Orbán Viktor fogadott egy igazi balkáni nehézfiút

„Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az Országházban fogadta Milo Djukanovićot, a montenegrói Szocialisták Demokratikus Pártja elnökét, aki korábban a balkáni állam államfője, illetve miniszterelnöke is volt” – adta hírül a Kormany.hu Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtófőnök tájékoztatását. A hivatalos tájékoztatás szerint Montenegró NATO-tagságáról és uniós integrációjáról és a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről volt szó.

Na, de ki ez a Milo Djukanović?

Az 55 éves Milo Djukanović Balkán egyik legaktívabb és legbefolyásosabb politikusa, aki 1991 óta négyszer töltötte be a miniszterelnöki posztot a volt jugoszláv tagköztársaságban, 1998 és 2002 között pedig államfő volt. 2010-ben a brit Independent 11,5 millió euróra (mai árfolyamon számolva több mint 3,5 milliárd forintra) becsülte a vagyonát, és ezzel ő volt a világ huszadik leggazdagabb vezetője.

Ő volt az, aki a Szerbiával fenntartott államszövetség megszüntetéséről és Montenegró önálló állammá válásáról döntő 2006 májusi népszavazás kampányát irányította.
Hivatali ideje alatt többször érte az a vád, hogy többedmagával ő irányította a balkáni cigarettacsempész-hálózatot. Az olasz hatóságok cigarettacsempészet miatt nyomozást indítottak ellene, majd diplomáciai mentessége miatt 2009-ben ejtették az ügyet. Djukanović végig tagadta a vádakat. A 444 korábbi cikke szerint a tényfeltáró újságírókat tömörítő nemzetközi szakmai szervezet, a Szervezett Bűnözés és Korrupciójelentő Projekt (OCCRP) 2015-ben a világ legkorruptabb politikusának választotta Milo Djukanovićot.

Forrás: Index