csütörtök, december 08, 2016

A kilenc magyar kis- és középvállalkozás vezetőjéből álló delegáció az Olasz Űrügynökség (ASI) római központjában tett látogatást, ahol az olasz ipari partnerekkel az első kapcsolatfelvétel mellett lehetőség nyílt a vállalkozások kölcsönös bemutatkozására is. Ezt követően a római fővárossal szomszédos Frascatiban az Európai Űrügynökség (ESA) elsősorban műholdas távérzékeléssel foglalkozó központjában (ESRIN) tett látogatást a magyar küldöttség. A delegáció megismerkedett a központ működésével, fő feladataival a tudományos kutatóműholdaktól az EU részére készülő Sentinel műholdak hasznosításáig.

Tari Fruzsina hangsúlyozta, hogy Magyarország 2015. novemberben lett a 22 tagállamot számláló Európai Űrügynökség teljes jogú tagja, és az ESA tagjaként az első iparral közös szakmai útja Olaszországba vezetett a "technológiai csúcsteljesítményt" képviselő magyar űripar és űrkutatás eredményeinek megismertetésére és kapcsolatteremtésre. Tari Fruzsina kiemelte, hogy az űrbe sikeresen felbocsátott a majdnem kétszáz magyar fejlesztésű eszköz, műszer és berendezés közül egyetlen egy sem vallott eddig kudarcot.

Mintegy ötven vállalkozás és kutatóhely dolgozik a magyar űriparban és űrkutatásban, árbevételük megközelíti a 2 milliárd forintot és háromszáz embernek adnak munkát az ágazatban. Európában ötvenezren dolgoznak ezen a területen, amely a legintenzívebb tudást igénylő és legmagasabb high-tech szintet követelő iparág - mondta Tari Fruzsina. Közölte, hogy év végéig az ASI vezetői és ipari partnerei is ellátogatnak Magyarországra. A delegáció a magyar űripart a római magyar nagykövetségen tartott szakmai találkozón is bemutatta.

Forrás: MTI

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all

Ajánljuk még...