Világ

Mao örökébe lépett a kínai elnök

Kínában lassan már nem is az a kérdés, hogy Hszi Csin-ping a tradíciókkal szemben nem csak két ciklusra, kétszer öt évre lesz az ország elnöke, hanem az: élete végéig marad-e az állam és a párt élén.

A kommunista párt 19. kongresszusának zárónapján ugyanis a 2300 küldött egyhangúan szavazta meg, hogy Hszi Csin-ping a szocializmus kínai irányzatának ideológiai örököse. Ezzel Mao Ce-tunggal, az államalapítóval, valamint a reformok atyjával, Teng Hsziao-pinggel helyezték egy szintre. Csak az ő nevük szerepel a párt statútumában. (Tenget csak „elméletei” miatt vették fel, már halála után, Maót és Hszit viszont „ideológiája” kapcsán említik.) A döntés azt jelenti, hogy Hszi Csin-ping egy személyben határozhatja meg a párt irányvonalát, azaz háttérbe szorul a legfőbb döntéshozó testület, a jelenleg héttagú állandó tanács. A küldöttek arra a megállapításra jutottak, hogy Hszi Csin-ping vezérelvei a 89 millió párttag számára „világítótornyot” jelentenek. A kongresszus végén az államfő felszólította a jelenlévőket, haladjanak tovább „a szocializmus kínai irányvonala felépítésének útján”.

Ezt az új korszakot komoly személyi változások is jellemzik. Szerdán választják meg a politikai bizottság és az állandó tanács tagjait. Ez utóbbi testületből Hszi Csin-ping és Li Ko-csiang miniszterelnök kivételével mindenki visszavonul. Távozik a legfőbb testületből az ország második legbefolyásosabb személyiségének tartott Vang Csi-san, aki a Hszi által meghirdetett korrupció elleni harcot vezényelte. Várhatóan beválasztják az állandó tanácsba az államfő fontos munkatársát, Liu Csan-sut, Hang Cseng sanghaji pártvezetőt, Vang Jang alelnököt, illetve az ideológiai tanácsadó Vang Hu-ninget. A névsor azért fontos, mert ha az állandó tanácsban kizárólag Hszi emberei ülnek, az azt is jelenti: nem nevez ki örököst, így 2022 után hatalmon marad.

Bill Bishop, a Sinocism hírlevelének szerkesztője a Guardiannek elmondta: a kongresszus határozata a gyakorlatban azt jelenti: ha valaki kétségbe vonja Hszi Csin-ping bármely döntését, akkor a párt irányvonalával menne szembe. Kevin Rudd volt ausztrál kormányfő a Financial Timesban azt írta, tévedett, amikor öt éve úgy nyilatkozott, hogy Hszi Teng Hsziao-ping óta a legfontosabb vezető. „Valójában Mao óta a legjelentősebb” – tette hozzá.

Forrás: Népszava