Diktátum jellegű rendelettel tiltják be a gender szakot Magyarországon

A kormány már egy éve inkább ideológiának nevezte, mint tudománynak, és táplálta a KDNP-s utálkozást.

Most hirtelen lecsaptak a képzésre az ELTE-n és a CEU-n is. A hét elején alig 24 órát kaptak az egyetemek arra, hogy véleményezzék az Emmi és az igazságügyi tárca rendeletmódosító előterjesztését, amelynek egy pontja kimondja: a jövőben nem indulhat képzés társadalmi nemek tanulmánya szakon, vagy ahogy a politikai vitákban elhíresült: genderszakon.

A hvg.hu értesülései szerint mindez akkor történt, amikor az egyetemeken általános szabadságolás, lényegében leállás van. Az Emmi-IM előterjesztés egyébként két módosítást vezet fel. Ezek közül az egyik a fizetős és nemfizetős képzés közötti határokat tisztázza, kidolgozottan, a második, a genderszakot betiltó azonban mindenféle háttéranyag, indoklás nélküli. A módosítás két egyetemet érint Magyarországon, ilyen szakon ugyanis mesterképzés csak az ELTE-n, illetve a CEU-n van. Utóbbinál a rendelet a magyar diplomát adó képzésre vonatkozik, az amerikaira nyilvánvalóan nem. Ez tehát azt jelenti, hogy amennyiben végső formát nyer és hivatalosssá válik a rendelet, úgy Magyarországon magyarul nem lehet részt venni ilyen képzésen, illetve magyar diplomát nem lehet szerezni a társadalmi nemek tudományából.

Úgy tudjuk, a rendeletnek nem voltak előzményei, ráadásul akkreditált szakokról van szó, amelyeket egy tollvonással gyakorlatilag betiltanak. Az ELTE-n egyébként idén is vettek fel hallgatókat a mesterképzésre. A jogszabályok alapján ők, illetve azok, akik már hallgatók, befejezhetik a képzést, ám jövőre az egyetem a képzést már nem hirdetheti meg, ha a rendelet hatályba lép. A gender studies képzés már jó ideje szálka a kormány szemében. Először a KDNP ifjúsági szervezetének elnöke írt nyílt levelet tavaly februárban az ELTE rektorának ebben a témában. Nacsa Lőrinc ebben a többi között azt fejtegette, hogy a képzés luxus, felesleges és romboló. Alig három héttel később Rétvári Bence, az Emmi államtitkára, az írásban feltett kérdések megválaszolásának felelőse egy felvetésre ugyancsak kifakadt a szakra. Az ő olvasatában az egyetemi szakoknak tudományos alapokra kell támaszkodniuk. A gender – a marxizmus-leninizmushoz hasonlóan – inkább nevezhető ideológiának, mint tudománynak, így kétséges, eléri-e az egyetemi oktatási szintet. A szak tartalma szemben áll mindazzal, amit a kormány értékvilága az emberről vall - fogalmazott Rétvári.

Forrás: HVG