Világ

Hosszú évekig működhetett szabadon itthon egy orosz kém, akit tavaly kiutasítottak Szlovákiából

Magyar szélsőséges csoportokkal alakíthatott ki kapcsolatot a 2010-es években egy orosz diplomata, akit 2019-ben Szlovákiába helyeztek át – onnan pedig 2022-ben, az ukrajnai háború eszkalálódása után kiutasították.

Erről írt a VSquare-en megjelent oknyomozó riportjában a Direkt36 munkatársa, Panyi Szabolcs.

Tavaly márciusban többtucatnyi diplomata és munkatárs távozott a pozsonyi orosz nagykövetségről, azonban ahogyan a riportban írják, rengeteg, diplomáciai álca alatt dolgozó orosz kémet is kiutasítottak ebben az időszakban a NATO és az EU tagországaiból. Az ő azonosításukon dolgozik a VSquare is az #Espiomats projekt részeként, és ennek keretében mentek utána Anton Gorjev történetének is, aki közel nyolc éven keresztül dolgozott Magyarországon, és az oknyomozó portál forrásai szerint a magyar kormány is tudott róla, hogy „azonosított hírszerző tisztként” működik az országban.

Szélsőségesekkel épített ki kapcsolatot

Anton Gorjev 1983-ban született a dél-oroszországi Szaratov körzet egyik falujában, majd a kétezres évek elején lépett be az orosz hadseregbe – ahol feltehetően kapcsolatba került a GRU-val, azaz a katonai hírszerzéssel. 2007-ben civil pályára váltott, majd 2009 és 2012 között az orosz oktatási és tudományügyi minisztériumban dolgozott. A lap viszont hozzáteszi, hogy szakértők szerint ezekben az években képezhették ki diplomáciai álca alatti külföldi hírszerzői feladatokra.

2012 májusában kezdett el hivatalosan is az orosz külügyminisztériumnak dolgozni, a VSquare forrásai szerint pedig ebben az időszakban helyezhették Magyarországra is orosz konzulként. Igaz, pontos információt erről a lapnak nem adott ki a magyar külügyminisztérium, annak ellenére, hogy forrásaik szerint Gorjev katonai hírszerzői munkáját a magyar katonai és polgári kémelhárítás egyaránt észlelte.

Kezdetben csak támogatói feladatkörökben vett részt, például gondozta a második világháborús szovjet katonai sírokat. Ez a fajta terepmunka azonban lehetőséget adott Gorjevnek arra is, hogy oroszbarát magyar szervezetekkel építsen ki kapcsolatot, többek között a Magyar Békekörrel, amely 2015 januárjában szélsőséges szervezetekkel együtt szervezett egy ukránellenes, oroszpárti összejövetelt „Európai békét akarnak a civilek Budapest közvetítésével – Tanácskozás orosz részvétellel” címmel. Ezen a lap információi szerint részt vett konzuli minőségében Gorjev is – igaz, a Békekör főszervezője, Simó Endre csak a konzuli látogatást erősítette meg, arról viszont nem beszélt, volt-e Gorjevvel együttműködésük.

Később Gorjev előrelépett a budapesti orosz nagykövetség ranglétráján: II. titkárként és a konzuli osztály vezetőjeként vett részt egy 2015. áprilisi egyetemi előadáson. Szintén ebben a hónapban segítette szervezőként az Éjszakai Farkasok nevű putyinista motoros banda magyarországi látogatását is. 2016-ban pedig Toroczkai László akkori polgármester mellett lépett fel, amikor együtt felavatták Ásotthalomban a leaszfaltozott Gagarin utca melletti Gagarin-emlékművet.

Az akkor még Jobbik-tag Toroczkai a VSquare-nek most úgy nyilatkozott, hogy nem ismerte korábban Anton Gorjevet, és a diplomatának nem volt szerepe a Gagarin-ünnepség szervezésében. A Mi Hazánk elnöke szerint ők csak egy általános meghívót küldtek az eseményre az orosz nagykövetségnek, akik az akkor már magyarul is beszélő Gorjevet küldték ki hozzájuk. „A legjobban az orosz nagykövet [részvételének] örültem volna, de ő sajnos nem tudott eljönni” – tette hozzá Toroczkai László.

Fegyverkereskedőket engedett át Budapest Moszkvának

A Gorjev által vezetett orosz konzuli osztály egyébként belekeveredett több rendkívüli ügybe is. Ilyen volt például egy 2016. novemberi eset, amikor a magyar hatóságok egy, az Egyesült Államok kábítószer-ellenes hatósága (DEA) által vezetett nemzetközi nyomozás részeként razziát tartottak egy fegyverraktárban Budapest határánál, és őrizetbe vettek két orosz fegyverkereskedőt. Idősebb és ifjabb Vlagyimir Ljubisin épp egy mexikói drogkartell tagjainak próbált eladni a honvédség által leselejtezett régi szovjet fegyvereket kokainért és dollármilliókért cserébe, de mint kiderült, valójában a DEA beépített ügynökei adták ki magukat kartelltagoknak.

Ljubisinékkel azonban a letartóztatásuk után szoros kapcsolatot tartott az orosz nagykövetség: a konzuli munkatársak rendszeresen meglátogatták a fegyverkereskedőket a börtönben, és minden bírósági tárgyalásukon ott ültek. Egy kitalált oroszországi nyomozásnak köszönhetően pedig megmentették őket attól is, hogy kiadják őket az amerikai hatóságoknak: bár Washingtonból is érkezett kiadatási kérelem Ljubisinékért, végül a kitalált nyomozás után kiadott moszkvai kiadatási kérelemnek tettek eleget a magyar hatóságok 2018-ban.

Az ügy felbőszítette az Orbán-kormány amerikai szövetségeseit, különösen azután, hogy a moszkvai kiadatás után Ljubisinékat szabadon engedték. „Ez a döntés kérdéseket vet fel Magyarország bűnüldözési együttműködés iránti elkötelezettségével kapcsolatban. A döntéssel [...] kevésbé biztonságos hellyé teszi az Egyesült Államokat, Magyarországot és a világot” – írta közleményében a washingtoni külügyminisztérium.

A VSquare ezután nem talált nyilvánosan elérhető jelentéseket Gorjev magyarországi tevékenységéről – azonban 2020 januárjában már a Szlovákia által akkreditált diplomaták listáján szerepelt. Bár 2022 novemberéig Gorjev szerepelt a magyar külügy adatbázisában is, a lap forrásai szerint valószínű, hogy ezeket egyszerűen nem frissítették időben.

Aktívabban lépnek fel Szlovákiában az orosz kémek ellen

Az, hogy a hírszerzői tisztet Magyarországról Szlovákiába helyezték át, több gyanút is felvethet – különösen azok után, hogy szélsőséges csoportokkal tarthatott fenn kapcsolatot éveken keresztül. Katrein Ferenc, az Alkotmányvédelmi Hivatal volt műveleti igazgatója szerint azonban az orosz kémek határon átnyúló tevékenysége igen gyakori. „Előfordulhat, hogy nem is végeznek műveleteket abban az országban, ahová [diplomataként] akkreditálták őket. A legjobb kémek egy részét egy harmadik országban használják. Ezért van szükség a szövetséges országok kémelhárító szolgálatai közötti együttműködésre” – emelte ki Katrein.

A szakértő szerint Gorjev tevékenysége sérthette Szlovákia nemzetbiztonsági érdekeit. Krekó Péter, a Political Capital igazgatója pedig már korábban is írt arról, hogy Gorjevet milyen kapcsolatok fűzhették szélsőjobboldali radikális csoportokhoz.

„Oroszország katonai hírszerzése az elmúlt években kiemelkedő szerepet játszott a kémkedés mellett abban is, hogy megpróbálja látványosan destabilizálni a nyugati intézményeket”

– mondta a VSquare-nek Krekó. Hozzátette, hogy a szlovák biztonsági szervek sokkal aktívabban lépnek fel az orosz befolyás ellen, mint a magyar hatóságok, akik az elmúlt években egyetlen orosz diplomatát sem utasítottak ki. „Azonban nem magától értetődő, hogy Szlovákia ennyire aktív, hiszen a szlovák közvélemény hagyományosan sokkal oroszbarátabb.”

Anton Gorjevet feltehetően 2022 tavaszán, az orosz–ukrán háború eszkalálódása után utasíthatták ki Szlovákiából. A VSquare szerint nem tudni, mit csinál most, hol van, és mi történt vele azóta – eltekintve attól, hogy a Dossier Center szerint 2022 decemberében még mindig az orosz külügyminisztérium alkalmazásában állt. Sem Gorjev, sem felesége nem reagált a lap megkereséseire.

Borító: Anton Gorjev interjúja a Móra-Net Televízióval 2016 áprilisában – Forrás: Móra-Net Televízió / YouTube

Forrás: Telex