szombat, december 03, 2016

Majdnem 25 évig volt hivatásos katona. Alkohollal úszta meg a párttagságot, azzal is rokkantosította magát, pedig akkor még csak ritkán és keveset ivott. A nyugati csavargásból már függőként jött haza. Kilenc éve nem iszik, inkább kertészkedik, önkénteskedik.
Győr szélén, Likócson, a volt orosz laktanya helyén ma hajléktalanok élnek.  Márkus Józsi régi lakó, 11 éve költözött oda, mindent tud a Segítőházról:
Ez Magyarország területileg legnagyobb, hajléktalanoknak menedéket nyújtó intézménye. Azok kerülnek ide, akiket átmeneti szálláson már nem tudnak ellátni koruk, egészségük miatt. Itt van egészségügyi és szociális személyzet. Körülbelül 200-an élünk itt, azt mondjuk hajléktalanok, de igazából mi fizetünk, csak nem piaci albérlet és étkezés árat.
A forgalmas úttól pár perc sétára, az erdő mellett egyszerű épületek sora áll.  A kerítésen kívülről mutatja Józsi a felújított szárnyat és az ablakot, ahol ő él most. A szobáját egy másik lakóval kell megosztani, ezért nem tudunk benézni hozzá.

Egyre távolabb az országút zajától egyre hangosabb a madárcsicsergés. Szanatóriumra emlékeztet a hely. Az idősek otthona előtt macskák napoznak és két kerekesszékes  lakó is levegőzik ebéd előtt.

A rehabilitációs részleget külön kerítés veszi körbe. 1-4 fős szobák vannak. Itt nemcsak az ellátásért kell fizetni, hanem takarékoskodni is kell. Itt van az előgondozás a kinti életre. Józsi itt is eltöltött két évet, mégis maradt. Egyrészt mert beteg, másrészt mert itt feladatot talált. Most 72 százalékra vagyok leszázalékolva. Minden fizikai munkától el vagyok tiltva. Az asztmám visszafordíthatatlan. Amit csinálok, elvileg nem is bírhatnám. 14 órát kell oxigénen lennem.

Szóval nem dolgozhatna, de dolgozik, mert még az orvosa is úgy látja, Józsira veszélyesebb, ha leáll, az gyors leépülés lenne. A 60 éves férfi negyedik éve különösen aktív, amióta megalakult a Kereszteződés Szociális Szövetkezet. Én voltam a kezdeményező és a főszervező. Meggyőztem nyolc hajléktalant meg két szociális munkást és a Segítőház vezetőségének támogatásával létrejött a szövetkezet zöldségtermesztésre. Egy évbe telt, mire megtisztítottuk a földet. De ma már bőven termelünk a konyhánkra és el is tudunk adni belőle.

A rehabilitációs intézet körül több fólia is van, négy a szövetkezeté.  Józsiék sátrai felé tartva egy kisebb épület előtt megállunk. Ez itt a szauna. Már nem az, csak a ruszkiknak az volt. Most könyvtár, billiárd, zenesarok meg bárpult van. Alkohol persze nincs, bent tilos a pia. Aki esetleg kint lerészegedik azt józanodásig be is zárják – mondja és egy bedeszkázott ablakú épületre mutat.

A sátrak egyikében most petrezselyem és retek kel, egy másikban eper van. Mindkettőben kellemes meleget érezni. Az elsőben csövek hálózzák be a teret, talajfűtés van, a másikban kályhát használnak. Ezt én csináltam. Csak parázs van benne, nem fűt, csak nem hagyja, hogy bármi megfagyjon. Józsi szerint csak biozöldséget termelnek, vegyszereket nem használnak. Beavat egy nagy titokba is, amit egy öreg kertésztől tanult.

A bogárhajkurászónk hagymából, körömvirágból és meszes vízben áztatott csalánlevelélből  készül. Nikotinos vizet meg a vakondok távoltartására tartunk. A madáretetőket is úgy mutatja be, hogy azok biopermetezőik üzemenyagtöltői.

A fóliák mellett a szabadban is hozzájuk tartozik még egy hatalmas terület. Ott még a talajelőkészítésnél tartanak, de lesz majd háromféle bab és ötféle paprika. Büszke az itt megtermelt zöldségekre: Van összehasonlítási alapom, három csillagos szállodában voltunk civil szervezettel és ott brokkoli krémleves volt az ebéd, meg párizsi szelet vegyes körettel. Mit ad Isten, másnap ugyanez volt a menü itt az intézményben és zongorázni lehetett a különbséget. Az intézmény javára. Mindenkinek havi 25 órát kell itt dolgoznia egyéb teendői mellett. Józsi általában napi hatot tölt kertészkedéssel, ha épp nem szervez vagy előad valahol. Raktárak és különböző műhelyek mellett sétálunk, a mosókonyhába be is ugrunk. Régi függönyökből varrt zacskókban várják a lakók ruhái, hogy gépbe vagy tulajdonosaikhoz visszakerüljenek. A kertvégi raktárban a sövényvágó és virágláda közül emel ki egy képet. Ő hímezte.  Ez az egy van. Eladta a többi ilyet és a rajzait is.

Imádta a katonaéletet

Végzettsége szerint Józsi lakatos, gépszerelő, mezőgazdasági technikumba járt. Mindig két-három állásom volt. Strapabíró gyerek vagyok. Amikor a mezőgazdaságiba jártam, akkor dolgoztam a Mezőgépnél, másodállásban meg moziban és ott tanultam. És még emellett is szakított időt néptáncra, rajzra, kézimunkára. Még modelleztem is – fából, eredeti rajzokból történelmi vitorlás hajókat. Amikor hivatásos katona voltam, megesett, hogy szolgálatban a parancsnoki asztalnál hímeztem. Volt család is, igaz rövid ideig, korán házasodtak, korán váltak: A barátnőmnek érettségi ajándékba beugrott a gyerek.  Ő 17 éves volt, én 19. Két évig éltünk együtt, ebből fél évig volt a feleségem. Úgy látszik, a papír elront mindent.

Élete legmeghatározóbb éveit katonaként töltötte: Összekötőtiszt voltam Pápán a 47. honi vadászrepülőezred harcálláspontján. Vagyis katonai repülők szigorúan titkos koordinálásában vett részt.  Imádta ezt az életet: Végtelenül jó társaság volt, az igazi bajtársiasság.  Emellett nagy szabadság, 24/72-ben dolgoztunk. Több rendkívüli jutalom, soron kívüli előléptetés és dicséret ellenére a rendszerváltás előtt 1988-ban közölték vele, hogy nincs többé rá szükség az adott pozícióban.

Majdnem 20 év után áthelyeztélk. Öt évig észlelő meteorológusként dolgozott. De ott úgy érezte, a társaság pont az ellenkezője a korábbi csapatának.

Az orvos próbált segíteni  kiszabadulni ebből a csapdából. Kiokosított, hogyan tudom magam lerokkantosítani.  Elmondta, hogy három napig iszom, mint az állat, utána két napig nem, amikor megyek vizsgálatra. 100 százalék, hogy megállapítják, alkoholista vagyok meg depressziós. Be is jött. Pedig akkor még nagyon ritkán ivott meg egy-egy sört a haverokkal. Leszázalékolták, az 50 százalék azonban csak arra volt elég, hogy ne lehessen katona. A teljes nyugdíjazáshoz 25 év kellett volna, de hiányzott 111 nap.

A 70-es, 80-as években más trükkökre is szükség volt. Azt állítja, sosem volt párttag, pedig sokszor kellett felkészítésre mennie. Vizsgázni kellett volna, hogy én vagyok Lenin elvtárs örököse.  Előtte az ember ivott egy jó deci szilvapálinkát, erre evett egy fokhagymát és jól belelehelt a pofájukba. Aztán mondták, hogy ilyen ember közénk be nem lép. Megpróbálták még körülbelül ötször a beszervezését, de végül lemondtak róla.

Világgá ment bánatában

Úgy emlékszik, az első komoly stresszt azt jelentette neki, hogy bár jó volt, nincs többé rá szükség. Annyira maga alatt volt, azt sem értette, miért lelkesedett addig?

Nem talált olyan munkát, amiben örömét lelte volna, és magánéleti problémák is nehezítették az életét. Egyedül volt, amikor leszerelt.  A szüleihez költözött és a családi fóliában dolgozott négy évig, mígnem besokkalt.

Meguntam. Nem akartam ötvenévesen anyámék nyakán élni.  Nem akartam többé kisfiam lenni. Elmentem csavarogni.  Egy hetven literes hátizsákba bepakoltam az életemet. Úgy gondoltam, ha már mehetek nyugatra, akkor körbenézek a nagyvilágban. Eladta pápai garzonlakását, majd két és fél millió forinttal elindult. Motelekben, panziókban vagy épp a baptistáknál szállt meg. Gitározással, rajzaival elég sok pénzt szerzett, volt, hogy napi 150 eurót, de azért lassan felélte a lakás árát is. Bejártam Európát, de Dánia és Belgium csak ködösen van meg, mert akkor már keményen benne voltam a piában, Franciaországra egyáltalán nem emlékszem, ott már anyagoztam is.

Három év után egy fillér nélkül jött haza alkoholistaként. Anyja nem fogadta tárt karokkal, megkérdezte, minek jött haza. Erre ő azonnal visszafordult. Felültem az első vonatra. Győrig jött, azért vagyok itt, ha Pestre ment volt, most ott vagyok.

Ennek már 11 éve.  Úgy meséli, vegetált két évet az átmeneti szállón, majd újra felvette a kapcsolatot az anyjával, akinek egyetlen szavára letette a poharat: Anyám azt mondta, szánalmas vagy kisfiam! Amíg üvöltözött, elmondott minden mocskos részeg állatnak, lepergett. De ez a szó fájt. Odaálltam a tükör elé, én is szánalmasnak láttam magam.

Kilenc éve egy korty alkoholt nem ivott.  Fordulatot vett az élete. Elkezdett a Magyar Szegénységellenes Hálózatnál  önkénteskedni, különböző civil programokban részt venni.
Újra aktív vagyok, máshogyan látom az embereket. Azt hiszem, visszanyertem az arcomat. Ugyanaz a büszke Márkus Józsi vagyok, aki régen.

A szociális szövetkezetbe belépett hajléktalanok közül többen elhagyhatták az intézményt és nem kerültek vissza. Józsinak van félretett pénze. Elvileg ő is kiköltözhetne, de még van itt dolga: Azért vagyok itt, hogy megmutassam azoknak, akik ide kerülnek, hogy van élet a kocsmaajtón túl is.

Fotók: Mónus Márton

Forrás: Hír24

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!