hétfő, június 25, 2018
728x90 EU Imagery

Csütörtöki hírek szerint megbukik a legnagyobb szlovén kikötői társaság, a Luka Koper menedzsmentje, miközben a cég munkásgyűlése az ellen tiltakozik, hogy a létesítménnyel szomszédos területek esetleges magyar tulajdonba kerüljenek.

kikoto

Körülbelül 5-600 alkalmazott gyűlt össze szerdán a koperi kikötő garázsépületében. A munkásgyűlésen felszólalók arról beszéltek, hogy munkahelyeik a Luka Koper nevű kikötőtársaságnál már nincsenek olyan biztonságban, mint eddig voltak – tudósított az eseményről egy helyi internetes újság, a Primorske.si.

A bizonytalanságot furcsa módon éppen a kikötő térségének fejlesztése okozza – a gyűlésen felszólalók szerint.

Koperbe a szlovén állam egy újabb vasúti vágány építését tervezi, amelynek körülbelül 650 millió euróra rúgnak a költségei. Az ehhez a második vágányhoz szükséges források egy részét EU-s (250 millió euró) és magyar pénzből (200 millió euró) kívánják előteremteni. Ezért cserében – hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint – 99 évre lízingbe adnának magyaroknak bizonyos területeket Koperben, a kikötő szomszédságában.

A munkásgyűlésen viszont olyan táblával jelentek meg a résztvevők, amelyen a felirat az volt: „Nem adjuk a földünket a magyaroknak!” A Luka Koper alkalmazottai attól félnek ugyanis, hogy az újabb fejlesztésekkel éppen a meglévő kikötőnek teremtenének konkurenciát az új magyar tulajdonosok.

A munkavállalók most azt szeretnék, ha a Luka Koper koncessziós területét kibővítenék, azokat a földeket szeretnék megszerezni, amelyek a nem hivatalos értesülések szerint akár magyar kézbe is kerülhetnének, a vasútépítés finanszírozásáért cserében.

A Luka Koper munkástanácsának vezetője, Mirko Slosar szerint nem kaptak világos választ a kormánytól a kérésükre, illetve követelésükre. Erről a szlovén napilap, a Delo online kiadása számolt be.

Közben a Dnevnik, a legtekintélyesebb szlovén napilapok egyike arról írt csütörtök délután, hogy szinte biztosra vehető a kikötő menedzsmentjének bukása. Már szerdán megszavazták a részvényesek a bizalmatlansági indítványt Dragomirja Matićcsal szemben, most még a felügyelőbizottságnak is jóvá kell ezt hagynia, ami szintén csütörtökön várható.

A bizonytalanság tehát szinte teljes a koperi fejlesztések és a meglévő kikötő üzemeltetése körül is, miközben a forgalom dinamikusan bővül a szlovén létesítményben: idén várhatóan 900 ezer konténert raktak át, s jövőre a forgalom akár az egymillió egységet is elérheti az illetékesek szerint.

Forrás: Szegő Iván Miklós/ 24.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all