megjelenni.

„Érdekes lesz egy ilyen vakációs napló: ez nincs itt, mert nyaral, az sincs itt, mert nyaral. Én meg ülök az irodámban majd egyedül, s dokumentálok. Ja, és közben nézem a közszolgálati tévét.” A HIT szerint ugyanis rendkívüli állapot esetén az egyik első lépés, hogy az iskolából valakinek folyamatosan figyelnie kell a közszolgálati média adását.

Forrás: Népszava, Batka Zoltán, Vas András

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all