Világ

Szerbiában is 130-cal lehet majd menni az autópályákon

A szerb kormány jóváhagyta a közúti közlekedésbiztonságról szóló törvény módosításait, amik lehetővé teszik az autópályán a 130 kilométeres óránkénti sebességet - közölte a Vajdaságma.

autopalya

A törvényt azért hozzák meg, hogy összehangolják a sebességkorlátozást az európai uniós országokkal.

Az eddigi 120 kilométeres óránkénti sebességet 130-ra emelik.

Hogy melyik autópályaszakaszokon lesz lehetséges a 130 kilométeres óránkénti haladási sebesség, az az elemzés után derül ki. Miután megváltoztatják a törvényt, le kell cserélni a jelzőtáblákat is.

A szakemberek szerint a szerbiai autópályák nincsenek rossz állapotban, vagyis emelhető a haladási sebesség, de újabb ellenőrzéseket kell végezni.

Vannak ellenzők is, Damir Okanović, a Közlekedésbiztonsági Tanács tagja nemrég kijelentette: a szakmának komolyan meg kellene gondolnia, hogy elfogadja-e azt a kezdeményezést, amely 120-ról 130-ra emelné az óránkénti haladási sebességet. Szerinte figyelembe kell venni azt is, hogy Európában az autópályák java három- vagy többsávos, míg a szerbiaiak csak kétsávosak. Az utak és a járművek állapotát sem szabad figyelmen kívül hagyni. Úgy véli, a lehetséges megoldások egyike lehetne, hogy meghagyják a 120 kilométeres sebességkorlátozást, de a törvénnyel egyes szakaszokon lehetővé tennék a sebességet 130 kilométeres haladási sebességet is.

Forrás: index.hu