szerda, december 07, 2016

Alaposan felforgathatja a média- és reklámipart, ha beválnak a virtuális valósággal kapcsolatos most kezdődő kísérletek.
A USA Today olyan napi rendszerességű hírműsorral készül, ahol VR-ral akarják lenyűgözni a nézőket.
E sorok szerzőjét egy kávézóban ejtette rabul egy virtuális valóság szemüveg

Sokat lehet hallani mostanában a virtuális valóság (virtual reality – VR) szemüvegekről, amelyek első példányai már a magyar piacon is megjelentek, sőt a pornóipar is kezd ráugrani a témára, hiszen teljesen újszerű élményhez segíti hozzá a VR-szemüvegek tulajdonosait. A fejünkre húzva a szemüveget szétnézhetünk egy távoli helyen (például egy repülőgép pilótafülkéjében vagy a Fehér Házban), vagy úgy nézhetünk meg egy pornót, mintha az abban látottak velünk történnének meg, hiszen ahogyan a fejünket mozgatjuk, úgy változik a benne látható kép is.

Rendszeres híradó virtuális valóságba ültetve

A legújabb fejlemény most az, hogy a Gannett Co. cég azt tervezi, hogy rendszeresen jelentkező híradójában is elkezdi használni a technológiát. A Gannett neve a magyar olvasók számára elsőre talán nem tűnik túlságosan ismertnek, pedig hozzájuk tartozik például a USA Today nevű ikonikus, TOP10-ben lévő országos amerikai napilap, illetve például a tévés iparágban is érdekeltek a 2013-ban megvásárolt Belo nevű televíziós cégük révén.

Már idén tavasztól indul a USA Today VR-híradója

A tegnapi bejelentés értelmében az USA Today hálózat rendszeresen VR-ban készít majd hírműsort, amely ráadásul már idén tavasszal látható is lesz VRtually There címmel, és politikai, sport, üzleti és technológiai témákkal egyaránt témákkal foglalkoznak majd.

A “VRtually There” című műsorról egyelőre túl sok részletet még nem tudni, így azt sem, hogy milyen időtartamú lesz egy-egy adás, de azért néhány mondatot így is elárult az USA Today illetékese.

A virtuális valóság egyedülállóan új és a korábbitól eltérő lehetőséget biztosít a hírek, történetek elmeséléséhez – mondta Niko Chauls, az USA Today Network technológiai igazgatója.

A technológia olyan szintű elmerülést és élményt tesz lehetővé a történetekben, amit semmi más – tette hozzá.

A virtuális valósággal kapcsolatos tartalomfejlesztések egyébként még meglehetősen gyerekcipőben járnak, egyelőre néhány tucatnyi videojáték-gyártó és filmstúdió kezdett el foglalkozni vele, ezért is izgalmas, hogy mennyire válik be a Gannett, illetve az USA Today kísérlete.

Egyébként a Gannetthez tartozó Des Moines Register 2014-ben készítette el az első tudósítást VR-ben, amely azt mutatta be, hogy milyen küzdelmei vannak a mindennapokban egy hatodik generációs iowa-i farmercsaládnak. A The Wall Street Journal, a The New York Times és a Sports Illustrated ugyancsak állítottak már elő VR-ben tudósításokat.

Az USA Today Networkhöz amúgy az USA Today újságon kívül 92 helyi médiamárka is tartozik, így az új műsorban ezektől a forrásoktól származó tartalmakat is fel tudnak majd használni.

Az imént már idézett Niko Chauls azt is mondta, hogy mivel a VRtually There tudomása szerint az első rendszeresen jelentkező VR-es hírműsor lesz, a tartalmat úgy fogják megtervezni, hogy kezdetben a legolcsóbb VR-szemüvegekkel is élvezhető legyen, mint amilyen például az Alphabet (Google) Google Cardboard terméke, ami mindössze 15 dollárba kerül. Hosszútávon azonban a műsort a jóval drágább, 599 dollárba kerülő Facebook Oculus Rift szemüvegre is optimalizálják majd. Hozzáttette, hogy azoknak, akiknek nincsen VR-szemüvege, bizonyos tartalmakat két dimenzióban is megosztanak majd a médiacég honlapján, mobilapplikációban és közösségi oldalain, tehát ők sem maradnak le a tartalmakról, csak éppen más élményben lesz részük.

Új hirdetési formátumok jöhetnek

A virtuális valóság megjelenésével várhatóan új hirdetési formátumok is megjelennek majd, illetve különböző márkázott tartalmakra is fel kell készülni.

A legfontosabb azonban most az, hogy a nézőket sikerüljön lenyűgözni a VR-es tartalmakkal, és ha már megvan a közönség, jöhetnek a hirdetők is – mondta Niko Chauls.

Az USA Today Network egyébként már több tucat márkával áll tárgyalásban a VR-es híradóban történő hirdetési lehetőségek kapcsán, hiszen az is fontos, hogy ebből előbb-utóbb bevételre is szert tegyenek.

Forrás: Hír24

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all

Ajánljuk még...