Lakóhelyükhöz közeli börtönökben bűnhődhetnek a jövőben a hajléktalanok

A Belügyminisztérium azt állítja, felkészültek a szabálysértési törvény végrehajtására.

Elzárással vagy közérdekű munkával büntethetik a jövőben azokat a hajléktalanokat, akik nem tesznek eleget a rendőrség felszólításának, és 90 nap alatt sem hagyják el a közterületet, ahol addig rendszeresen tartózkodtak. A kormánytöbbség által nemrég módosított szabálysértési törvény értelmében a jövőben büntethetik a hajléktalanságot, aminek következtében sokan börtönbe mehetnek. És nem is akárhova: a Népszava kérdésére a Belügyminisztérium kijelentette, hogy minden elzárásra ítélt hajléktalant a lakóhelyéhez közeli büntetés-végrehajtási intézetbe szállítanak.”

A Belügyminisztérium azt is hozzátette: a rendvédelmi szervek felkészültek a törvénymódosítás hatályba lépése utáni időszakra. Azt azonban nem tudni, arra is felkészültek-e, hogy megállapítsák, melyik az egyes hajléktalanok lakóhelyéhez legközelebb eső börtön. Vig Dávid, a Helsinki Bizottság rendészeti és büntető igazságszolgáltatási programvezetője szerint viszont még ha sikerül is a fenti kihívást teljesíteniük a hatóságoknak, akkor sincs értelme a hajléktalanságot elzárással büntetni. Vig a lapnak hangsúlyozta: az otthontalanság szociális probléma, ráadásul a magyar börtönök már most is túlzsúfoltságukról híresek, így az újabb és újabb emberek rabosítása csak fokozza ezt a problémát.

Forrás: HVG