péntek, március 29, 2024
  • Regős Róbert: A szél lassan elfújja…

    Nem volt könnyű ez az év. Sőt, talán nem túlzás azt mondani, amióta az eszemet tudom, ez volt a legnehezebb.

    Bővebben... +
> <
  • 1

Legnépszerűbb

Bár még nem kezdődött el az új paksi atomerőmű építése, de az Orbán-kormány által megbízott orosz atomvállalat, a Roszatom már hónapok óta köti a projekttel kapcsolatos szerződéseket.

Az orosz cég honlapján rendszeresen tesznek közzé erről részleteket, és a Direkt36 ezt folyamatosan figyelemmel fogja követni, illetve egy magyar nyelvű adatsorban közzé is tesszük a lényegesebb információkat.

Összesítésünk szerint a Roszatom idén több mint harminc témában írt ki beszerzéseket a Paks 2-vel kapcsolatban. Ezek zömében kisebb, néhány millió forintos megbízások, közülük többet is magyar vállalkozásoknak ítéltek oda. A magyar nyertesek jellemzően irodát adnak bérbe, számítástechnikai és irodai eszközöket értékesítenek, tolmácsolnak, könyvelnek, jogi szolgáltatásokat nyújtanak a Pakson berendezkedő Roszatomnak. A legnagyobb értékű tenderek közé tartozik az új blokkok turbináinak beszerzéséről, illetve egy tanácsadói munkáról szóló kiírás. Ugyan még egyikben sem hirdettek eredményt, de a turbinákra a GE Hungary első körben az orosz versenytársánál jóval olcsóbb ajánlatot tett, a tanácsadásról pedig a Roszatom egy magyar céggel folytat előrehaladott tárgyalásokat.

Az ügyvéd, a könyvelő és a tolmács

A Roszatom jogi szolgáltatásokra a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Irodával kötött 52,6 millió forintos keretösszegű szerződést. Eszerint az ügyvédi iroda polgári ügyekben, adózási, gazdasági és munkajogi kérdésekben segíti a Roszatomot, de a magyar és az uniós bíróságok előtt is ők képviselik az orosz vállalatot. Az ügyvédi irodának jelentős nemzetközi ügyfélköre van, a honlapjukon az ügyfeleik között megemlítik a Roszatomot is.

Az Opten céginformációs adatbázis szerint dolgoztak az Uber közösségi személyszállító vállalatnak, egy időben pedig ők voltak Heinrich Pecina osztrák üzletember kézbesítési megbízottjai a BorsodChem vegyipari vállalatban. Korábban Pecina volt a tulajdonosa a Mediaworks kiadóvállalatnak is, amely tavaly ősszel megszüntette a Népszabadságot. Ügyvédi titoktartásra hivatkozva a jogi iroda nem kívánt válaszolni a Roszatom-szerződéssel és az iroda egyéb megbízásaival kapcsolatos kérdéseinkre.

Összesítés a Paks 2-t érintő Roszatom-beszerzésekről

Fordításra a Roszatom leányvállalata 4,3 millió forintért egy kisebb paksi céggel, az N. Roland Fordító és Irodai Bt.-vel szerződött. A tulajdonos-cégvezető Nagy Roland a Direkt36-nak azt mondta, 2005-től dolgoznak fordítóként a Paksi Atomerőműnek. „Ez egy hosszú távú bizalmi állás” – mondta. A Roszatom azért hívta meg őket a tenderre, mert rendelkeztek a szükséges referenciával.

Nagy az egyik részvényese annak a követeléskezelő cégnek, amelynek még Nagy megjelenése előtt Orbán Viktor feleségének unokaöccse, Szeghalmi Márk Ádám volt az egyik vezetője. Nagy azt mondta, hogy egyik barátja révén került kapcsolatba a követeléskezelővel. Azt állította, Szeghalmit nem ismeri, és nem tudta róla, hogy a miniszterelnök feleségének rokona. Szeghalmi cikkünk megjelenése után azt közölte, hogy Nagy Rolandot nem ismeri és sosem volt vele semmilyen kapcsolatban.

Az orosz cég számítástástechnikai és irodai eszközöket jellemzően komolyabb referenciákkal rendelkező cégektől vett. Ez alól kivételt jelent az idén márciusban alapított Ulpin Kft., amelytől 4,3 millió forintért harminc laptopot és 4,6 millió forintért nyomtatópapírt vett a Roszatom leányvállalata. A cégnek nincs se honlapja, se nyilvánosan elérhető telefonszáma. A cégnyilvántartásban talált email címre küldött levelünkre az a hibaüzenet érkezett, hogy a cím már nem működik.

Az Ulpin soroksári címére van bejegyezve a Belvárosi Vendéglátóipari Kft. is, amelytől 75 darab monitort vásároltak az oroszok 4,4 millió forint értékben. Ennek a cégnek a tulajdonosa, Gáspár Gergely megkeresésünkre azt írta, bár a fő tevékenységük a vendéglátás, de kereskedelemmel is foglalkoznak, hogy a cégük „minél erősebb, gazdaságilag stabilabb legyen”. „Rendszeresen küldünk bemutatkozó levelet nagyobb cégeknek tevékenységünkről és az általunk lebonyolítható lehetséges szolgáltatásokról” – írta arra, hogyan kerültek kapcsolatba a Roszatommal.

Az orosz fővállalkozó 4,5 millió forintért szerződött könyvelői, bérszámfejtői munkákra a B.A.M. Accounting Kft-vel. Bitter Erzsébet, a cég tulajdonosa megkeresésünkre azt mondta, hogy Moszkvában tanult, így tökéletesen beszéli az orosz nyelvet. Hozzátette, hogy korábban már kapcsolatban állt a Roszatom leányvállalatának magyarországi képviseletével, és a cég oroszországi honlapjáról értesült a pályázatról. További részletet azonban nem kívánt közölni.

Turbina és tanácsadás

Az el nem bírált pályázatok között a legnagyobb tételt a turbina beszerzése teszi ki. A turbina az atomerőmű egyik fontos berendezése, a nagy nyomású gőz hajtja meg a turbinát, amely az áramot fejlesztő generátort mozgatja. A turbina egyike azoknak a technológiai berendezéseknek, amelyek szállítása iránt nyugati cégek is érdeklődtek. A tenderre végül egy orosz vállalat mellett az amerikai General Electric magyarországi cége, a GE Hungary Kft. adott be pályázatot az Alstom Power Systems nevű céggel közösen.

A Roszatom honlapján elérhető, az első pályázati fordulóról szóló dokumentumok szerint Alexej Mordasov orosz milliárdos cége, a PJSC Power Machines 979 millió eurót (303 milliárd forint) ajánlott, míg a GE Hungary három perccel később érkező ajánlata 821 millió eurót (254 milliárd forint) tartalmazott. A pályázat második szakaszát többször is meghosszabbították, legutóbb december 8-ára tolták ki a dokumentumok beadási határidejét.

Mindkét pályázóhoz kapcsolódik valamilyen formában Klaus Mangold német üzletember, aki a paksi bővítés előkészítésében kulcsszerepet játszott. Mangold korábban jelen volt a GE és az Alstom egyik vegyesvállalatában. Mordasovot pedig a németországi befektetései során segítette Mangold német lapok beszámolói szerint. 

Még nem bírálták el az engedélyeztetéssel és a tervezési dokumentumokkal kapcsolatos   tanácsadói tendert sem. Erre egy cseh vállalat és az Euroil Ipari és Kereskedelmi Kft. nevű vállalat jelentkezett. A csehek pályázatát elutasították, így a 18,8 millió eurót (5,8 milliárd forint) ajánló Euroillal folytatnak tárgyalásokat az oroszok. A cég jellemzően tervezői munkákat végez gáz-, olaj- és energiaipari beruházásoknál. Dolgoztak a Molnak, jelenleg pedig ők készítik Eastring gázvezeték megvalósíthatósági tanulmányát, amely Bulgáriát, Romániát, Magyarországot és Szlovákiát kötné össze. A tervek szerint ez a vezeték szállítaná a Törökország felől érkező orosz gázt is.

Az Euroil megkeresésünkre nem kívánt válaszolni, ezt azzal magyarázták, hogy soha nem nyilatkoznak a sajtónak, ezt általában a projekt tulajdonosaira bízzák. A Magyar Nemzet korábban már említette, hogy az Euroil indult a Roszatom pályázatán.

 Az oroszokkal kötött megállapodás szerint a paksi beruházás értékének 40 százalékát magyar vállalkozók kaphatják meg. Ezt azonban a magyar kormány várakozásai szerint sem lesz könnyű teljesíteni. Több építőipari forrás a Direkt36-nak ezt azzal magyarázta, hogy a magyar cégeknek egyszerűen nincs tapasztalatuk ilyen komplex beruházások kivitelezésével.  Így többen arra számítanak, hogy a hazai vállalkozók inkább az atomerőműhöz kapcsolódó infrastruktúra építésében fognak részt venni, nem a blokkok a felhúzásában. Ráadásul a beruházás értékének 55 százalékát uniós közbeszerzésekkel kell lebonyolítani, ez az előírás pedig megnyitja az utat a tapasztaltabb nyugat-európai cégek előtt is.

Forrás: Direkt36.hu

Kövess bennünket a Facebookon!

Partner ajánlat

Fedezd fel a Mátra gyöngyszemeit: Legjobb helyek a Mátrában, amiket érdemes meglátogatni Bővebben...
Új hajnal virradt a DAX indexre? Bővebben...
Álomhely Dubai városában Bővebben...
Wellness hétvége a hévízi Hotel Palace****-ban Bővebben...
A Biztonsági Ajtó: A Megbízhatóság és Védelem Alapköve Bővebben...
  • icon
  • icon
  • icon
  • icon
  • icon