Világ

A Fidesz-frakció már régen átengedte volna a svéd csatlakozás ratifikálását, a Karmelitából szóltak, hogy ne

Aligha fog szavazni a svéd NATO-csatlakozásról az Orbán-kormány Törökország nélkül.

Szinte biztos, hogy a magyar kormánypárt meg fogja várni a török döntést és aszerint fog szavazni a svéd NATO-csatlakozásról – vélekedtek a lapunk által megkérdezett ellenzéki képviselők. Tegnap az ATV számolt be arról, hogy megjelent a parlament honlapján a svéd csatlakozásról szóló szavazás, mégpedig a június-júliusi üléstervben, csakhogy pontos dátum ott sincs a zárószavazásra.

Korábban a Fidesz azt igyekezett kommunikálni, hogy a miniszterelnök a csatlakozás mellett van, ám a kormányfrakcióban „nagy vita” volt a svédek felvételéről. A valóság viszont forrásaink szerint ennek a fordítottja lehet: 

vagyis a frakció már régen átengedte volna a svéd csatlakozás ratifikálását, ám „odafentről”, a Karmelitából mondtak nekik nemet. 

Ezúttal viszont a kormányfrakció tagjai még informálisan sem beszélnek az ügyről, láthatóan teljes hírzárlat van.

A magyar parlament jóváhagyása – csakúgy, mint márciusban, a finn NATO-csatlakozás esetében – így lényegében attól függ, hogy Törökország mikor ad zöld utat Stockholmnak. A napokban Recep Tayyip Erdogan török elnök ismét elutasította ezt, ám ez nem tekinthető kategorikus nemnek. A NATO azt szeretné, ha már a júliusi vilniusi csúcstalálkozón befogadhatnák Svédországot a szövetségbe, de erősen kétséges, hogy alig egy hónap elegendő lesz-e a ratifikálási folyamat lezárásához.

Erdogan elutasító álláspontja az elemzőket is meglepte. Sokan arra számítottak: azután, hogy megnyerte a májusi elnökválasztást, már nem kíván erőt demonstrálni Stockholmmal szemben és hajlékonyabb lesz a kérdést illetően. A svéd csatlakozás előmozdítása érdekében maga Jens Stoltenberg, a védelmi szövetség főtitkára is tett lépéseket június 4-én, Isztambulban tett látogatása során, de nem kapott konkrét ígéretet a török elnöktől erre vonatkozóan. Szakértők szerint Erdogan igenjének komoly ára van, ráadásul felfelé akarja srófolni azt. Arra számít,

hogy az Egyesült Államoktól F16-os vadászgépeket kap a jóváhagyás fejében, bár ezt Erdogan és Joe Biden amerikai elnök is rendre cáfolja. 

Az amerikai Kongresszus azért nem akarja jóváhagyni a vadászgépek szállítását Ankarának, mert Törökország orosz rakétavédelmi rendszert vásárolt.

A fegyverek a magyar „szálon” is szerepet kaphatnak. A Washington Post legalábbis arról írt legutóbb, hogy egy idahói szenátor, James Risch letiltott egy magyar fegyverbeszerzést épp azért, mert a magyar kormány nem támogatja Svédország NATO-tagságát.

Borító: 

Március elején fideszes delegáció is járt a svédeknél, a jelek szerint hiába Fotó: CAISA RASMUSSEN TT News Agency / AFP
Forrás: Népszava