Orbán nyolc éve egyfolytában menekül

Orbán Viktor az elmúlt nyolc évben mindössze egyszer adott interjút olyan helyen, ahol kellemetlen kérdéseket is feltehettek neki. Magyarország miniszterelnöke 2010 óta 176 interjút adott különböző médiumoknak, ebből 135-öt olyan felületnek, ahol garantáltan nem kérdeztek rá a veje vagy párttársai ügyeire – derült ki az Index összesítéséből. A portál annak kapcsán, hogy Orbán Viktor most is visszautasította interjú-kérésüket, utánanézett: a magyar miniszterelnök 2010-es megválasztása óta kiknek adott interjút, azaz milyen felületeket tartott méltónak arra, hogy elmondja véleményét a világ dolgairól.

A portál ehhez Orbán Viktor saját, illetve a kormány honlapján feltüntetett interjúit gyűjtötte egy táblázatba a 2010-es választás végétől 2018. március 29-ig. Azt is összeírták, ki volt az interjú idején a médiafelület tulajdonosa, és mennyire számít a platform kormánybarátnak, vagy éppen kormánykritikusnak. Kiderült: Orbán Viktor 8 év alatt egyetlenegyszer beszélt olyan helyen, ahol várható volt, hogy kellemetlen kérdést is föltesznek majd neki. Ez a hely az ATV volt, ahol nem sokkal a megválasztása után beszélt. Azóta viszont kritikus sajtónak még csak a közelébe sem ment Magyarországon.

Az Index megjegyzi: táblázatukban függetlenként van feltüntetve 15 olyan felület, amelynek megszólalt Orbán az elmúlt nyolc évben. Ezeket azonban csak a tulajdonosi viszony miatt rakták ebbe a kategóriába, a végleges interjúk egyik esetben sem izzasztották meg a miniszterelnököt. Ilyen a legtöbb, akkor még külföldi kézben lévő megyei lap, vagy például a TV2, mielőtt a német ProSiebenSat1 eladta volna Fidesz-közeli személyeknek, hogy aztán Andy Vajnánál kössön ki.

Orbán Viktor kritikától való rettegését az is jól jelzi, hogy a Simicska Lajoshoz tartozó médiafelüleken (Hír TV, Magyar Nemzet) 2014-ig évente minimum egy, de inkább több alkalommal szólalt meg a miniszterelnök, hogy aztán az oligarcha és Orbán összeveszése után soha többé a közelébe se menjen, és helyette olyan felületeket részesítsen inkább előnyben, mint az először Széles Gábor-, majd Mészáros Lőrinc-féle Echo TV vagy a szintén Mészároshoz tartozó Magyar Idők.

Egy másik kedvelt szokása az elmúlt nyolc évben, hogy miközben a vezető sajtóorgánumokkal inkább szóba sem áll, nagyon kedveli a megyei lapokat, tévéket, sőt, a legutolsó független felületnek adott interjúját a Református.hu készítette vele két évvel ezelőtt.

Forrás: Népszava