Világ

Politico: Magyarország veszélyt jelent az egész unióra

A nyugat-balkáni országokban érdeklődéssel figyelik, ahogy Orbán Viktor pártállamot hoz létre az Európai Unión belül

, a térség "erős emberei" kezdik azt hinni, hogy importálhatják a "hamis demokrácia" modelljét, illetve a kormányfő retorikáját és taktikáját - idézi az MTI a Politico-t. A brüsszeli hírportálon megjelent véleménycikk szerint az uniós csatlakozásra váró balkáni államok vezetői látják, hogy az EU nem képes megfelelő válaszokat adni a magyar helyzet jelentette kihívásra és az országban burjánzó korrupcióra. Mint írták, az illiberális demokrácia modellje azért annyira "fertőző", mert nem igényel semmilyen koherens ideológiát, mindössze egy másiknak az elutasítását.

A magyar kormányfő a szerző szerint ráadásul nem létező ellenségekkel harcol. Amennyiben az Európai Unió hagyja, hogy Magyarország tovább csússzon a kleptokrácia irányába, akkor a Nyugat-Balkán is követni fogja ezt a mintát. Ha nem sikerül visszafordítani az egypárti fordulatot az uniós tagállamokban, az veszélybe sodorja a jövőbeli bővítéseket is, az EU pedig olyan demokráciák és autokráciák közösségévé válik, amelyet csak a szabadkereskedelem tart össze - hangsúlyozta Srdan Cvijic, azzal vádolva Orbán európai szövetségeseit, hogy "bűnrészesek a polgári szabadságjogok elleni támadásokban".

A La Libre Belgique párhuzamot vont a mai politikai helyzet és a rendszerváltás előtti Magyarország között. A cikk szerzője szerint Kádár János meg volt győződve arról, hogy Soros György összeesküdött ellene, valamint pártja és a Népköztársaság ellen. A cikkíró ironikusnak nevezte, hogy harmincnégy évvel a Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti alapítását követően azok a korábban más nézeteket valló antikommunisták, akiket az amerikai milliárdos akkor támogatott, ma ellene fordulnak. Az egykori fiatal demokraták vezetője, Orbán Viktor időközben a liberálisok üldözőjévé vált - írta.

Forrás: Napi.hu