vasárnap, december 11, 2016

Táncdalfesztivált először 1966-ban rendezett a Magyar Televízió.

A következő évtizedekben olyan előadók váltak ismertté a műsornak köszönhetően, mint Kovács Kati, Katona Klári, a Hungária együttes, Koós János, Korda György, Aradszky László, Delhusa Gjon, a Neoton együttes, Szűcs Judith, Mary Zsuzsi, Soltész Rezső, Szulák Andrea, Máté Péter, Szécsi Pál, Cserháti Zsuzsa, Ihász Gábor, Vámosi János, Záray Márta, Sárosi Katalin.

 

 

 

Az első, klasszikus korszak 1966 és 1972 között volt, ezt követően 1977-ben, 1981-ben, 1986-ban, 1988-ban, 1992-ben, 1993-ban, végül 1994-ben is rendeztek ilyen versenyt. Hasonló dalverseny volt a Magyar Rádióban a Tessék választani! és a Made in Hungary.

 

 

A fesztiválok dalait kísérő nagyzenekar magját a Magyar Rádió zenekar, a Stúdió 11 alkotta.

A Táncdalfesztivál első sikerszerzője: Gyulai Gaál János

Rögtön az első, 1966-os Táncdalfesztiválon elvitte az első helyezést a Nem leszek a játékszered című szerzeményével, amelyet Kovács Kati énekelt. Egy évvel később pedig harmadik helyezést ért el az Ambrus Kyri számára írt Nappalok és éjszakák című dalával.

Aki gyermeki énjének köszönheti a sikert: Bágya András

Az Érdemes művész címmel és Emerton-díjjal kitüntetett Bágyának számos filmzenét és operettdalt köszönhetünk, többek között a Csinibaba című dalt, na és persze a Táncdalfesztiválok slágereinek jó részét. Az első versenyen, 1966-ban megosztott első díjat kapott a Más ez a szerelem című szerzeményével, amelyet első felesége, Toldy Mária énekelt. A kezdeti siker után 1969-ben újra az ő dala tarolt a fesztiválon, Késmárky Marika adta elő az Egy fiú a házból című szerzeményét, amelynek fülbemászó dallamát még ma is fütyörésszük. Bágya saját bevallása szerint sikereit annak köszönhette, hogy mindig meg tudta őrizni a benne élő gyermeki énjét, hiszen ez a rejtett vidámság sugárzik a dallamaiból.

Bár a Táncdalfesztiválokon számos hölgy előadó vált országszerte ismertté, a dalok szerzői közül csak egy nő lett igazán sikeres, méghozzá Majláth Júlia.

Az 1967-es versenyen kapásból dupla első díjat nyert. Két dalával is tarolt, a Nem várok holnapig cíművel, amelyet Zalatnay Sarolta tett híressé, és a Rövid az élet című szerzeményével, amelyet Toldy Mária énekelt.

Akitől minden napra jutott egy frappáns szöveg: S. Nagy István

Szinte nem létezett olyan előadó a magyar táncdal és könnyűzene területén, akinek ne írt volna egy-egy frappáns szöveget, vagy akivel ne dolgozott volna együtt. Aradszky László, Mary Zsuzsi, Máté Péter, Hofi Géza, Cserháti Zsuzsa, Szécsi Pál, Koncz Zsuzsa, Koós János, Korda György, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Zorán és a szerző felesége, Csongrádi Kata énekesnő mind azok között voltak, akik sikerre vitték a dalokat, amelyeket ő megálmodott.

Forrás: wikipedia, nlcafe.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!