Negyvenezer nyugdíjasnak tartozik pénzzel a magyar állam

A kormány arra hivatkozik, hogy most először kellett az adóbevallások alapján dolgozniuk, és ezért csak később tudtak hozzáfogni a feladathoz.

Fejenként akár 8-10 ezer forinttal tartozhat az állam 40 ezer nyugdíjasnak. Olyanoknak, akik tavalyelőtt dolgoztak a nyugdíj mellett, és még most, több mint negyedévvel a törvényes határidő lejárta után sem számolták ki nekik, mekkora nyugdíjemelésre jogosultak a munkájuk után – számolt be a csütörtöki RTL Híradó.

A tudósításban bemutattak egy asszonyt, aki a nyugdíj mellett bérszámfejtőként dolgozik. Tavaly év eleje óta nagyobb ellátás járna neki a tavalyelőtt elvégzett munkája után, de az állam még mindig nem számolta ki, mennyivel járna több neki, pedig a törvényes határidő már több mint negyedéve lejárt.

 

A törvény szerint az alkalmazottaknak legkésőbb szeptember végéig, a nyugdíjasoknak pedig október 31-ig kellett volna kiszámolnia az emelést a nyugdíjfolyósítónak. Utóbbi azóta már az államkincstárba olvadt.

Aki nyugdíj melletti munkával havi bruttó százezer forintot keresett tavaly előtt, tavaly 500 forint nyugdíjemelésre lett volna jogosult év elejétől a Nyugdíjguru.hu számításai szerint. Vagyis októberben már ötezer forint járna visszamenőleg ebben az esetben. 2018 februárjára 8-10 ezer forintra hízhatott az állam tartozása.

Farkas András, a Nyugdíjguru.hu vezető elemzője szerint újra kell majd számolni a tavaly novemberi, egyösszegű nyugdíjkorrekciós emeléseket és a most januári, 3 százalékos „rendszeres” nyugdíjemelést is az érintetteknél.

Tavaly előtt körülbelül 86 ezer nyugdíjas vállalt munkát, közülük nagyjából 40 ezren még mindig nem kapták meg az emelést, illetve nem is tudják, mennyi jár nekik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az emelést csak az adóbevallások beérkezése után, 2017 második félévétől kezdhették el kiszámolni. Arra nem válaszolt a tárca, hogy összesen hány érintett nyugdíjasnak tartozik még az állam, kik a felelősek a csúszásért és annak milyen következményei lesznek.

Forrás: HVG