Jogsértőnek találta a tavalyi szakmai érettségit az ombudsman

A tanulók alapvető jogait és a jogbiztonság elemi követelményeit sértette, hogy jelentős késedelemmel léptették életbe a 2017-es szakmai érettségi kötelező vizsgatárgyának követelményeit - állapította meg Székely László ombudsman. Az alapvető jogok biztosa az emberi erőforrások miniszterét a kellő felkészülési idő érdemi biztosítására, valamint a tanulók alapvető jogainak tiszteletben tartására kérte fel. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteki közleménye szerint a biztoshoz forduló három panaszos sérelmezte, hogy a szakgimnáziumokban 2017-ben új ágazati szakmai és ágazaton kívüli szakmai tárgyból kötelezően kellett érettségi vizsgát tenni úgy, hogy a vizsga részletes követelményeit meghatározó rendelet csak 2016. december 28-án jelent meg.

A főbb megállapítások:

Székely László ombudsman megállapította, hogy a vizsgatárgy követelményeit meghatározó miniszteri rendelet 2016-os többszöri módosítása, annak 2016. decemberi kihirdetése, majd szinte azonnali, a kellő felkészülési idő biztosítását teljesen figyelmen kívül hagyó életbe lépése súlyosan sértette a jogbiztonság követelményét.

Az alapvető jogok biztosa az emberi erőforrások miniszterénél kezdeményezte, hogy a jövőben fordítson kiemelt figyelmet a rendeletalkotásra, a hatályba léptetésre és a kellő felkészülési idő biztosítására vonatkozó alapvető alkotmányossági követelmények következetes betartására.

A jelentés szerint a felvételit megelőző két évben az egyetemre készülők a Felvételi Tájékoztatóból nem kaphattak valós információkat az emelt szintű szakmai érettségi vizsgatárgyakról. Ugyanis a Felvételi Tájékoztató összeállítója és az adatszolgáltató felsőoktatási intézmények ekkor még nem ismerhették, hogy melyek az egyes ágazati szakmai vizsgatárgyak.

Emellett a biztos rámutatott, hogy a sajátos nevelési igényű érettségizőket megillető mentességek és kedvezmények a 2017. évi tavaszi érettségi vizsgák során - az ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy tekintetében - nem érvényesülhettek egyértelműen. Ezt azzal magyarázta, hogy a szaktárca értelmezésében nem, de az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint adható teljes felmentés az ágazati szakmai tárgy teljesítése alól.

Ezért az ombudsman felkérte a minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a jogalkalmazói gyakorlat egyértelműsítése és világossá tétele érdekében.

Forrás: Index