kedd, december 06, 2016

Újabb blogbejegyzéssel jelentkezett Schmidt Mária a köztévé blogoszférájában, ezúttal Európa és főleg Németország közeli jövőjével foglalkozik. "Szeptember óta próbáljuk megfejteni, milyen megfontolások, milyen stratégia áll Angela Merkel német kancellár migránsokkal kapcsolatos politikája mögött.(...) Angela Merkel eddigi pártelnöki és kormányfői tevékenysége alapján kizárt, hogy a muszlim tömegek Németországra, és így Európára zúdításával kapcsolatos döntését hirtelen felindulásból hozta volna meg."

Ezután Schmidt végigveszi, hogy miért állhat Merkel érdekében "a migránsok menekültekként való beazonosítása, az emberi jogi érvelés felvállalása, az iszlámmal való értéksemleges párbeszéd szorgalmazása". Nem más, mint az a felismerés, hogy a koalíciós kormányzásra kényszerített CDU eddig mindig felmorzsolta a partnereit, ezért időről időre újabb húzásokkal újab és újabb szavazókat kell a pártja mellé állítania. "Merkel 2011 óta dolgozik azon a paradigmaváltáson, melynek célja, hogy a kereszténydemokrata CDU-t kereszténytelenítse, vagyis a párt nevében szereplő C betű jelentését keresztényről központira, értsd: centrálisra változtassa." fut ki Schmidt következtetése. Ha a szociáldemokrata SPD összeroskad, a Zöldek lehetnek a következő koalíciós partnerek, és ez páratlan hatalomkoncentrációt jelenthet Merkelnek.

"A nyugati világban 'értéksemlegesség' fedőnév alatt már évtizedek óta tetten érhető a keresztény értékek háttérbe szorítása, a keresztény hívők lejáratása. A mai politikailag korrekt kánon az ateizmust és a nem keresztény vallásokat preferálja." vált dimenziót Schmidt. A már kétmilliós menekülttömegről nem tudunk semmit, de az biztos, hogy Németországban maradnak, és hozni fogják a családjukat is. Ehhez jön a már német földön élő "5 milliós németországi török kisebbség". "Éveken belül 20 milliós muszlim kisebbsége lehet Németországnak. Megkerülhetetlenné és egyben királycsinálókká válnak."

Schmidt érvelésében annyi bizonyosan sántít, hogy Merkel és az EU a menekültek tagállamok közti arányos befogadását szorgalmazzák már régóta, és ezt blokkolja számos tagállam, köztük a V4-ek, és tán a leghevesebben, immáron népszavazásig is eljutó módon Orbán Viktor. Vagyis az a probléma, hogy Németországban maradnak a menekültek, a kvótarendszert elutasító tagállamoknak köszönhető.

A CDU és Európa elveszti értékeit, ám az ide érkezőknek határozott ideológiai és értékkészleti elképzeléseik vannak - ők "többnejűséget, saríát, burkát és kendőt követelnek majd". A mesterterv tehát a Zöldekkel való kiegyezés és a muszlimkompatibilis CDU.

Schmidt kitér Orbán nemrégiben lezajlott németországi látogatására is "Ennek a mestertervnek idő előtti lelepleződésétől tartott Merkel Orbán Viktor minapi németországi látogatásakor. Nincs más magyarázat arra, miért került a Merkel tenyeréből evő, egyenáramúsított német média olyan izgalmi állapotba attól, hogy a magyar miniszterelnök látogatást tervez az egykori német kancellárnál, a 86 éves Helmut Kohlnál."

Ám ez még mind semmi. Orbán nem egyszerűen leleplező, hanem megváltó: "A német közvélemény számára nyilvánvalóvá tette, hogy az adenaueri, kohli örökséget feladó Merkel helyett őt, a magyar Orbán Viktor tekintik politikai örökösüknek, tőle várják a hagyomány folytatását. Orbán már 2014-ben Tusnádfürdőn elmondott híres beszédével nyilvánvalóvá tette, hogy készen áll annak a hagyatéknak a folytatására, ami aranykorrá formálta a második világháború utáni évtizedeket Nyugat-Európában."

Végül Schmidt összehozza a brüsszeli diktátumokat, a kommunista hagyományokat és az Orbán-kormányt egy bekezdésben - melynek végére Angela Merkel is NDK-ssá leszen. "A kommunista diktatúrában eltöltött majdnem fél évszázad olyan közös történelmi tapasztalatokkal ruházta fel a huszadik század második felében szovjet megszállás alá kényszerített nemzeteket, amelyek következtében azok nemzetmegtartó erőként tekintenek egyházaikra, az évtizedeken keresztül tiltólistára tett keresztény értékekre. Súlyos áldozatok árán visszaszerzett nemzeti függetlenségüket, a szabadságot és a demokráciát pedig nem hajlandóak sem egy újabb 'élcsapatnak', sem egy brüsszeli bürokratikus elitnek alárendelni. Nem díjaznák, ha pártvezetőiket a legsötétebb kommunista diktátorokra hajazóan tízperces álló tapssal üdvözölnék pártjaik, ahogy azt a CDU legutóbbi kongresszusán Angela Merkellel tette az elkötelezett tagság. Mi, itt, ilyenkor, rutinszerűen a megfélemlítettségre, a kierőszakoltságra, az álságosságra és a diktatúrára asszociálunk. Az endékás Merkel vajon mire? Honeckerre? Ulbrichtra?"

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!