Sok pénz eltűnt abból, amit a kormány a fogorvosoknak adott volna

A kormány a polgármesteri hivatalok közvetítésével utalt 3 millió forintot minden alapellátó fogorvoshoz

, de sok helyen a város vezetői úgy döntöttek, inkább megtartják az önkormányzat kasszájában a pénzt. Sok helyen megtartotta magának a város azt a pénzt, amit a kormány rajtuk keresztül az alapellátó fogorvosoknak küldött – írta a Népszava. A lap szerint nem jutott el minden alapellátó fogorvoshoz a 3 millió forintos támogatás, amit a kormány feltétel nélkül, szabad felhasználásra ígért.

Az önkormányzatok által működtetett körzetek jó részében a helyhatóságok nem adták tovább az összeget az érintetteknek. Annak ellenére sem, hogy az intézkedést bejelentő sajtótájékoztatón november végén Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt közölte: bár az esetek egy részében önkormányzatoknak utalnak, a pénz nem az övék, azt azonnal tovább kell utalniuk az ellátást végző fogorvosnak.

A vállalkozási formában üzemelő praxisokba maradéktalanul megérkezett az összeg januárban. Csakhogy a mintegy 2400 alapellátó körzet harmadát az önkormányzatok működtetik, ezek egy része pedig nem adta tovább a pénzt az érintetteknek. Egy Bács-Kiskun megyei település polgármestere például azt mondta: ez más jellegű finanszírozás, mint a szokásos havi összeg, ezért az önkormányzatot illeti. Más önkormányzat egyszerűen azt üzente, hogy a hárommillió forint az övék. 

Forrás: HVG