Káros a túl korán játszott karácsonyi zene

Egy brit pszichológus szerint nem érdemes hónapokkal az ünnepek előtt karácsonyi slágereket hallgatni, mert az csak árt a szellemi épségünknek. Nem kell gyűlölni ezeket a dalokat, bőven elég, hogy eszünkbe jut minden hercehurca, ami megelőzi az ünnepet. Teljesen logikus a klinikai pszichológus Linda Blair felvetése. Ma már nem otthon, az ünnepek alatt halljuk a legtöbbször az ünnepi számokat, hanem a plázákban, miközben predátorként ajándékokra vadászunk, és ez elég kevés embernél szabadítja fel a boldogsághormonokat.

Fotó: Phil Walter / Getty Images Hungary
 Esetleg még a hiperaktív kollégák is besegíthetnek egy karácsonyi válogatás kihangosított lejátszásával, mi meg stresszesen rágörcsölünk arra, hogy már rég el kellett volna kezdeni az ajándékok beszerzését, a rokonlátogatás szervezését, ki kell találni a menüt, megvenni a hozzávalókat, elintézni mindent, és még annál is többet. Egész jól megfogta a lényeget Nick Hornby az Egy fiúról című regényében, bár abban egészen más oka van a karácsony mélysége gyűlöletének:  „November tizennyolcadika. November kibaszott tizennyolcadika. Ez bizony új rekord, gondolta Will komoran. A múlt évben november kibaszott huszonhatodika volt. Most már évek óta nem tudta kihúzni decemberig; előre látta, hogy amikor ötven- vagy hatvanéves lesz, már júliusban vagy augusztusban hallani fogja, amint valaki a„Télapó szuperszánjá”-t adja elő. Ebben az évben egy utcai zenész volt az a mozgólépcső aljánál az Angel megállóban; egy vidám, helyes fiatal nő hegedűvel, aki nyilván így pótolta ki a konzervatóriumi ösztöndíját. Will minden gyűlöletét összeszedve, fenyegetően rápillantott, olyan tekintettel, amely nemcsak azt sugallta, hogy nem ad pénzt, hanem azt is, hogy szeretné rapityára törni a hangszerét, aztán odaerősíteni a nő fejét a mozgólépcső egyik fokára.”

Forrás: Index