A tokiói vezetés robotokkal próbálja meg enyhíteni az ápolóhiányt Japánban

, a tervek szerint 2020-ra az idős emberek 80 százalékát már nem emberek gondozzák majd. Japán szakemberek becslése szerint igen súlyos ápolóhiány alakulhat ki az országban már hét éven belül – 370 ezerrel kevesebb emberrel számolnak –, így a kormány alternatív megoldásokat keres. A döntéshozókat különösen az aggasztja, hogy mi lesz az idősekkel, ki fogja gondjukat viselni.

Fotó: ALESSANDRO DI CIOMMO / NURPHOTO
 Egyelőre úgy tűnik, hogy a robotok jelenthetik a megoldást. A tudósok jelenleg olyan gépeket fejlesztenek, amelyek segíthetnek az időseknek a mindennapi életükben: kikelni az ágyból, beülni a kerekesszékbe vagy a fürdőkádba. A The Guardian beszámolója szerint olyan roboton is dolgoznak, amely képes lesz előre jelezni, hogy egy személynek várhatóan mikor kell majd használnia a mosdót, és segít majd kimenni a mellékhelyiségbe. A másik fontos fejlesztés egy olyan, járást könnyítő robot lehet, amelyre rá lehet támaszkodni az utcán sétálva. Ez érzékelné, hogy milyen a terep, így emelkedőnél csökkentené az ellenállást, lejtmenetben pedig fékezne, csökkentve az esés kockázatát. A szakemberek igen bizakodók, ám elismerik, hogy egyelőre nem könnyű az időseknek hozzászokni a gondolathoz, hogy esetleg robotok gondozzák őket. Hiroshima Hirukava, a robotika egyik legismertebb szakértője szerint azonban másképp kell megközelíteni a problémát: a robotok segítségével az idős emberek sokkal önállóbbak, és kevésbé kiszolgáltatottabbak lesznek.

Jelenleg mindössze az intézetek 8 százalékában alkalmaznak robotokat, részben a nagy költségek, részben pedig az egészségügyi dolgozók ellenállása miatt, akik között még most is sokan vélik úgy, hogy ilyen feladatokat csak emberek tudnak elvégezni.

Forrás: Népszava