kedd, augusztus 21, 2018
728x90 EU Imagery

Levélben hívta fel a miniszterelnök figyelmét a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke, hogy ha a kormány továbbra is halogatja a terület dolgozóinak érdemi bérrendezését, akkor a tagság nyomására elsőként az önkormányzatoknál elkezdik egy januárban induló folytatólagos munkabeszüntetés megszervezését.

FOTÓ: Tóth Gergő
 Boros Péterné azonban azt hangsúlyozta a Népszavának, hogy a béremelésekből 10 éve kimaradt kistelepülési önkormányzatok mellett azokon a kulturális és szociális területhez tartozó, vagy más közszolgáltatást végző munkahelyeken is egyre nő az elégedetlenség, ahol kisebb-nagyobb bérkiegészítésekkel próbálta csökkenteni a feszültséget a kormány. A szakszervezet az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) mára összehívott, idei utolsó ülésén még kísérletet tesz arra, hogy tárgyaláson harcoljon ki béremelést, de ha most sem kap érdemi ajánlatot a kormánytól, akkor januártól minden hónapban egy nappal hosszabbodó, folytatólagos sztrájkba kezd az önkormányzati terület. Így 2018. január 12-én pénteken és 15-én hétfőn 2 napos munkabeszüntetést tartanak, ennek eredménytelensége esetén február 15-16-án és 19-én, azaz csütörtökön, pénteken és hétfőn 3 napos sztrájk jöhet a polgármesteri hivatalokban, márciusban pedig már 4 napos tiltakozást terveznek. A választásokat megelőző hónapban 7-től 10-ig, vagyis szerdától szombatig csak halaszthatatlan anyakönyvi ügyek intézésére engednék be az ügyfeleket, ha a kormány semmit nem lép.

S hogy mi lesz áprilisban? Boros Péterné Orbán Viktornak címzett levelében megfogalmazta a választ. „Ha most vasárnap lennének a választások, lehet, hogy azt sok helyen nem lehetne megtartani, mert a demokrácia alapintézményét is veszélyezteti a szakemberhiány”. Ha az alacsony bérek miatt egyre gyorsuló elvándorlás folytatódik, alig marad a településeken például jegyző, akkor a községekben nem lesznek képesek a választás zavartalan megszervezésére. Annak pedig beláthatatlan hazai és nemzetközi politikai következményei lehetnek.

Forrás: Népszava

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all