hétfő, június 25, 2018

Nem akarnak csitulni a hullámok Bayer kitüntetése körül. Hiába, aki szelet vet… – ismerjük jól a mondást. Márpedig itt vihar kerekedett, méghozzá jókora. Jelen pillanatban 93-nál jár az állami kitüntetésüket visszaadók száma. Példátlan skandalum. Példátlan a névsor, példátlan Bayer reakciója, példátlan a közjogi méltóságok hozzáállása és példátlan az is, ahogy az MTI a nyilvánosság előtt kezeli az egész ügyet.

Az a döntés, amely lovagkereszthez juttatta a publicistát, állami kitüntetéseket tett vállalhatatlanná. Ebben mindazok az ismert személyiségek egyetértenek, akik a visszaadás mellett döntöttek. Nem az a tevékenység értéktelenedett el, amellyel kiérdemelték az elismerésüket, hanem az elismerés maga. Olyan egyetértés jött létre egy nagyon meghatározó szellemi erőtérben, amely a legtöbb területen hiányzik ma Magyarországon. 93-an annak ellenére vannak hasonló állásponton a Bayer-ügyben, hogy a legkülönbözőbb dolgokkal foglalkoznak, eltérő értékeket képviselnek, más és más ideológiát követnek, egyszerűbben fogalmazva, eltérő módon gondolkoznak a világról. Íme, egy elhatárolódáson nyugvó példátlan összefogás. Valójában azonban csak látszólag pusztán valami ellen. Sokkal inkább valamiért. A demonstratív összefogás célja világos: Magyarország ne válhasson olyan hellyé, ahol az állam legitimálja mindazt, amit Bayer képvisel. Ma sajnos ilyen hely. Vajon még meddig?

Maga a történet borzasztóan szánalmas és elkeserítően tipikus. Egy túlbuzgó alelnök (a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány alelnöke) videokazettákat böngészve gondolt egy nagyot – legyen ez a legpozitívabb forgatókönyv, s el se játsszunk a gondolattal, hogy valakik sugallták neki, hogy gondoljon egy nagyot –, aztán a szervezet vezetőjének, illetve tagságának megkérdezése nélkül felterjesztette az uszítás miatt többszörösen elmarasztalt újságírót a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjére. Később az alapítvány elnöke jelezte, nem tudott az egészről semmit, s ő bizony méltatlannak tartja az újságírót az állami kitüntetésre. Nem úgy a döntésben kompetens személyek.

Beszédesek a reakciók is. Maga Bayer nem érti, milyen korrelációban van az ő kitüntetése mások kitüntetésével? Kritikusai szerinte szűklátókörűek, szavait rendre félremagyarázzák, a tőle vett idézeteket pedig kiforgatják. Nem idézzük újra ezeket a szövegeket. Megtettük korábban. Úgy tűnik, tényleg nem érti, mi a baj vele. Márpedig, ha nem érti, úgy nem ért semmit abból a világból, abból a közegből, abból a közösségből, amelyben él, s amelyre szinte minden írásával rásüti a szégyen bélyegét.

Zavaros elmék mindig is voltak, s lesznek is. Bayer igazából csak tünet, s nem maga a betegség. A meg nem gondolt gondolatot kórként terjesztő ős patkány. Az igazi baj abban ragadható meg, hogy a Magyar Közlönyben megjelenhet a gyűlöletkeltő írásairól elhíresült újságíróról ez a mondat: „példaértékű újságírói tevékenysége elismeréseként”! Na, ez a szégyen. A zsidó-keresztény hagyományokra és értékekre épülő Európa közepén példaértékűnek nevezni a létező leghivatalosabb dokumentumban a kirekesztést és az uszítást.

A miniszterelnökség nem tervezi a kitüntetés visszavonását. Miért is tenné? Miért is volna kifogása Bayerrel szemben egy olyan kormánypártnak, amelynek az Európa Parlamentben ülő képviselője, Schöpflin György a Twitter-oldalán arról értekezik, hogy malacfejeket kell kirakni a határkerítésre, azok majd elriasztják a muszlim migránsokat. Úgy tűnik, kifogyhatatlanok a munícióból. Munícióra pedig szükségük van bőven. Másképp aligha vonhatnák el a figyelmet mindarról, ami alapjaiban rendíthetné meg a népszerűségüket és ezzel együtt a korlátlan, mindenre kiterjeszkedő, totális hatalmukat. A leltárkészítéshez elég végigpörgetni, miről hallgat – munkatársainak szerkesztői szabadságára hivatkozva – a Magyar Távirati Iroda. Közel sem a teljesség igényével: az ellenzéki Együtt közleményeiről, köztük az Orbán vagyonosodásával foglalkozó eseményről, a Fidesz egyes vezetőihez köthető ügyekről, a Portik-Rogán ügyről, a Habony ibizai tündöklésével foglalkozó DK-s anyagról, a Tiborz-család dolgairól, Kubatov Gábor és Vizoviczki László kapcsolatáról. Sorolhatnánk tovább az index.hu-tól kölcsönzött kurta listát.

Itt és most azonban fontosabb mindezek következménye. Az embernek lassan elmegy a kedve attól, hogy ebben a közegben éljen. Ám, ha a kitüntetéseket vissza is lehet adni, a szülőföldet nem. Legfeljebb hátat fordíthatunk neki. Vajon a százezrek után hány embernek kell még elhagynia Magyarországot, hogy ezek végre eltakarodjanak?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!