Tízmilliók a hólapáton: kihallgatás sem volt az EMMI-intézetnél

Hosszú ideig tarthatnak még a humán tárca háttérintézményeinél indított nyomozások – Polt Péter sem tudná megmondani, meddig. Csalás és hűtlen kezelés gyanújával is vizsgálat zajlik az Emmi két háttérszervezeténél, de a rendőrség a jelek szerint évek óta nem tud zöld ágra vergődni az ügyekkel, és a jelek szerint egyhamar nem is fognak – legalábbis ez derül ki Polt Péter legfőbb ügyész Korózs Lajos szocialista képviselőnek küldött válaszaiból.

Korózs levélben kérdezett rá Poltnál, hogy milyen szakaszban tart a két ügy. Az egyik nyomozás a Türr István Képző -és Kutató Intézetnél zajlik: a TKKI 2015-ben egy kisváros téli költségvetésének megfelelő összeget, 25 millió forintot költött el miskolci, ózdi és kecskeméti igazgatósági udvarainak hótakarítására, a tendert pedig egy reklámcég, a Lightboard Outdoor Kft. nyerte el. A furcsa megbízás miatt a BRFK jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított nyomozást, de Polt válasza szerint még a gyanúsítotti kihallgatásig sem jutottak el a vizsgálat során; a 2015-ös ügyben jelenleg adatok, iratok beszerzésével foglalkozik a hatóság, a nyomozás folyamatosan tologatott határideje pedig június 10-re csúszott át, ami indokolt esetben ismét meghosszabbítható.

Ennél nagyobb tétel lehet az, ami miatt a BRFK és a Legfőbb Ügyészség az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnél nyomoz, különösen nagy értékű csalás gyanújával. Az EMET ugyanis 2015 decemberével – röviddel a 2013-as uniós TÁMOP- pénzek kifutása előtt – alig két hét alatt komoly összeget költött, „képzések beszerzésére”. A forrásból elméletileg 40 órás képzést tartottak az EMET 422 munkatársának, de hogy miről, az Korózs szerint máig is rejtély.

Arról már Hadházy Ákos, az LMP korábbi társelnöke számolt be, hogy a négy közbeszerzés közül háromnál a nyertes cég által tett ajánlat forintra pontosan annyi volt, mint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által előzetesen kalkulált összeg. Az összesen négy képzés megrendelésére több mint bruttó 61 milliót költött az EMET. Akadt olyan fejtágítás is, ahol 202 ezer forintra jött ki egy fő képzése, de a legolcsóbb konstrukcióban is 124 ezer lett az oktatás költsége egy emberre lebontva – olvasható a Magyar Narancs témával foglalkozó cikkében.

Csakhogy ebben az eljárásban sincs előrelépés: Polt Péter legfőbb ügyész szerint az eset nagyon összetett, és további eljárásokat igényelhet – így még „a nyomozás befejezésének várható időpontja sem prognosztizálható.” Mindez talán nem meglepő, ha tudjuk, hogy Poltnak még Kósa Lajos 1300 milliárdos ügylete sem volt gyanús, a hazai ügyészségek antikorrupciós teljesítménye pedig uniós szinten annyi bírálatot kapott, hogy lapunk értesülése szerint az Orbán-kormány ezért sem engedi nyilvánosságra hozni a Magyarországról szóló GRECO-jelentést.

Forrás: Népszava, Koncz Tamás