szombat, december 03, 2016

A hatvanas-hetvenes évek ellenkultúrájának jellegzetes alakjait rengeteg formában megörökítették már: a Hair és a Forrest Gump itthon is hódított, de Jack Nicholson, Jeff Bridges és Joaquin Phoenix is elmerült a szabadságillatú korban. A kommuna moziba kerülésének apropóján merengtünk el a filmtörténet legemlékezetesebb hippijein.

A többek közt Lars von Trier nevével is eladott Dogme 95-mozgalom egyik alapítója, a dán Thomas Vinterberg rendezte az első Dogma-filmet (Születésnap), de legutóbb 2012-ben dobott igazán nagyot, A vadászat című filmjét akkor Oscar-díjra is jelölték.

 Vertigo MédiaLegújabb alkotása, a részben önéletrajzi elmekkel is tűzdelt A kommuna a hetvenes évek Dániájában játszódik, ahol egy kétgyerekes pár (Ulrich Thomsen és a csodálatos Trine Dyrholm) megörököl egy hatalmas házat, és egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntenek, egy kommunát alapítanak, hogy barátokkal ismerősökkel és totális ismeretlenekkel osszák meg a költségeket – és egész életüket. A házaséletet és a közösködő életmódot nehezen viselő férfi azonban viszonyba kezd egy fiatal diáklányával, akit egyre furcsábban viselkedő felesége nyomására bevisz a kommunába. Ezzel nemcsak a szűk család, de az egész társaság élete fenekestül felfordul.

A magyar mozikba a múlt hét során elért A kommuna apropóján összeszedtünk néhány olyan filmet, amelyek különböző szempontokból foglalkoznak a hippikultúrával.

Szelíd motorosok

A hippikultúra egyik leghíresebb és legszomorúbb balladáját az a Dennis Hopper rendezte, aki később pszichopaták és bűnözők keresett megformálója lett – leghideglelősebb alakítását David Lynch Kék bársony című remekművében nyújtotta. A Szelíd motorosok tulajdonképpen az egyik elsőgenerációs kultuszfilm lett: lényegében a semmiből jött, akkor még ismeretlen fiatal színészek szerepeltek benne – Hopper, Peter Fonda és a már akkor ördögi vigyorokat villantó Jack Nicholson.

A film két barát utazását meséli el, akik államról államra motorozva keresik az abszolút szabadságot – hozzájuk szegődik a Nicholson által megformált rosszéletű kisvárosi ügyvéd. A Szelíd motorosok elmesélhetetlen és elmondhatatlan: egyszerűen olyan, mint egy hangulatos utazás, amit át kell élni.

A filmet egyébként a zseniális Kovács László fényképezte, aki Zsigmond Vilmos mellett a legmeghatározóbb operatőrök egyike volt a hetvenes évek Hollywoodjában.

Álmodozók

Bernardo Bertolucci a hatvanas években pályakezdőként testközelből élhette át a diáklázadások őrületét: negyven évvel később egy zavarba ejtően személyes filmben mesélt a korszakról, amikor fél Párizs szó szerint lángokban állt a tüntetések miatt.

Egy naiv és mindenre nagyokat pislogó amerikai fiú érkezik a francia metropoliszba, aki mániákus mozirajongóként minden napját a Cinémathèque Française-ben tölti. Itt haverkodik össze a szüleik nagypolgári értelmiségi világa ellen is lázadó testvérpárral, Théoval és Isabelle-lel – a lányba persze menthetetlenül szerelmes lesz.

Bertolucci filmje tele van erotikával és politikai eszmefuttatásokkal, ennek ellenére mérsékelten izgalmas – inkább a hatvanas évek szerelmeseinek ajánlott.

Woodstock a kertemben

Ang Lee az ezerarcú filmrendezők egyike: úgy váltogatja a műfajokat és hangnemeket, mint egy elkényeztetett gyerek a GI Joe játékfigurákat. Lee az ismert stand-up komikus, Demetri Martin főszereplésével forgatta le ezt a kedvesen nosztalgikus filmet, ami a legendás Woodstock fesztivál megszervezését meséli el.

1969-ben járunk: Elliot, a feltörekvő grafikus New Yorkból hazaköltözik az álmos mezőgazdaságból élő kisvárosba, hogy segítse moteltulajdonos szüleit. Elliot kitalálja, hogy felpörgesse szülei üzletét, egy kis zenei fesztivált szervez a szomszédos farmra: ma már tudjuk, hogy a dolog kissé túlnőtte a kezdeti terveket – a három napos rendezvény alatt kb. 400 ezer ember fordult meg a kisvárosban, ami elképesztő mennyiség.

Ang Lee bájosan üde filmje a háttérben megbúvó káoszt meséli el, illetve azt, hogy a városka konzervatív lakói hogyan fogadják el a fiatalok lázadását.

Beépített hiba

Paul Thomas Anderson a kortárs amerikai film legeredetibb tehetségévé nőtte ki magát bő másfél évtized alatt. Remek filmjeivel a kaliforniai történelmet és mindennapokat dolgozza fel, számára Los Angeles és San Francisco olyan fontos sorvezető, mint Woody Allennek New York volt. A Beépített hiba című elszállt krimije a hetvenes évek marihuánafüstben úszó derengésébe kalauzolja a nézőket.

A film alapjául szolgáló könyvet az a Thomas Pynchon írta, akiről annak ellenére nem készült negyven éve semmiféle fénykép, hogy a huszadik századi amerikai próza legnagyobb figurájának tartják. A legendás remeteként láthatatlan Pynchon kultikus könyveit eddig azért nem dolgozták fel filmen, mert a szerző nem engedte: az is jelzi Anderson nagyságát, hogy ő volt az első filmrendező, akivel az író szóba állt. A Joaquin Phoenix főszereplésével készült film egyébként remekül visszaadja a könyv fanyarságát és a mókásan követhetetlen nyomozás hangulatát.

A nagy Lebowski

A Coen testvérek kilencvenes években forgatott filmje sok szempontból a Beépített hiba ikerdarabja: a letűnt hippikorszakban ragadt hőse egy hasonlóan zavaros bűntény kellős közepén találja magát. Az ironikus humorú műfaji filmek (Fargo, Nem vénnek való vidék, Ave Cézár) mestereként számon tartott Coenek ezzel a filmjükkel egyszerre állítottak emléket a hatvanas-hetvenes évek szívós vígjátékainak illetve a követhetetlen narratívájú film noiroknak – leginkább John Huston Hosszú álom című klasszikusának.

Lebowski, ismertebb nevén Töki, a mihaszna naplopó a tépésen és a bowlingozáson kívül nem nagyon foglalkozik mással: egészen addig a pillanatig, amíg nyakig bele nem keveredik egy zavaros emberrablásba. A nagy Lebowski baromi mókás mementója az örökre eltűnt hippikorszaknak, amire csak egy-egy ott ragadt figura miatt emlékezünk.

Az utazás

A hatvanas években az ellenkulturális mozgalmak elég látványosan jelen voltak az amerikai hétköznapokban, nem véletlen, hogy az olcsó B-filmek producereként ismert Roger Corman gyorsreagálású hadtestként csapott le a témára. Corman amúgy is olyan filmeket gyártott futószalagon, amik elsősorban a fiatalokat vonzották a moziba: motoros filmeket, olcsó horrorfilmeket és erotikus tinifilmeket.

Az utazás című saját rendezésű filmjével Corman a hippik szubkultúráját meghatározó pszichedelikus drogokra fókuszált: egész egyszerűen úgy reklámozta a filmet, hogy aki megnézi, az az LSD hatásához hasonló állapotba kerül. Corman ügyesen keverte a korabeli avantgárd filmek látványvilágát a népszerű történettel: egy az anyagi világól kiábrándult reklámfilmes barátja unszolására kipróbálja az LSD-t.

A film szinte teljes egészében a zavarosan látványos vízióból áll – egyébként ebben a filmben haverkodott össze Peter Fonda és Dennis Hopper.

Hair

Forman az 1975-ös Száll a kakukk fészkére című remekművel betonozta be magát a hollywoodi filmiparba. Következő munkája a tíz évvel korábban a Broadway-n nagy sikerrel bemutatott Hair című musical filmes adaptációja volt: Forman filmje azonban nem aratott akkora sikert, mint az elmegyógyintézetben játszódó klasszikusa, ráadásul az eredeti változat szerzői, James Rado, Gerome Ragni és Galt MacDermot kikérték maguknak a filmváltozatot, mondván, hogy annak alig van valami köze az alkotásukhoz.

A film alig hozta vissza az árát – ám szép lassan, az évtizedek során kultikus státuszba emelkedett, főleg a slágerré izmosodott betétdalai révén. Nálunk talán még nagyobb hatása volt annak idején a filmnek, mint a boldog Nyugat-Európában: a szabadságot megélő, gyermekien laza hippi (Treat Williams) és a kissé görcsös, ám idővel feloldódó katona (John Savage) barátsága azért még ma is remekül működik. A sorozáson előadott dal (Black Boys, White Boys) a musicaltörténet egyik csúcspontja.

Forrest Gump

Ha van a kilencvenes éveknek prototipikus érzelmes filmje, akkor a Forrest Gump biztosan komoly esélyekkel pályázik a címre. A Vissza a jövőbe trilógiával híressé vált Robert Zemeckis ezzel a keserédes amerikai Svejk-történettel kaparintotta meg az Oscar-díjat: a filmje elsősorban Tom Hanks zseniális alakításának köszönheti, hogy ma is előszeretettel nézzük újra.

Hanks egy jó szándékú, értelmileg visszamaradott fickót alakít, aki úgy sodródik végig a huszadik század második felének amerikai történelmén, hogy közben öntudatlanul meghatározó alakítójává is válik. A film csak szőrmentén érinti a hippi- és egyéb ellenkulturális mozgalmak hatvanas évekbeli hullámait – többek között a hírhedt fekete párducok is megjelennek, persze mindent Forrest naiv szűrőjén keresztül látunk: ezért a rendszer ellen lázadó epizódszereplők kapnak egy ironikus idézőjelet.

A film legjellegzetesebb és talán legjobb epizódja az, amikor a vietnami háborúból frissen visszatért Forrest véletlenül odasodródik egy háborúellenes tüntetés kellős közepére és tévedésből feltessékelik a színpadra, hogy beszédet mondjon.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!