Világ
Költözz, tatarozz, szülj: világszerte több ország kísérletezik a saját falusi csokjával, de még sehol se működött igazán
- Részletek
- Kategória: Világ
Elnéptelenedő vidékkel és túlcsorduló nagyvárosokkal nem csak Magyarország küzd, ahogy az Orbán-kormány sem az egyedüli, mely pénzzel akarja eltéríteni a trendeket. Spanyolországtól Írországon át Japánig egyre riasztóbb tempóban halnak ki a falvak, azt ezt megfékezni hivatott intézkedések pedig egészen sokszínűek: vannak, melyek egyelőre inkább tűnnek gazdag turistákat célzó befektetési lehetőségeknek, míg mások már kétségbeesett segélykiáltással érnek fel.
Magyarország öregszik, a népesség fogy, a vidék kihal. A három összefüggő, szomorú fejlemény közül talán ez utóbbi a leglátványosabb hazai demográfiai folyamat. Az 1980-ban mért, 10,7 milliós népességszámbeli csúcs óta 1,1 millió fővel csökkent az ország lélekszáma, és ez leginkább a fővároson kívül csapódott le. Pest, Győr-Moson-Sopron, valamint Fejér megye a kivétel, itt még nőtt is a lélekszám, de mindenhol másutt csökkent, négy megyében pedig különösen: Békésben, Borsodban, Nógrádban és Tolnában annyira súlyosan, hogy ezek a megyék lakosaik legalább egyötödét elveszítették 1970 óta.
A kormány 2017-ben reagált erre, az „Esély otthon" elnevezésű programjával. A 10 milliárdos pályázattal a fiatalokat akarták vidéken tartani, illetve oda irányítani, de a pénzekkel valójában a gazdagabb önkormányzatok jártak jól, az összegeket a települések vezető testületei kapták, nekik kellett helyi programokat indítani az ifjúság megtartásáért. Nem volt átütő siker, feledésbe is merült az egész.
A második nekifutás emlékezetesebb lett, ez a 2019-ben, a Magyar Falu Program részeként indított falusi csok, mellyel már nem önkormányzatok, hanem párok, családok pályázhattak pénzre, ha vállalták, hogy kistelepülésre költöznek, és ott gyereket vállalnak, ingatlant vásárolnak, illetve építkeznek vagy felújítanak. Ennek már lett némi eredménye, még ha egyelőre nem is lehet világrengető számokról beszélni: két év alatt 0,93 százalék helyett 0,37 százalékkal csökkent a népesség a falusi csok által érintett kistelepüléseken.
A falusi csokon a csok plusszal és a babaváróval egyetemben most tekert egyet a kormány, jövő évtől új feltételekkel lehet igényelni a pénzeket, és ha a pályázók ezt a hármat még kombinálják is, akkor az előrejelzések szerint megdöbbentően jól járhatnak. A változtatásoknak persze jócskán vannak hátulütői is, sokan kiszorulnak a programokból, és eleve, a csok eddig összességében messze nem volt sikertörténet.
Máshol se jobb
Ahogy a vidék elnéptelenedése sem csak magyar probléma, úgy a „pénzt adunk azért, hogy vidékre költözz"-program sem csak Orbán Viktorék fejéből pattant ki, hasonló projektek futnak a világ legkülönbözőbb tájain. És másutt sem működnek igazán: ahol már nagyobb, sokszor évtizedes múltjuk van a próbálkozásoknak, ott is újra és újra neki kell futni megint.
A kilátások zordak. Az ENSZ az itt elérhető adatbázisában szedte össze, hogy a világ országaiban 1950-től fogva hogyan alakult, illetve a trendek alapján várhatóan hogyan alakul tovább a városi és vidéki populáció aránya.
Ez 2018-as publikáció, így a predikciók értelmében enyhén szólva nem a legfrissebb: a 2020-as koronavírus-világjárvány és annak hatásai értelemszerűen nincsenek benne. A Covid hozott egy vidékre költözési hullámot, emlékezetes, hogy aki megtehette, maga mögött hagyta a nagyvárosokat, de ez a járvány és a pánik elültével csak keveseknél bizonyult tartós lépésnek. Így az öt évvel ezelőtt felrajzolt város-vidék népesedési görbék minden bizonnyal most sem visznek félre. Eszerint Magyarországon 2025-re a teljes népesség közel 75 százaléka él majd városokban, vidéken így kevesebb mint 30. 2050-re az előbbi érték több mint 80 százalékra, utóbbi kevesebb mint 20 százalékra módosul az ENSZ előrejelzése szerint.
Hasonló folyamatok várhatók a környéken mindenütt Franciaországtól Oroszországig, de ez megy Észak- és Dél-Amerikában, illetve gyakorlatilag mindenütt a világon. Afrika országaiban jellemzően a lakosok túlnyomó többsége még vidéken él, de a trendek szerint ezen a kontinensen is egyértelmű a városokba áramlás egyre intenzívebbé válása – néhány módosabb államban már a '90-es évek végén, a kétezresek elején meg is volt a populációs fordulópont, Botswanában és Ghánában például.
Az alábbiakban összeszedtük azokat az országokat, ahol a leglátványosabbak a Magyarországéhoz hasonló vidékújraélesztő intézkedések. Ezek között vannak szerényebb vállalású és a miénknél még sokkal nagyobb léptékű projektek is, illetve van, ami egyelőre inkább tűnik gazdag turisták jó befektetési lehetőségének, míg mások már kétségbeesett segélykiáltással érnek fel.
Filléres házak, évtizedes elköteleződéssel
A legtöbb „költözz vidékre pénzért" kezdeményezés a környékünkön nem központi, állami program, hanem egyes régiók, önkormányzatok – vagy épp államok, mert az USA-ban is működik ilyen – sajátja. A legismertebb köztük minden bizonnyal az az olaszországi projekt, mely keretében egy eurós házakat lehet vásárolni.
Az erről szóló cikkek, posztok nemrég még mindenki hírfolyamát elárasztották a közösségi médiában, nem kis részben azért, mert a bagóért vesztegetett épületek rendre nagyon festői kistelepüléseken álltak. Vagy inkább düledeztek, düledeznek: az ingatlanok leromlott állapotban vannak, a vásárlónak vállalni kell a három éven belüli felújításukat, és ha az üzletkötéstől számítva fél éven belül nem adják le a renovációs tervet, jön az – akár 10 ezer eurós – bírság, ha pedig egy éven belül nem kezdődnek meg a munkálatok, az ugyancsak büntetést von maga után. És lehet, hogy olcsók az elaggott épületek, de az egy eurós vételáruk felett 5 ezer eurós kauciót is le kell szurkolni. Az aktuálisan hirdetett épületek listája itt látható.
Filléres házakért egyébként nem kell ilyen messze menni. Horvátország a magyar határ közvetlen közelében, a Kapronca-Kőrös megyei Légrádban kínál egy kunás épületeket és telkeket az elnéptelenedés és a parlagon heverő ingatlanok leromlásának ellenszereként. A tatarozásba itt már az állam is beszáll, 3500 eurót adnak, de a vásárlás feltétele a 40 év alatti életkor, a legalább egy egyetemi diploma megléte, a stabil kereset, a három éven belüli betelepülés és az, hogy legalább 15 évig Légrádban is maradjon a vásárló.
A svájci és az olasz kísérlet
2017-ben döntött úgy a svájci Albinen, hogy aktívan és rengeteg pénzzel tesz azért, hogy rövid úton ne váljon festői, hegyi szellemfaluvá. A településnek akkor már csak 200 állandó lakója volt, az iskolája egy évtizeddel azelőtt már bezárt, és az épületek jó részét csak víkendházként használták.
Az albineni modell 25 ezer frankot (közel 10 millió forintot) hoz az egyedülálló beköltözőknek, 50-et pároknak, ha gyerekkel érkeznek, akkor pedig utódonként további 10 ezret. De cserébe vállalni kell, hogy legalább 10 évig itt lesz a pályázó állandó lakhelye, és azt is, hogy az új lakos legalább 200 ezer frankot fektet be helyben ingatlanvásárlásba vagy építkezésbe.
Látható, hogy a rengeteg ösztönzőért cserébe ide eleve csak masszív pénzügyi alapokkal lehet érkezni, és a feladatot tovább nehezíti, hogy a beköltözőknek 45 évnél fiatalabbnak kell lennie. Plusz svájcinak, vagy olyan külföldi, B típusú tartózkodási- és dolgozói engedélyesnek, aki már öt éve az országban él, vagy olyannak, aki már a C típusú, állandó letelepedési engedélyt is megkapta. Szóval Albinenbe nem vártak akárkit, és ez meg is látszik a program eredményein. Egy idén áprilisi cikk szerint öt év alatt mindössze 17 pályázatot okéztak le, mellyel 31 felnőtt és 16 gyerek betelepülését támogatták.
De a svájci példa csak egy település felfrissítéséről szól, míg a határ olasz oldalán több falu, illetve egész régiók revitalizálása a cél – ahány falu, annyi módszer. A L'Aquila megyei Santo Stefano di Sessanio például 2020-ban indította a beköltöztetős programot, a kondíciók: aki odaköltözik, vállalkozást indít, és legalább öt évig ott is marad, annak szimbolikus összegért adnak ki lakást, és akár 20 ezer eurót is biztosítanak startupja felfuttatására.
A Lecce megyei Presiccében akár 30 ezer eurót is fizet az önkormányzat, ha valaki abból 25 ezret egy nagyjából 50 négyzetméteres lakás vásárlására fordít, a maradék összeget pedig annak renoválásába forgatja. A programba bevont lakások azonban 1991 előtt épültek, és már rég elhagyatottak. A Foggia megyei Candelában egyedülállóknak 800 eurót, pároknak 1200-at, gyerekes családoknak pedig 2000 eurót fizetnek a betelepülésért cserébe, és ezenfelül adókedvezményekkel igyekeznek új lakosokat becsábítani. De a kedvezményekhez legalább évi 7500 eurót kell keresni. Calabriában pedig egy, az egész régióra kiterjedő program él: ha valaki kétezer vagy annál kevesebb lélekszámú faluba költözik, három évig havi 800-1000 eurós kifizetést kap. Csak 40 év alattinak kell lenni, és siker esetén a pályázat elfogadásától számított 90 napon belül be kell költözni.
Kiürült a spanyol vidék
Két országgal arrébb az España Vacía, vagyis Üres Spanyolország kifejezéssel írják le az elnéptelenedett településeket, régiókat. Melyekből van bőven, mivel az utóbbi ötven évben a fiatalok vidékről a nagyvárosokba költöztek, így a nem nagyvárosi lakosság 30 százalékkal csökkent, a teljes spanyolországi lakosság 90 százaléka pedig az ország egész területének 30 százalékán él. Szóval az ország 70 százaléka „üres" – nyilván nem teljesen az, de az España Vacíában egymást érik az elhagyatott épületek és elcsendesedett falvak, kisvárosok, bezárt iskolák, kórházak és bankfiókok. Úgyhogy itt is elkezdtek fizetni a beköltözésért.
Az asztúriai Ponga például akár háromezer eurós hellószomszéd-juttatást is kínál az új lakóknak, és minden, a településen született gyerek után újabb háromezret. Az aragóniai Griegosban az első három hónapban az új albérlőknek az első három hónapban elengedik a fizetési kötelezettséget, a negyedik hónaptól pedig ár alatt bérelhetik a lakásukat. Az új bérlők között előnyben vannak a családosok, nekik ez a bérleti díj gyerekenként 50 euróval tovább slankul.
A Kasztília-La Mancha-i Olmeda de la Cuesta falucska 200-300 euróért kínálgatta a telkeit, azoknak, akik három éven belül lakóépületet húznak fel szerzeményükre, és ott is maradnak vagy ki/eladják azt másnak. A galíciai Xestában új jövevényeknek egy időben havi 100 euróért is lehetett lakóingatlant bérelni. Rubiá pedig ugyanennyit, vagy még egy ötvenessel többet gyűrt üdvözlő ajándékként a betelepülők zsebébe.
Mint oly sok vidéki régióban a világ körül, úgy az España Vacíában is az egyik erős érv a beköltözés ellen az, hogy lassú az internetkapcsolat – vagy az, hogy egyáltalán ki sincs még építve. Mivel az EU-követelmény 100 százalékos lefedettséget ír elő, sokáig már nem takarózhatnak azzal a netes cégek, hogy az elöregedő és elnéptelenedő területekre nem éri meg kihúzni a kábelt. A pandémia és a home office évei ráadásul szintén rámutattak, hogy ma már elengedhetetlen a jó netkapcsolat – a betelepítős programok egy része ezt jócskán ki is hangsúlyozza.
Zoom-települések, Teams-városok
Vannak kezdeményezések, melyeket kifejezetten a távmunkásokra dolgoztak ki. Portugália 2020 márciusában, a koronavírus miatt berobbant hazaköltözési hullám legelején indította el a vidéki foglalkoztatottságot felpörgetni célzó programját. Ennek keretében közel ötezer eurót lehet igényelni falura költözéskor, melyből a Financial Times cikke szerint a települések többségében kijön egy kis ház egész éves bérleti díja. A beköltözés anyagi ösztönzőjén túl pedig a helyi vezetőségek önkormányzati épületeket alakítanak át közösségi irodákká a távmunkásoknak. A program lehetőségével már több mint háromezren éltek.
© AFP / Sam Edwards / CAIA IMAGE / SCIENCE P / NEW / Science Photo Library
Az Egyesült Államokban is számos beköltöztető program működik, ezeket az utóbbi években Portugáliához hasonlóan szintén egyre hangsúlyosabban a távdolgozókra szabják az államok. Nem csoda, egy idei felmérés szerint az amerikaiak 66 százaléka fontolóra venné a vidékre költözést, ha lehetősége lenne távmunkában dolgozni, és a válaszadók 67 százaléka szerint kritikus a gyors és stabil internetkapcsolat. Állama válogatja, de itt akár 15 ezer dollárt is le lehet akasztani, viszont óriási különbség, hogy ezeket a programokat, bár jellemzően vidéki városokra írják ki, ez itt így is több tízezres, akár százezres városokat jelent, nem már most pár száz fős, elnéptelenedő falvakat.
Költözés szigetről szigetre
Írország egyszerre két programmal küzd kiürülő régiói elnéptelenedésével szemben. Az egyik a nagy szigeten belül mozdítana el 68 ezer közszolgát Dublinból vidékre, 2021 és 2025 között. Egy egymilliárd eurós alap segítségével 400 távmunkaközpontot hoznak létre kihasználatlan önkormányzati épületekben, színházakban, mozikban vagy akár bezárt bankfiókokban. Az ír kormány emellett segíteni szeretne bizonyos építmények közösségi tulajdonba adásában, hogy azok akkor se heverjenek parlagon, ha eredeti, állami funkciójukat elvesztik – ilyenek például a bezárással fenyegetett vidéki kisposták. Az ír kormányok egyébként már a '60-as évektől fogva kísérleteznek a dublini vízfej méretének csökkentésével, de az eddigi kísérletek kudarcot vallottak. Most hitelekkel és adókedvezményekkel szeretnék rábírni a dolgozóikat, hogy akik vidékre költöznek, ott is maradjanak.
Az ezzel párhuzamosan futó, idén nyáron indult program az ír szigetvilág elnéptelenedésével dacolna. A szigetországot több mint 500 kis sziget veszi körül, melyeknek – teljes számukhoz mérten – csak töredéke lakott, és ezeken is zuhan a lélekszám. Az 1800-as években még 30 ezer ember lakta őket, most már csak ennek a tizede, miközben nyaranta akár 300 ezer turista is felkeresi őket.
Az Élő szigeteink elnevezésű projektben a következő 10 évben 30 olyan kisebb szigetre lehet állami támogatással áttelepülni, melynek nincs hídkapcsolata a nagy szigettel. A kiköltözéshez az ír kormány több mint 84 ezer eurót biztosít, de hogy ezt a pályázó megkapja, előbb birtokot kell vásárolni a kinézett szigeten, olyat, melyen egy 1993 előtt épült, és legalább két éve elhagyatott ház áll. Ezután lehet intézni a kormánypénzből az épület felújítását. Érdekesség, hogy a programba bevont szigetek között ott van az az Inishmore is, melyen Martin McDonagh nagyszerű A sziget szellemei című filmjét forgatták (a filmbéli Inisherin sziget kitaláció).
Túlcsorduló Tokió
A japán kormány év elején húzott nagyot, amikor bejelentette, hogy 700 ezerrel megemeli a korábbi összeget, és áprilistól már gyerekenként egymillió jent ajánl fel azoknak a családoknak, akik vidékre költöznek a 35 millió lakosú Nagy Tokió Agglomerációból. Ez további, kiköltözésre buzdító anyagi ösztönzők mellé érkezett, azokkal együtt akár 3 millió jenre is rúghat a költözési alapsegély, és erre még vaskos bónuszokat is lehet szerezni.
A vidékre költözési segélyt Tokió 23 kerületének lakosai vehetik igénybe, illetve rajtuk kívül még a szomszédos Szaitama, Csiba és Kanagava prefektúrák lakosai. Nem is kell feltétlenül elhagyni a pénzért Nagy Tokió Agglomerációt, a segély akkor is igénybe vehető lesz, ha egy család a Tokió közigazgatási területén fekvő hegyvidékre költözik. A programhoz fogadóként mintegy 1300 település csatlakozott.
A japán társadalom rohamos fogyása és elöregedése, valamint a japán vidék kihalása az ilyen folyamatok közül talán a legrészletesebben dokumentált a világsajtóban. A japán kormányok már 70 éve kísérleteznek a trendek megfordításával, hiába. Az áprilisban felpumpált költözési program is már három éve megy, de eddig ez is csekély eredményeket hozott. 2019-ben csak 71 család élt vele, 2020-ban 290, majd 2021-ben volt egy nagyobb ugrás, amikor a távmunka Japánban is elterjedtebb lett – ebben az évben 1184 család költözött vidékre, támogatással. A japán kormány azt várja a megnövelt összegtől, hogy segítségével 2027-ig évi 10 ezer embert sikerül vidékre mozgatni Tokióból.
© AFP / Yomiuri / Kunihiko Miura
Nem lehet majd úgy trükközni, hogy valaki felveszi a pénzt, vidékre költözik, majd visszatér a fővárosba. A segélyért cserébe legalább öt évet vidéken kell majd lakni egyhuzamban, aki idő előtt térne vissza a nagyvárosba, annak vissza kell fizetnie a pénzt. Bónuszpénzeket folyósítanak még, ha egy családtag elhelyezkedik egy kis- vagy közepes méretű cégnél az új lakóhelyén, vagy folytatja a jelenlegi munkáját, de távmunkában, vagy ő maga indít el egy új vállalkozást az új helyen. Egy kétgyermekes, kiköltöző család így akár 5 millió jent is kaphat. A pénz felét a központi kormány adja, a másik felét pedig a vidéki önkormányzatok.
Hszi nosztalgiája
Kínában is működik egy, a fiatalokat vidékre hajtó kormányzati szándék, de nagy különbség a fenti példákhoz képest, hogy itt nem mozdítanak meg ilyen óriási összegeket azért, hogy a nagyvárosokból a falvak felé irányítsák az ifjúságot. A felszínen az egész Hszi Csinping nosztalgiájából szökkent szárba: a '60-as, '70-es években Mao Cetung több mint 16 millió fiatalt küldött kínai városokból a vidékre dolgozni, köztük az akkor még csak 15 éves Hszit, aki kényelmes, pekingi neveltetését barlangban alvásra és pásztorkodásra cserélte. Hszi tavaly decemberi beszédében felemlegette inaséveit, érzékeltetve, hogy a mai fiataloknak sem ártana kicsit a földeken dolgoznia, épülne tőle a személyiségük.
A kormány így ismét vidékre küldi a városi fiatalokat – ez a program már évek óta fut, de a decemberi beszéd után új lendületet kapott – nagy különbség, hogy önkénteseket keresnek, nem kötelező a zarándoklat. A vidéki munka pedig lehet, hogy valóban segít abban, hogy benőjön az ifjúság feje lágya, de egy sokkal kézzelfoghatóbb és durvább problémát igyekszik orvosolni. Kínában a 16-24 év közötti városiak munkanélküliségi rátája júniusban a negatív rekordot jelentő 21,3 százalékra szökött fel, miközben az életkortól független városi munkanélküliségi szint 5 százalékos volt. Ezek a hivatalos számok, de vannak becslések, melyek a fiatalok munkanélküliségét a fenti duplájára teszik.
A probléma az, hogy a frissdiplomások java része a techszektorban akar elhelyezkedni, ahol viszont az állam az utóbbi években pont, hogy rálépett a dinamikusan növekedő vállalatok nyakára, melyeknél most így inkább az elbocsátások vannak napirenden. Kékgalléros melókat pedig a diplomások itt sem szívesen vállalnak – állás és pénz nélkül pedig nem alapítanak családot, csak tengnek-lengnek, szülőknél laknak, és alkalmi munkákat vállalnak. Az ország súlyosbodó népesedési problémáira az „újszegényeknek" nevezett réteg nem fog megoldást adni.
Tehát újra a vidék felé taszigálják a fiatalokat – miután a kínai kormányok a '80-as évektől fogva épp azon dolgoztak gőzerővel, hogy százmilliókat költöztessenek újonnan épült városokba, és legyen munkás a gyárakban. Most számos program várja az önkénteseket vidéken, és pásztorkodás meg kapálás helyett már kisvállalkozások, gazdaságok modernizálása lenne a feladatuk. Hszi azt szeretné, ha százezrek ragadnának meg hosszú távon vidéken, de úgy tűnik, a fiatalok ezt másként gondolják. A programokat arra használják, hogy elhalasszák a nehéz, városi karrierépítést, de egy-két év önkénteskedés után visszatérnek a városokba. A munka pedig, amit végeznek, csak tüneti kezelés: a kínai vidék ettől még nem kapja meg a hiányzó befektetéseit, és nem tud érdemben fejlődni.
Forrás: HVG