kedd, december 06, 2016

Varga Dániel MEOK SBO

Sikerrel zárult vasárnap este hat órakor az a 240 órás újraélesztési rekordkísérlet, amely a Segítés városa program keretében zajlott Szombathely főterén, és amelybe a tíz nap során összesen 2147 ember kapcsolódott be a vasi megyeszékhelyen.

Károlyi Ákos, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzője az MTI-nek vasárnap elmondta: a rekordkísérlet során két, oktatásra készült ambu baba mellett egymás váltva éjjel-nappal folyamatosan gyakorolták az újraélesztés tanult fogásait a résztvevők.

Hozzátette: összesen 109 csapat működött közre a maratoni hosszúságú újraélesztési gyakorlatban, a legfiatalabb résztvevő nyolc, a legidősebb pedig 84 éves volt.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere, aki több mint 30 éven át volt mentőorvos, a sikeres rekordkísérlet befejezése után úgy fogalmazott: sokakban sikerült feléleszteni Szombathelyen a segítés szándékát, sőt nemcsak a szándékot, hanem a képességet is, hiszen a Segítés városa program keretében eddig már több mint 30 ezren sajátították el az újraélesztés alapvető ismereteit, ami szavai szerint önmagában is nagy nyereség.

Kiss Domonkos, a Magyar Újraélesztési Társaság elnöke köszöntőjében azt emelte ki, hatalmas eredmény amit a vasi megyeszékhely lakói eddig elértek, de a program nem fejeződött be és Szombathelyen előbb vagy utóbb minden felnőtt és gyerek tudja majd alkalmazni az újraélesztés fogásait és ez szerinte azt jelenti, hogy mindenki biztonságban tudhatja magát és a szeretteit.

Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke elmondta: a 240 óra beállításával új magyar rekord született, amelynek jó esélye van arra is, hogy bekerüljön a Guinnes-rekordok könyvébe. Szólt arról is, hogy az egy helyen egy időben legtöbb ember által végrehajtott újraélesztés rekordját 600 résztvevővel szintén Szombathely tartja tavaly október óta. Ennek hitelesítésére a magyar rekordok regisztrátora egy oklevelet nyújtott át a város polgármesterének.

Sebestyén István szólt arról is: a mostani rekord hitelesítéséhez az is hozzájárul, hogy a város honlapján mind a 240 órában bármikor élő egyenes adásban lehetett megtekinteni, hogy mi zajlik a kísérlet helyszínén.

Forrás: ma.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!