Regős Róbert: Még meddig? VII. – Köpni kell!

robi
Emlékeznek még a nyolcvanas évek kultikus alternatív zenekarára, az A. E. Bizottságra? Tegnap este óta a Szerelem című legendás nótájuk refrénje dobol a fülemben: Köpni kell, köpni kell, pü, pü.

Mert mást aligha lehet csinálni, mint köpni. Nem férfiasan-legényesen, hegyeseket, hanem az undortól lehangoltan, hogy megszabaduljunk mindattól a keserűségtől, ami a szájban – fejben és szívben – felhalmozódott. Köpni kell, pü.

Orbán szinte mindent egy lapra tett fel a tegnapi népszavazással. Nem jött be neki. Szigorúan a tényekre hagyatkozva: A REFERENDUM NEM VOLT ÉRVÉNYES. A beleölt tízegynéhány milliárd ment a kukába, de ez a legkisebb veszteség. Még akkor is, ha juthatott volna belőle néhány milliárdocska egészségügyre, oktatásra. Akár még két kisseb stadionra is futotta volna.

Erre most azt halljuk, hogy maszatolnak össze-vissza, s a népszavazás elképesztő sikeréről szól a propaganda kommunikáció. Tudatosan a képünkbe hazudva, egyetlen szóval sem beszélnek arról, hogy ez az egész egyszerűen nem érvényes. Ki nem ejtené egyik sem a száján, hogy ÉR-VÉNY-TE-LEN. Úgy vélik talán, hogy amiről nem beszélnek, az nincs is.

Orbán korábban még arról papolt, egy 100 % alatti részvételi arány is csalódást okozna neki. Egy hazug kérdésfelvetést és egy hazug kampányt követően, most épp az eredményt hazudják el. Hogyan is szólt, amikor a kimondás még jelentett valamit? „Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet. … hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” Hát ugyanez folyik most is, csak épp szembenézés nélkül. Kimondás nélkül. Következmények nélkül.

És igen, az az ablakon kidobott tízegynehány milliárd a legkisebb baj. A tékozlás közben ugyanis Magyarország a legmélyebb morális válságba süllyedt. Mert mi mást jelentene az az abnormális állapot, amikor maga a végrehajtó hatalom fordul szembe az erőszakkal kikínlódott alaptörvénybe foglalt egyetemes keresztény értékekkel, s a katolikus egyházfő intelmeivel? Hogy lehetne másképp jellemezni azt a tébolyult szituációt, amikor egy érvénytelen referendumnak akarnak érvényt szerezni határon belül, s újabban az egész kontinensen, kiállva ezzel az őrültséggel az Európa politikai színpadára. Most már az uniós polgárok arcába is belehazudnak, belevigyorognak, egyre nyíltabban és bárdolatlanabbul, mintha a referendum után nekik bármire is felhatalmazásuk volna.

Korábban itt szinte mindenki tizenötmillió magyar miniszterelnöke akart lenni. Orbánnak ma már elég, hogy 3,3millió magyar akaratának és szavazatának szerezzen érvényt. Itt és most már régen nem az az érdekes, hogy a kvóta elv valódi megoldást jelent-e a szerencsétlen tömegek 21. századi exodusára és annak következményeire. Egyedül a hatalom megőrzése, tébolyult bitorlása és kiterjesztése számít.

Ebben a retorikában igenis lehet győzelemként megélni a Felcsút kiesését a labdarúgó bajnokság első osztályából. A vezér megtehetné azt is, hogy ezt a hideg és esős októberi napot pompás napsütésnek hazudja és strandolásra buzdítson. Volnának sokan, akik vacogva fürödnének. És megteszi, hogy fittyet hány arra a tényre, hogy több, mint négymillió választópolgár elutasította mindazt a hagymázas ostobaságot, amelyet kvóta ügyben összehordtak, beleértve a népszavazásra bocsájtott kérdést is.

Erre tényleg nem lehet mást csinálni: köpni kell, köpni kell, pü, pü.