Nulla pontot kapott a Fidesz az orvosoktól

Részletes értékelést közölt a pártok egészségügyi programjáról az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű, több mint két éve létező csoport, amiből többek közt az derült ki, hogy a Momentumnak vannak a legjobb elképzelései, valamint hogy a Fidesz nulla ponttal került az utolsó helyre – írja a 444.

orvos

A csoport azért döntött az elemzés mellett, mert úgy érezték, az egészségügyi programokról írt összefoglalókból nem derült ki, hogy az ígéretek valóban orvosolnák-e a problémákat, vagy csak tüneti kezelést jelentenének. Kilenc szempontból álló rendszer szerint értékelték a nyilvánosan elérhető programokat, szlogenek és a kormánypárt szidása helyett a koherenciát, a konkrét javaslatokat és a megvalósíthatóságot díjazták jobban.

A végleges értékelést aztán nemcsak az összpontszám, hanem az egyes elemek hangsúlyos, szakmai és logikus tárgyalása is hozzájárult a végleges rangsor kialakításához. Jelest egyik párt sem kapott, de két "jó" eredmény született, azt viszont kifogásolták, hogy az egészségügy hétköznapi korrupciója, a hálapénz rendszere több programban fel sem merült megoldandó feladatként.

Jó osztályzatot kapott a Momentum és a Jobbik, előbbi volt az egyetlen, ami valóban átfogó reformot vázolt fel, de a finanszírozási háttér nem volt megfelelően kidolgozva, utóbbi pedig koherens, minden fontos területre kiterjedő program, ami a valódi betegek és egészségügyi dolgozók tapasztalataiból is merített, ugyanakkor a lényegi strukturális változások konkrétumait kerülte.

Közepest ért el az LMP, itt a felületesség volt a gond, csupán megállapította a problémákat, azok kezelésére nem tett javaslatot.

Még eggyel rosszabb helyen áll a DK, az MSZP és az Együtt, utóbbi kettő mondjuk csak azért, mert hiába van koherens programjuk, erről a nyilvánosságot nem tájékoztatják.

A Fidesz volt az egyetlen, aki elégtelent kapott, méghozzá nulla ponttal, az orvosok álláspontja szerint ugyanis annak ellenére sem tartották fontosnak, hogy egészségügyi programmal álljon elő, hogy objektív felmérések és a mindennapi tapasztalat is arról tanúskodik, hogy Magyarország egészségügyi rendszere, annak teljesítménye az Európai Unió sereghajtója lett.

Forrás: index.hu