szombat, december 03, 2016

Sok programozó álma, hogy egyszer valamelyik tech-óriásnál jusson álláshoz. A fiatal magyar rendszermérnök Podor István szerint ez sokkal könnyebb, mint azt a legtöbben gondolnák.

Podor István négy éven át dolgozott a Facebooknál úgy, hogy nem volt IT-s diplomája, de mint mondja, ott nem is a papír számít. A szakember szerint „hiába építik a legjobb emberek a Facebookot, bőven van még mit javítani”. Bár rendkívül okos emberekkel kezdett el dolgozni, ahogy odakerült, volt olyan adatbázis-feladat, aminek az elvégzésére 6 hónapot kellett várni. Miután ezt megelégelte, írt egy olyan rendszert, ami 24 óra alatt végezte el a munkát. „A Facebook folyamatosan változik és nő, és vele együtt az infrastruktúrájának az egyes részei is folyamatosan elavulnak. Egészen addig, amíg – mint én tettem – valaki nem fogja, és meg nem javítja őket” – írja a bejegyzésben.

Bár sokan azt gondolnák, a bekerülés a legnagyobb próbatétel, valójában ez nem így van. A fiatal rendszermérnök szerint mivel a Facebooknál csupa tehetséges, kiváló IT-s szakember ül, az ember úgy érzi, ő a leggyengébb, és hiába old meg egy komoly problémát, néhány nap múlva jön valaki, aki még egy annál is nagyobb eredményt tesz le az asztalra. A folyamatos versengés ugyanakkor rendkívül motiváló is, ami alatt az ember jóval többet tanulhat, mint bárhol máshol.

Persze egy ilyen munka stresszel is jár bőven. Volt, amikor a magyar szakember miatt kezdett lehalni a rendszer, ám mivel nem esett pánikba, azonnal tudta, mihez nyúljon, így a felhasználók szinte alig vettek észre valamit az egészből. Podor István szerint mindez azt is bizonyítja, hogy nincs olyan dolog, amit ne lehetne megoldani. Igaz, ehhez kell egy alap természet, de a Facebook ezt képes nagyon magas szintre emelni.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!

Ajánljuk még...