kedd, augusztus 21, 2018
728x90 EU Imagery

Az informatikusok kétharmada számít idén is fizetésemelésre, a munkáltatók a legkeményebb bértárgyalásokra a 26-35 év közötti korosztály kapcsán számíthatnak – derült ki a NetAcademia friss kutatásából.

Az éves szinten 15 000 informatikust továbbképző oktatócég tapasztalatai alapján bár még mindig alacsony, de tavaly megduplázódott a más területről érkező „szakmaváltó” résztvevők aránya.

A tavalyi (2017-es) év elején az informatikusok közel kétharmada kapott fizetésemelést, nemek szerint vizsgálva azonban az is látszik, hogy a szakmán belül a nők ritkábban részesültek ebben, mint a férfiak – derült ki a NetAcademia Oktatóközpont januárban végzett online felméréséből.

A kutatásban részt vevők tapasztalatait összegezve a munkaadók fő motivációját az emelés során a piaci elvárásoknak való megfelelés adja. „A bértárgyalásoknál, még akkor is, ha konkrétan nem kerül szóba, ott van a levegőben a 25 ezres informatikushiány. A munkáltató ezért az egyre jobb fizetéssel, játszószobával, jóléti szolgáltatások bevezetésével igyekszik megtartani az IT-szakembereket. Nem véletlen, hogy az olyan klasszikus bérnövelők, mint például az előléptetéshez, kitűzött cél eléréséhez kötött emelések nem igazán jellemzőek” – mondta Litkei Péter, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője.

Az informatikusoknak mindössze 3 százaléka maradéktalanul, 13 százaléka alapvetően, míg 31 százalékuk inkább elégedett jelenlegi fizetésével. Mindezek ismeretében az sem véletlen, hogy az IT-szakemberek kétharmada idén is számít arra, hogy növekszik a bére: 40 százalékuk legalább 5 százalékos, harmaduk 10-15 százalékos, ugyancsak harmaduk pedig 15 százalék feletti emelést remél, vagy már meg is kapta azt.

„Az elvárások tekintetében a munkáltatók a legkeményebb bértárgyalásokra a 26-35 év közötti korosztály tagjaival számíthatnak. A kor előrehaladtával a fizetésemeléssel kapcsolatos várakozások és elvárások némileg visszafogottabbá válnak” – tette hozzá Litkei Péter.

A kutatás keretében azt is vizsgálta a NetAcademia, hogy mi az, ami saját bevallásuk szerint meghatározó az informatikusok motiválásában, és az adott munkahelyen tartásában. A válaszok összegzése alapján a kellemes munkahelyi légkör végzett az élen, amit a kompenzációs csomag (bér, juttatások), illetve a megfelelő, innovatív technikai háttér követ. A szempontok között a negyedik helyen szerepel a képzési, tanulási lehetőség, míg az ötödiken a kihívásokkal teli, izgalmas projektek.

„A kellemes munkahelyi légkör megteremtésének egyik eredménye, hogy informatikusokat nagyobb létszámban foglalkoztató vállalatoknál már alap a csocsóasztalt, konzolt és egyéb »munkahelyi lazítókat« tartalmazó játszószoba. Emellett előretört a home office és a rugalmas munkaidő támogatása is, amelyek révén a vállalatok hatékonyabb munkavégzést várnak” – kommentálta az eredményeket a NetAcademia ügyvezetője.

Forrás: Prog.hu

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all