kedd, április 24, 2018

Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint pénteken este 9 órakor bejelentette, hogy elrendelte a légicsapások megindítását Szíria ellen.

haboru

Az elnök a Fehér Házban a nemzethez címzett - és a nagy amerikai televíziós állomások által élőben közvetített - nyilatkozatában közölte: precíz, azaz célzott légicsapásokra adott utasítást, válaszul az április 7-én a kelet-gútai Dúma városában elkövetett vegyifegyver-támadásra.

A légicsapásokat az Egyesült Államok nem egyedül, hanem az Egyesült Királysággal és Franciaországgal egyeztetve és együttműködve hajtja végre szíriai feltételezett vegyifegyver-raktárak ellen.

A légicsapás-sorozat - amely az eddigi legnagyobb katonai akció Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen - Trump elnök bejelentésekor már folyamatban volt. Az amerikai televíziók híradásai szerint az Egyesült Államok és szövetségesei Tomahawk robotrepülőgépeket vetettek be több szír helyszínen is. A Fox és a CNN hírtelevíziók helyszínen lévő tudósítókra hivatkozva jelentették, hogy a szíriai fővárosban legalább hat robbanás hallatszott.

Beszédében Donald Trump kiemelte: a légicsapások célja az elrettentés vegyi fegyverek előállításától, terjesztésétől és alkalmazásától. A Dúmában elkövetett vegyifegyver-támadásról és Aszad elnökről Trump azt hangoztatta: "ezek nem egy ember tettei voltak. Ez egy szörnyeteg által elkövetett bűncselekmény volt".    

Az amerikai elnök élesen bíráló szavakat fogalmazott meg Oroszország és Irán - az Aszad-rendszer két támogatója - címére is. "Irántól és Oroszországtól azt kérdezem: milyen nemzet az, amely ártatlan férfiakat, nőket, gyermekeket legyilkoló tömegmészárossal akar közösséget vállalni" - fogalmazott Trump. Hozzátette: Oroszországnak el kell döntenie, hogy ezen a sötét úton halad-e tovább, vagy csatlakozik a civilizált nemzetekhez. Donald Trump hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok semmilyen körülmények között nem akar meghatározatlan ideig Szíriában maradni.

A britek is részt vesznek a légicsapásokban

Theresa May brit miniszterelnök szombat hajnalban bejelentette, hogy engedélyezte a brit fegyveres erőknek "összehangolt és célzott támadások" végrehajtását Szíriában. May szerint korlátozott, a térségi feszültségeket nem eszkaláló akcióról van szó, amelynek célja a szíriai rezsim vegyifegyver-kapacitásának leépítése, és az, hogy elrettentse a szír vezetést ilyen fegyverek használatától.

Megerősítette, hogy Nagy-Britannia amerikai és francia szövetségeseivel együtt vesz részt az akcióban.

"Minden lehetséges diplomáciai csatornát igyekeztünk kihasználni ennek elérésére, de erőfeszítéseink rendre meghiúsultak. Az oroszok még ezen a héten is vétót emeltek egy olyan határozat ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsában, amely a Dúmában történt támadás független kivizsgálását célozta volna" - fogalmazott tájékoztatójában a brit miniszterelnök.

  

Theresa May szerint így nem maradt más gyakorlati lehetőség, mint az erő alkalmazása a szíriai rezsim vegyifegyver-kapacitásának lebontására, és arra, hogy a szír vezetést elrettentsék e fegyverek használatától. A brit kormányfő szerint nem arról van szó, hogy a szövetségesek egy polgárháborúba akarnának beavatkozni, sem arról, hogy rendszerváltást kívánnának elérni. A cél egy korlátozott, célzott csapásmérés, amelynek nyomán nem eszkalálódik a feszültség a térségben, és amelynek során a résztvevő országok mindent megtesznek a polgári veszteségek elkerülésére.  

Oroszország: a támadás veszélyezteti a békés rendezést

Az Egyesült Államok és szövetségesei olyan pillanatban mértek csapást Szíriára, amikor az ország esélyt kapott a békés jövőre - közölte szombati Facebook-bejegyzésében Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.

"E mögött azok állnak, akik erkölcsi vezető szerepre pályáznak e világon és a saját kizárólagosságukat hirdetik. Valóban kizárólagosnak kell lenni ahhoz, hogy valaki akkor vegye tűz alá az ország fővárosát, amikor Szíria esélyt kapott a békés jövendőre" - írta.

Dmitrij Szablin, az Állami Dumának a szíriai parlamenttel való kapcsolattartásért felelős koordinátora Damaszkuszban újságíróknak kijelentette: Egyesült Államok vezette koalíció azért mért csapást Szíriára, hogy megakadályozza a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) kelet-gútai vizsgálatát. A Rosszíja24 orosz hírtévé értesülése szerint orosz sérültje nincs a támadásnak.

Anatolij Antonov, Oroszország Egyesült Államokban akkreditált nagykövete közleményben figyelmeztetett a szíriai légicsapások következményeire. A szombatra virradóra kiadott közleményben - amelyet a Facebook-oldalán jelentetett meg - a diplomata hangsúlyozta: "a legrosszabb aggodalmak váltak valóra. Figyelmeztetéseink nem találtak meghallgatásra. Egy előre eltervezett forgatókönyvet hajtottak végre. Most ismét fenyegetnek bennünket.

Több, mint 100 rakétát vetettek be

"A Szíriai Arab Köztársaság katonai és polgári objektumai ellen az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország légi és tengeri hordozóeszközei több mint 100 szárnyas rakétát és levegő-föld osztályú rakétát lőttek ki" - közölte az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a szíriai légvédelem a céljuk felé haladó rakéták jelentős részét megsemmisítette.

Figyelmeztettünk, hogy az ilyen akciók nem maradnak következmények nélkül".

Antonov nagykövet azonban nem említett konkrétumokat, nem körvonalazta az esetlegesen várható következményeket. Helyette azt hangsúlyozta, hogy a légicsapásokért a felelősség Washingtont, Londont és Párizst terheli, és elfogadhatatlannak minősítette, hogy ezzel megsértették az orosz elnököt is. A rövid közleményben az orosz diplomata végezetül megállapította: az Egyesült Államoknak, amelynek a világon legnagyobb vegyifegyver-arzenálja van, "nincs erkölcsi alapja ahhoz, hogy más országoknak szemrehányást tegyen".

Megpróbálták elkerülni a civil áldozatokat

A szíriai légicsapások során megpróbálták elkerülni, hogy civilek is áldozatul essenek - mondta James Mattis amerikai védelmi miniszter a péntek éjjel tartott washingtoni sajtótájékoztatón, amelyen jelen volt Joseph Dunford tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője is.

James Mattis közölte: az Egyesült Államok és szövetségesei sokkal erőteljesebb csapást hajtottak végre, mint tavaly. Ugyanakkor megerősítette: a csapásmérés egyszeri volt, és a szövetségesekkel koordinált akcióban hírszerzési információk alapján kifejezetten olyan célpontokat támadtak, ahol feltételezhetően szír vegyifegyver-készletek találhatók.

A védelmi minisztérium, a Pentagon vezetője hangsúlyozta: a légicsapások a szíriai kormány és nem a rendszer fő támogatója, Oroszország ellen irányultak, és Bassár el-Aszad elnöknek akarnak vele "nagyon erős üzenetet" küldeni. Mattis hangsúlyozta: egyelőre nem terveznek újabb légicsapásokat, a jövőbeni válaszlépések attól függnek, hogy a szír kormány bevet-e még vegyi fegyvereket.

Joseph Dunford tábornok - újságírók kérdésére válaszolva - közölte, hogy az első csapások azt a kutatóintézetet célozták meg, ahol feltételezések szerint a vegyi fegyverek kifejlesztése folyik, és azt a fegyverraktárt is érintették, ahol vegyifegyver-készletek találhatók. A tábornok fontosnak tartotta azt is hangsúlyozni, hogy igyekeztek a lehető legkisebbre csökkenteni az orosz veszteséget. Hozzátette: az oroszokat előzetesen nem tájékoztatták a lehetséges célpontokról.

A NATO üdvözölte a támadást

A NATO helyesli a szíriai hatalom vegyifegyver-létesítményei elleni brit, francia és amerikai légicsapásokat.

"A NATO mindig elítélte, hogy Szíria visszatérően vegyi fegyvert vetett be a háborúban, és ezzel megsértette a nemzetközi szerződéseket. A vegyifegyver-támadásokért felelős személyeket felelősségre kell vonni" - szögezte le Stoltenberg.

A NATO mint szervezet nem vett részt a Szíria elleni nemzetközi katonai koalícióban.

Reagált az ENSZ

Önmérsékletre intette "a rendkívül kényes körülmények közepette" az ENSZ tagállamait a világszervezet főtitkára.

António Guterres hangsúlyozta: elejét kell venni a helyzet eszkalálódásának és a szíriai nép további szenvedésének.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a fő felelőse a béke és a biztonság fenntartásának, és arra kérte a testület tagjait, hogy legyenek egységesek, és vállalják ezt a felelősséget.

A BT a héten négyszer is ülésezett Szíria ügyében, de a tanácskozások mindannyiszor eredménytelenül zárultak, nem sikerült határozatot elfogadni. A viták során egyértelmű törésvonalak mutatkoztak az Egyesült Államok és Oroszország között a szíriai polgárháborús helyzettel és az egy hete a Bassár el-Aszad elnök kormányerői által Dúmában, vélhetően vegyi fegyverrel végrehajtott támadással kapcsolatban. A vitával kapcsolatban António Guterres pénteken úgy fogalmazott: visszatért a hidegháború.

Az ENSZ-főtitkár förtelmesnek nevezte a vegyi fegyverek bevetését, és borzalmasnak az általuk okozott szenvedést. Újfent mély csalódottságának adott hangot, hogy a Biztonsági Tanácsnak nem sikerült megszavaznia egy különleges mechanizmust a hatékony felelősségre vonásra vegyi fegyverek bevetése esetén.

Forrás: atv.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all