vasárnap, december 11, 2016

Az eddigi legjobb hatásfokú perovszkit napelemeket állította elő Michael Grätzel, a lausanne-i műszaki egyetem fotonikai laboratóriumának vezetője. A svájci kutatócsoport több mint húsz százalékos hatásfokot ért el, amivel a perovszkit versenyképessé vált a hasonló méretű, szilícium alapú nepelemekkel.

A perovszkit egy kalcium- és titántartalmú oxid ásvány, és kevesebb mint egy évtized alatt sikerült 3,8 százalékról 22,1 százalékra növelni a konverziós hatásfokát, ami egyedülálló eredmény a fotonikában. 

Fotó: Alain Herzog / EPFL 
Grätzel csoportja teljesen új eljárást dolgozott ki a perovszkit napelemek gyártására, amivel nemcsak a méretet sikerült végre több mint egy négyzetcentiméteresre növelni, de a módszer kevésbé környezetkárosító, és még a hatásfok is javult. A napelem elkészítése korábban mérgező vegyületeket igényelt, és a túlságosan kis méret is gondot jelentett.  

Együtt jobban működik

A perovszkit akár szilícium alapú réteggel együtt is használható, és ilyenkor a hatásfok meghaladhatja a 30 százalékot, és elméletileg 44 százalék is elérhető. A nagyobb hatásfok abból ered, hogy a fölső perovszkit réteg elnyeli a nagyobb energiájú fényt, míg átereszti az alacsonyabb energiájút, melyet az alsó szilícium rétegben nyel el.

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all

Ajánljuk még...