Az ellenzék egy része is megszavazta a képviselők béremelését

Több pénz, növekvő alapilletmény és tiszteletdíj, üzemanyagkártya, plusz lakbértámogatás, mindez augusztus elejétől. Erre mondtak igent a kormánypártok, valamint az ellenzék egy része is. A DK elment, de nemmel szavaztak, az LMP el sem ment, így tiltakoztak.

Az országgyűlési képviselők juttatásainak emelését tartalmazó módosító javaslatot fogadott el pénteki ülésén a törvényalkotási bizottság. A változtatást csak a DK politikusai ellenezték, a többi jelen lévő ellenzéki képviselő megszavazta azt, miután a kormánypártok hozzájárultak a frakciók támogatását és egyes képviselői juttatásokat érintő ellenzéki kezdeményezéshez. A hvg.hu az LMP-től megtudta, ők távolmaradásukkal tiltakoztak a fizetésemelés ellen, így a bizottság LMP-s tagja, Keresztes László Lóránt sem szavazta meg a többletjuttatásokat. (Korábban voltak olyan tervek, hogy a TAB ülésén az ellenzéki frakciók munkáját nagyban megnehezítő szabályokat is elfogadnak, ez ellen is tiltakozott volna az LMP, de ez végül nem került napirendre.)

A testület kormánypárti többsége a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz nyújtotta be a változtatást, amelynek értelmében évente növekedhetnének a tiszteletdíjak, hiszen azokat az előző évi átlagbér háromszorosában határozná meg az országgyűlési törvény.

Aki egy állandó bizottság tagja, az az alapilletményének 1,2-szeresét, aki legalább két testület munkájában vesz részt vagy a törvényalkotási bizottságban foglal helyet, az alapilletmény 1,4-szeresét kapná. A frakcióvezetők az alapilletmény kétszeresében részesülnének, helyetteseik annak 1,7-szeresében, de helyettesi díjazást csak minden megkezdett huszonöt tag után egyszer fizetne a Ház.

Az Országgyűlés elnöke az alapilletmény 2,7-szeresét kapná, alelnökei annak dupláját, míg a jegyző és az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának elnökének juttatását 1,7-szeres szorzóval számolnák.

A képviselők üzemanyagkártyát is kapnak, amelyet havonta töltenének fel különböző összegekkel figyelembe véve azt, hogy a politikus milyen messze él a fővárostól, és választókerülete mekkora. A budapestiek alapjuttatásként havi 2500 kilométer megtételéhez elegendő forrást kapnának, míg az, aki több mint 300 kilométerre lakik, 6500 kilométerre elegendő üzemanyagot fedezhetne abból. Az összeg azonban ennek akár a másfélszerese lehet a legnagyobb területi kiterjedésű választókerületek egyéni képviselői esetébe.

Növekedne a lakbértámogatás is, az indoklás szerint azért, mert a fővárosi albérletárak az elmúlt években megduplázódtak, de nőne a független képviselők juttatása is. A jövőben nem kapnak az Országgyűlési törvényben meghatározottnál alacsonyabb összegű javadalmazást az a képviselő, aki kormányzati tisztséget is ellát.

A változások már idén augusztustól életbe lépnének, ha azokat jövő héten elfogadja a Ház. A Fidesz a béremelésről úgy magyarázkodott, a parlamenti döntéshozók alapilletménye ezek után, a sorban utoljára emelkedik, 18,5 százalékkal, hangsúlyozták, hogy a javasolt megoldás a képviselők javadalmazását a gazdaság teljesítményétől teszi függővé. A közlemény szerint az országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul, ami megfelel a korábbi és nemzetközi gyakorlatnak.

Forrás: HVG