Elfogadták a Sargentini-jelentést

A többi nemzeti kormány előtt kell bizonyítani, hogy nem sérülnek az európai értékek Magyarországon. Az Európai Parlament (EP) szerda kora délután, közel 70 százalékos többséggel, jóváhagyta a magyarországi helyzetről szóló jelentést, és a következő szintre léptette a Magyarország ellen zajló hetes cikkes eljárást.

A szavazás a következő eredménnyel zárult:

igen: 448
nem: 197
tartózkodás: 48

Ezzel az Európai Parlament szerepe egy időre befejeződött az eljárásban. Innentől a nemzeti kormányok uniós törvényhozó testülete, a Tanács felelős az ügyért. A Tanácson belül valószínűleg a tagállamok Európa-ügyi miniszterei elé kerül a kérdés, akik dönteni fognak róla, hogy milyen formában foglalkoznak vele.

Az uniós szerződés hetes cikke szerint most az következik, hogy a Tanács meghallgatja a Magyarországot, és ajánlásokat tehet neki. Ez a párbeszéd a Tanács és Magyarország között akármeddig eltarthat, nincs időkorlát a szerződésben. Ha a többi kormány nem elégedett ennek a párbeszédnek az eredményével, akkor maguk között szavazhatnak arról, hogy sérülnek-e Magyarországon az európai alapértékek. A tagállamok négyötöde, vagyis legalább 22 tagállam kell, hogy ilyen megállapítást tegyen. Ezután a szavazás után is eltelhet még akármennyi idő, mielőtt hivatalosan a legmagasabb szintre kerülhet az ügy. Ugyanis a szerződés azt írja, hogy a szavazás után „a Tanács rendszeresen ellenőrzi, hogy azok az okok, amelyek alapján ilyen megállapítást tett, továbbra is fennállnak-e.” Ha továbbra is fennállnak ezek az okok, akkor kerülhet az ügy hivatalosan az EU politikai csúcstestülete, a kormányfők Európai Tanácsa elé, akik szankciókról dönthetnek.

Forrás: Index