kedd, március 19, 2024
  • Regős Róbert: A szél lassan elfújja…

    Nem volt könnyű ez az év. Sőt, talán nem túlzás azt mondani, amióta az eszemet tudom, ez volt a legnehezebb.

    Bővebben... +
> <
  • 1

Legnépszerűbb

Annyira jó volna egyszer úgy zárni egy évet, hogy hú, csak ennél rosszabb ne legyen. Hogy nagyjából úgy alakult minden, ahogy elterveztem, s ez megalapozza a következő esztendő kilátásait.

Kilátások helyett azonban ezúttal legfeljebb belátásokra futotta.

 ​Az ember évek alatt elfogadja, hogy a személyes életét az eltökélt szándékok helyett véletlenek és a sorsszerűség alakítják. Megszokta, hogy feltartóztathatatlanul követik egymást sikerek és pofonok, derűk és depressziók, pénzügyi hullámhegyek és hullámvölgyek, szerelmek és családi perpatvarok, szóval az élet szokásos libikókája. Az azonban mégsem járja, ha egy esztendőn keresztül csupa, csupa mélység. Márpedig 2017 valahogy ilyen volt. De rezignáltan még ezen is túltenné magát a kissé másnapos visszatekintő, ha a személyes kudarcai mellett nem tolakodna elé mindaz, ami kedélyállapotát végképp romokba dönti szilveszter másnapján.

​Mindaz, ami Magyarországot lassan élhetetlen hellyé teszi. Az a korábban soha nem látott arcátlanság, ahogy a kiválasztottak gyarapodtak, ahogy disznófejű nagyúrként a zsebükbe gyűrték a fél országot, vagy lassan tán az egészet. Ahogy VIP-mosollyal semmibe vették azoknak az ezreknek a nyomorát, akiknek már az is mosolyt varázsol az arcára, ha a karácsonyi ételosztáskor egy tál meleg leveshez juthatnak. Nem, ők Dom Perignont kortyolgatva még a karitatív szervezetek munkáját is akadályoznák.

​Szinte az egész ország szimbóluma lehetne a felújított metro. Havonta jelentik be, hogy megtalálták a hibák forrását, mégis hetente szólnak a hírek arról, hogy éppen hol voltak kénytelenek az utasok elhagyni a szerelvényt. Elindul, megáll, újra nekiveselkedik, aztán megint megáll. Se szebb, se jobb nem lett, mint előtte volt. Ilyen Magyarország. Felelős persze nincs, csak megy az egymásra mutogatás.

​Az egészségügy továbbra is romokban. Volt alkalmam megtapasztalni. Ha nem engedheted meg magadnak a magánkórházat, várhatsz órákig a sürgősségin, sőt, akár meg is halhatsz. Ha nem viszel magaddal gyógyszert, élelmet, öltözéket, megnézheted magad. Aztán ha a közösségi portálokon megosztja valaki a szörnyű tapasztalatait, akkor akad olyan országgyűlési képviselő, akinek van képe ellenzéki propagandának minősíteni a tényeket bemutató sorokat.

​Apropó ellenzéki propaganda. A kedélyállapotot az sem javítja, hogy Magyarországon 2017-ben megszűnt a sajtószabadság. Mert a sajtószabadság nem csak azt jelenti, hogy egy országban nincsen cenzúra. Médiumok is kellenek hozzá! S ez az, ami mára hiánycikké vált. A versenyhivatali jóváhagyással egybegyúrt massza mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy hiteles tájékoztatás nyújtson. A népbutítás magasiskolájának egyik eszköze volt, ahogy ebben az évben felszámolták a színvonalas napisajtó maradékát, s helyette kapjuk azt egész oldalas kormányhirdetéseket, a szalagvagdosás közben naponta ránk mosolygó képviselőket, s az egyenruhába öltöztetett híreket és álhíreket, szexuális zaklatásokról, összejövő és szakító celebekről, meg miegymásról.

​A népbutítás magasiskolájának másik eszköze az oktatás lezüllesztése. Az, ahogy az oktatáspolitikusok a nemzetközi összehasonlításban egyre rosszabb mutatóinkat a mérőmódszer hibájának tudják be. Az, ahogy azt a szakoktatást erőltetik mindenek felett, amely a magas hozzáadott értéket előállító vállalkozások számára alkalmatlan munkaerőt produkál. Az, ahogy a kevés nemzetközileg ismert magyar felsőoktatási intézmény közül a talán legismertebb, a CEU működését igyekeznek ellehetetleníteni.

​Az sem egy sikeres évet mutat, ahogy a most regnáló politika a magyar kultúra egészére éppúgy ráteszi a kezét, mint a sportra. Hogyan lehetne felszabadult egy visszatekintés az előző évre, ha az ember végig gondolja a színházigazgatók kinevezésével kapcsolatos botrányokat. Ha azt látja, hogy a sportági szövetségek élére a korábbi olimpiai bajnokok helyett pártkatonák kerülnek. Ha iskolák, egészségügyi intézmények helyett olyan sportkomplexumok épülnek az európai árak többszöröséért, amelyek üzemeltetéséről utólag próbálnak meg gondoskodni, meglehetősen kétséges eredménnyel. Ha a vezér által tízmilliárdokból egekbe emelni kívánt labdarúgás talán soha nem látott mélypontját éli meg.

​A népbutítás magasiskolájának csimborasszója persze az a kampány, ahogy a jelenlegi politikai elit kiemelt figuráit egykor felemelő Soros Györgyöt démonizálják. Hogy nem veszik észre, hogy a lejáratására tett kísérlettel leginkább magukat járatják le? Micsoda abszurd színjáték, ahogy az államszocializmusból az országot Soros közreműködésével kivezető fiatalok megemberesedve, vagy inkább elembertelenedve visszavezetik ezt az országot egy demokrácia-deficites újkádárizmusba.

​S a végén itt van a szégyen. A szégyen, ahogy ez a rendszer magát Európa védelmezőjének feltüntetve sárba tiporja mindazokat az értékeket, amelyeket a kereszténységre hivatkozva Alaptörvényében is rögzített. A szégyen, ahogy tízezreknek nyújt pénzért letelepedési jogot, miközben elutasítja a mindenükből kifosztott menekültek megsegítését.

​Ilyen volt ez az év. Talán a legrosszabb, amit valaha megéltem. Ha csak kicsit lesz jobb 2018, az nem elég. Olyan jó volna valahogy magunk mögött hagyni ezt az egészet. Csak hát az a fránya emlékezet. Se az nem hagy felejteni, se az, ami előttünk áll. Választások jönnek. Be kell látni, lehet az eddiginél még rosszabb is.

Kövess bennünket a Facebookon!

Partner ajánlat

Fedezd fel a Mátra gyöngyszemeit: Legjobb helyek a Mátrában, amiket érdemes meglátogatni Bővebben...
Új hajnal virradt a DAX indexre? Bővebben...
Álomhely Dubai városában Bővebben...
Wellness hétvége a hévízi Hotel Palace****-ban Bővebben...
A Biztonsági Ajtó: A Megbízhatóság és Védelem Alapköve Bővebben...
  • icon
  • icon
  • icon
  • icon
  • icon