Végrehajtást kér a Helsinki Bizottság a Fidesz ellen

Nem kért bocsánatot a Fidesz a Helsinki Bizottságtól, amiért megsértette a jó hírnevét, most végrehajtást kérnek a civilek.
Végrehajtást kértek a Fideszre, mert a kormánypárt nem kér bocsánatot amiatt, hogy megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnevét – írta meg a 444.hu. A civil szervezet pert nyert a Fidesz ellen, a bíróság jogerősen úgy ítélt, hogy a párt megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnevét. Egy 2015-ös közleményben ugyanis azt állították, hogy a szervezet meghamisított több adatot, a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendelését teljesíti, és a menekültügyi statisztikákat is meghamisította.

A tárgyaláson aztán egyik állítást sem tudták bizonyítani. A bíróság egymillió forintra büntette a Fideszt, valamint arra kötelezte őket, hogy nyolc napon belül tegyenek közzé nyilvános bocsánatkérést. A kártérítést ki is fizették, de bocsánatot azóta sem kértek, már több mint egy éve, pedig az ítéletet azóta még a Kúria is megerősítette.

Forrás: HVG