Orbánnak küldenek levelet a sztrájkot tervező egészségügyisek

Sztrájkbizottságot alakítanak és követeléseiket pár napon belül eljuttatják Orbán Viktor miniszterelnöknek a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szakszervezetének képviselői - írja a Napi.hu. A lap emlékeztet rá, hogy elmúlt hetekben derült fény arra, hogy a kormány előrehozza januárra a novemberre tervezett egészségügyi béremelés a költségvetés kedvező helyzetére hivatkozva. Ez 80 ezer embert érint és 19 milliárd forintos vonzata van. Kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint meg is érkezett a januárra vonatkozó bértöbblet a dolgozók számlájára, elvileg.

A gyakorlat ugyanis azt mutatta, hogy sokan nem kaptak fizetésemelést. A közösségi oldalakon terjedő egyedi esetek azt mutatták, hogy egyesek 1 illetve 900 forintos bértöbbletben részesültek. Mindez azzal függhet össze (ahogyan az tavaly novemberben is megtörtént), hogy bár az alapilletmény megemelkedett, a pótlékok csökkentek, így a teljes bér nem növekedett érdemben. A Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szakszervezetének képviselői a tagság által megfogalmazott igényeket összegyűjtik, majd a követeléseket február 26-án eljuttatják Orbán Viktor kormányfőnek.

Az RTL szerdai riportja szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumánál azt mondták, hogy a mostani béremelés 70 ezer szakdolgozót érint, és szerintük nincs olyan, akinek januárban a minimálbér, a garantált bérminimum emelésével vagy a mostani emeléssel ne nőtt volna a fizetése. A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint nagyjából minden tizedik dolgozót érinti a probléma, ami szerint csak pár vagy pár száz forinttal emelkedett a bérük.

Forrás: Index