Világ

Összeültek a NATO-tagországok budapesti nagykövetei az Orbán-Putyin találkozó miatt

Svédországgal kiegészülve folytatták egyezkedést.

„Mindannyian aggódunk amiatt, hogy a magyar miniszterelnök találkozott Putyin elnökkel, miközben Oroszország agresszorként áll háborúban Ukrajnával” - jelentette ki a Szabad Európának nyilatkozva az Egyesült Államok budapesti nagykövete.

David Pressman mindezt azzal kapcsolatban mondta, hogy csütörtök reggel megbeszélést folytattak azon országok budapesti nagykövetei, amelyek tagjai az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO). Az eseményre meginvitálták Svédország nagykövetét is. Ennek apropóját az adta, hogy a védelmi szövetség tagjait egyre nagyobb aggodalommal tölti el az Orbán-kormány mind jobban mélyülő kapcsolata a háborús agresszor Putyin-rezsimmel. Ezen a héten kedden Orbán Viktor személyesen találkozott az orosz elnökkel Pekingben. 

Pressman azt mondta, hogy elsősorban ez a találkozó volt az egyeztetés középpontjában. „Aggasztó, hogy Magyarország úgy döntött, ilyen módon lép kapcsolatba Putyinnal. Ahogy az a nyelvezet is aggasztó, amivel a miniszterelnök Putyin ukrajnai háborúját jellemezte” - fogalmazott a diplomata. Orbán Viktor egyébként Putyin társaságában „katonai műveletnek” nevezte Ukrajna megszállását.

A nagykövet nem akart válaszolni, hogy milyen következményei lesznek a találkozónak. Mint ahogy azt sem kommentálta, hogy egyes NATO-tagállamok nem szívesen osztanak meg információkat a magyar féllel, mivel attól tartanak, hogy azokat átadják Moszkvának. „Szövetségesként tekintünk Magyarországra, de ugyanakkor látjuk azt is, hogy Magyarország egyre mélyíti kapcsolatát Oroszországgal Ukrajnában vívott brutális háborúja ellenére. Fontosnak tartjuk, hogy ezekről a döntésekről fenntartsuk a párbeszédet a magyar kormánnyal és a magyar emberekkel is” - fogalmazott Pressman. Egyúttal jelezte, rendszeresen tárgyal a magyar kabinet minisztereivel a magyar-orosz kapcsolatokról is. 

„Az Egyesült Államok és a szövetségeseink által felvetett biztonsági aggályokról a magyar kormány rendre azzal próbálja meg elterelni a figyelmet, hogy azt állítja: valójában a megosztó kulturális kérdésekben elfoglalt álláspontja miatt támadjuk. De ez természetesen nem igaz. Nem hiszem amúgy, hogy bárkit meggyőznének a kormány ilyen irányú próbálkozásai. De ha jogos biztonsági aggályaink vannak, akkor ezeket az aggályokat közöljük a szövetségeseinkkel, és elvárjuk, hogy komolyan is vegyék” - fogalmazott. 

Borítófotó: GRIGORY SYSOYEV/AFP

Forrás: Népszava