vasárnap, december 04, 2016

Valami kimozdult a helyéből.

Lehetett tudni persze előre, hisz a dolgok soha nem maradnak következmény nélkül, még egy látszólag következmények nélküli országban sem. Az a bizonyos demokrácia-deficit előbb évről-évre, aztán hónapról-hónapra, hétről-hétre, végül most már napról-napra szembesíti Magyarországot azzal, hogy ami itt van, az tarthatatlan.

Az történt, hogy egy kora tavaszi péntek este, amikor a békés polgár ingerküszöbét legfeljebb az éri el, miképp alakul majd a 2016-os FORMA-1 megújult, másnap reggel Melbourne-ből közvetített időmérő edzése – már mindenki tudja, hogy borzalmas kísérlet volt – tartottak egy fórumszerű összejövetelt Sárváron. A Nádasdy vár házasságkötő termében – a helyszín akár szimbolikus jelentőséggel is bírhat – Németh Zsolt, az MSZP-Híd a Jövőnkért Egyesület képviselője beszélgetett Vágó Istvánnal, aki ezúttal a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjaként látogatott el Vas megyébe.

Az ilyen rendezvények természetrajzához a honi viszonyok között szinte elválaszthatatlanul tartozik hozzá az érdektelenség. Persze másképp van ez a működő demokráciákban, de nálunk már önmagában az a tény is hírértékű, hogy péntek este bizony jó sokan voltak. Itt és most talán nem is az az érdekes, hogy mi jelentette az igazi vonzerőt? A helyiek által nyilván jól ismert képviselő, a nagyon is méltán népszerű televíziós személyiség, vagy épp a Sokak Magyarországa című programtervezet Gyurcsány által még az ősszel beígért társadalmi vitája?

Ennél sokkal fontosabbnak tűnik, hogy a választópolgárok körében ismét kezd divatba jönni a politikai aktivitás. Ennek rendesen minden oldalon örülni kellene, hisz egy kormányzat legitimitását alapvetően határozza meg, hogy az összes választójoggal rendelkező honfitársunk mekkora hányada megy el szavazni. A Fidesz azonban az apátiára, a közönyre játszik, mivel pontosan tudja, hogy minél többen járulnak 2018-ban az urnákhoz, annál kisebb az esélye.

Mostanában napról-napra kénytelen tapasztalni, hogy az elégedetlen tömegeknek már eszük ágában sincs befogni a szájukat, tovább tűrni az önkény, a cinizmus, az arcul köpés nemzeti összefogásának rendszerét. Miután március 15-én Orbán tébolyult gőggel arról papolt, hogy ma Európa nem szabad, a sárvári beszélgetésen arról folyt a diskurzus, hogy ma már – hiszen betiltás vagy fizikai erőszak nélkül is képesek ellehetetleníteni bármelyik orgánumot – Magyarországon tényleg nem lehet beszélni szabad sajtóról. Arról, hogy már nemcsak a királyi tévéből ömlik trágya bűzös pártpropaganda, de a 100 %-os állami tulajdonban lévő Eximbank által nyújtott hitelből megvásárolt, kereskedelmi TV2 is csatlakozott azokhoz a médiumokhoz, ahol lábbal tiporják a nyilvánossággal kapcsolatos legfontosabb elveket. Indulatos hozzászólások idézték fel a Tények Juhász Péter-„interjúját”, s az MTI dömpingtermékké vált hamis híreit. A társadalom minden szintjén jelenlévő centralizációt, amely végstádiumba taszította mind a magyar közoktatást, mind a felsőoktatást.

A Simicska-Orbán konfliktusból egyelőre annyi vált világossá, hogy az ismeretlen hatalmi játszmák kereszttüzében mindig a kisemberek húzzák a rövidebbet, s hogy a „mi bármit megtehetünk” Lázáros, Tiborczos, Mészáros-félés úrhatnám mentalitás mára odáig korbácsolta az indulatokat, hogy akiben van akár egy cseppnyi önérzet, az többé nem fogja némán eltűrni ezt a gyalázatot.

Orbánék többnyire jól számolnak. Patikamérlegen mérik ki, meddig mehetnek el, hol a határ. Most azonban mintha elszámolták volna magukat. Felmérések támasztják alá, hogy mind a lakosság, mind a Fidesz szavazók túlnyomó többsége egyetért a demonstráló tanárokkal. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz a kijelentéshez, hogy hasonló eredmény alakulna ki a szétvert egészségüggyel kapcsolatban is. A Matolcsy vezette MNB őrült költekezésével, az alig pár száz néző által látogatott, gombamód szaporodó stadion- beruházásokkal, az egyre szélesebb körű elégedetlenség miatti bocsánatkérés sürgetését tréfának minősítő miniszterelnöki pökhendiséggel és még számtalan más sértéssel Orbán rendszere átlépett egy nagyon érzékeny határvonalat, ahonnan visszalépni már nem lesz ereje. A péntek esti fórumon Sárvár volt a megszégyenített, lehajtott fejű Magyarország, amely egyértelművé tette, hogy nem tűri tovább a megaláztatást, hogy pokolba kívánja a mostani rezsimet, s vissza akar térni – immár sokadszor – a demokrácia, a tolerancia és a másik elfogadásának értékeit képviselő Európába.

Fotók: Erdős Zoltán

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!