Ne lepődjön meg, ha a Deák téren száll ki a metróból

Vasárnaptól automatikusan nyílnak majd a Deák Ferenc térre telepített beléptetőkapuk.

Ez még mindig csak a próbaüzem, a jegyet, bérletet továbbra is fel kell mutatni a biztonságiaknak. Az augusztusban a Deák téri metróállomás Sütő utcai kijáratához felszerelt kapuk egyelőre csak a csúcsidőszakon kívül nyílnak majd automatikusan, ám néhány hét múlva – amikor az utasok már megszokták a működését – csúcsidőszakban is beindítják majd őket. Eddig ugyanis folyamatosan nyitva álltak.

A kapuk a kifelé vezető irányban nyílnak és záródnak majd, a belépés nem változik: továbbra is a megszokott módon történik az utazási jogosultságok ellenőrzése – írta közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A tesztelés célja, hogy valós üzemeltetési környezetben szerezzen tapasztalatokat a gyártó, a visszajelzések alapján pedig, ha szükséges, tovább fejlessze azokat.

A tesztelés során a BKK, valamint a gyártásért, a telepítésért és az üzemeltetésért is felelős Scheidt & Bachmann szakemberekből álló csoportja ellenőrizte a kapuknál felszerelt kamerák, illetve a kapuk nyitási/zárási funkciójának, és a kapuk érzékelési funkcióinak működését. Azért a Sütő utcai kijáratnál próbálták ki ezeket, mert ott nagyobb építészeti átalakítás nélkül telepíthették a készülékeket.

A 10 kapu felszerelése után még további 800 kaputestet, közel 530 állomási és nagyjából 11 ezer, a járművekre kihelyezett érvényesítő készüléket tesznek majd ki. A kapuk használatát több lépcsőben fogja bevezetni a BKK, ahhoz viszont, hogy az összes kapu rendeltetésszerűen működjön, szükséges az elektronikus jegyrendszer teljes infrastruktúrájának beindítása.

Arról, hogy ezt mikor sikerül összehozni, nem szól a BKK közleménye.

Forrás: hvg.hu