Világ

Így látja a NATO az eddigi legnagyobb orosz hadgyakorlatot

Megkezdődött Oroszország történetének eddigi legnagyobb hadgyakorlata, amelyben 300 ezer katona, 36 ezer harcjármű, ezer repülőgép és 80 hadihajó vesz részt.

Az Oroszország ázsiai felében kezdett, egy hétig tartó Vosztok-2018 (Kelet-2018) másik különlegessége, hogy több ezer katonával Kína is csatlakozott. Moszkvában új katonai tengelyről, Brüsszelben, a NATO központjában pedig háborús készülődésről beszélnek. Az eddigi legnagyobb orosz/szovjet hadgyakorlat az 1981-es Zapad–81 (Nyugat-81) volt, amelyben 100-150 ezer katona vett részt a Varsói Szerződés tagállamaiból.


Fotó: MTI / AP / Szergej Gric
Most az orosz hadsereg felvonultatja legmodernebb harceszközeit: a nukleáris töltetek hordozására alkalmas Iszkander-rakétákat, valamint a T–90-es harckocsikat, illetve a Szu–34 és Szu–35-ös harci gépeket. Vlagyimir Putyin elnöksége idején már több komoly hadgyakorlatot rendeztek az országban, a Vosztok–2014-ben például 155 ezer ember vett részt. Moszkvai források szerint Putyin még ezen a héten személyesen is megtekinti a hadműveleteket végrehajtó egységeket. „Oroszország világháborúra készül, a vezérkari főnökség arra számít, hogy 2020 után vagy egy világháború tör ki, vagy több regionális konfliktus, az ellenség pedig az USA és szövetségesei lesznek” – mondta újságíróknak Pavel Felgenhauer orosz katonai szakértő. Szerinte Kína részvétele kulcsfontosságú és árulkodó jel: arra utal, hogy a két ország valódi háborúra készül.

A NATO osztja a független orosz szakértő véleményét, a katonai szövetség szerint Moszkva egy nagy katonai akció főpróbáját tartja meg. „A mostani hadgyakorlat összhangban van a korábbi években látottakkal, azzal, hogy Moszkva agresszívabbá válik, s növeli katonai kiadásait és nemzetközi katonai jelenlétét” – mondta Dylan White NATO-szóvivő. Moszkvában viszont azt állítják, a gyakorlat nem fenyegeti a NATO-t, már csak azért sem, mert a hadműveleteket Szibériában és a Távol-Keleten, messze a NATO-tagállamoktól tartják meg. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerint a jelenlegi nemzetközi helyzetben, amikor növekszik az Oroszország-elleneség, teljes mértékben indokolt, hogy Moszkva jelentősen fejleszti védelmi képességeit.

Forrás: HVG