Vasárnap délután az utóbbi évek egyik legnagyobb rendszerellenes tüntetése volt Budapesten. A Közép-európai Egyetemet ellehetetlenítő törvénymódosítás ell..." />
Vasárnap délután az utóbbi évek egyik legnagyobb rendszerellenes tüntetése volt Budapesten. A Közép-európai Egyetemet ellehetetlenítő törvénymódosítás ell..." /> RoTaPress - Regős Róbert: Ez már mindenkinél kiverte a biztosítékot!

Regős Róbert: Ez már mindenkinél kiverte a biztosítékot!

 

robi

Vasárnap délután az utóbbi évek egyik legnagyobb rendszerellenes tüntetése volt Budapesten. A Közép-európai Egyetemet ellehetetlenítő törvénymódosítás ellen tiltakozó tömeget 60 és 80 ezer közöttire becsülik. Ezúttal azonban jó volna nem leragadni a mennyiségi szempontoknál.  

Vegyük komolyan a rendszerellenes kifejezést. Az a rendszer, amelynek ez a jelentős tömeg nekifeszült ma este, nem más, mint az illiberális demokrácia. A szónokok a civil szervezetek és a CEU melletti kiállással erre a képtelen rendszerre mondtak nemet. Az Orbán Viktor által 2014-ben, Tusnádfürdőn meghirdetett utópia a mai Magyarországon társadalmi kísérletként van kibontakozóban. Azonban az már önmagában a szellemi zavar megnyilvánulása, ha valaki az indiai származású, Amerikában élő politológus, Fareed Rafig Zakaria által 1997-ben elrettentő példaként leírt, a világ több részén diagnosztizálható társadalmi tünetegyüttest a megvalósítandó ideológia szintjére próbálja emelni. A demokrácia és az illiberalizmus ugyanis egymással összeegyeztethetetlen fogalmak. Ha nagyon leegyszerűsítjük a problémát, akkor illiberális demokráciának azokat a társadalmakat nevezhetjük, ahol a politikában nem működik a kontroll, ahol a fékek és az egyensúlyok képtelenek ellátni a feladatukat. Magyarországon jelenleg éppen ezt tapasztaljuk.

Alkonyattól pirkadatig, majd pirkadattól alkonyatig lehetne sorolni azokat a példákat, amelyek azt támasztják alá, hogy a korrupció rendszerszinten működik, hogy a média gúzsbakötése végleg felszámolja a szabad véleménynyilvánítás és a korrekt tájékoztatás utolsó bástyáit, hogy a nemzeti összefogás rendszere a rendszer haszonélvezői és a hozzájuk dörgölődző rokonok és haverok szoros összefogásával képes kezében tartani a politikai hatalmat, kizárva a társadalmi felemelkedés lehetőségéből is az itt élők legalább háromnegyedét, hogy a közoktatás centralizálása és a felsőoktatás szétzilálása tömegesen írtja ki a magyar társadalomból a kritikai szemléletmódot és még hosszan sorolhatnánk. A ma összegyűlt tízezreknek ebből a rendszerből lett elegük.

Ebből lett elege azoknak, akik ezúttal egy olyan egyetem ellehetetlenítése ellen emeltek szót, amelyhez közvetlen módon nincs semmi közük. Egy olyan egyetemért, amely mellett Nobel-díjasok, a Nobel-díjat kiadó akadémia, a világ lejelentősebb egyetemeinek jelentős része, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Rektori Konferencia, civil szervezetek, Berliniek ezrei, a jelenlegi politikai elitet kitermelő, a rendszerváltás előtt jórészt Soros Györgynek és a nyitott társadalomért folytatott küzdelemnek köszönhetően működő szakkollégiumok tucatja, és most ez a teljesen mindegy, hogy hányszor tízezer ember állt ki.

Orbán Viktor azonban mindezt látva, a maga utánozhatatlan vigyorával az arcán egy titkos, eldugott szobában, vagy épp pocakját Döbrögi uram módjára kidüllesztve, szotyit köpködve a tömegre jót röhög ezen az egészen. S ha már a magyar szurkolói szokások nélkülözhetetlen pörkölt, sózott napraforgóját fürge nyelvével a két fogsora közé igazította, talán még arra is jut energiája, hogy tenyereit elégedetten összedörzsölje. Pontosan tudja, na jó, legyünk korrektek, úgy érzékeli, hogy az események ilyetén alakulása, a tömegek zajos lázadása őrá nem jelent semmi veszélyt.

Miért is jelentene, ha civil – értsd nem professzionális – szónokok civil – értsd nem professzionális – szövegekkel támadják rendszerét? A szó, mint tudjuk, elszáll. Bárki könnyen beláthatja, az ő illiberális demokráciája biztosítja az elszálló szólás szabadságát. Skandálhatják itt, hogy felcsúti geci, Európa, mocskos FIDESZ, ki nem ugrál, gázszerelő, diktátor, vagy akármi, lepereg róla, mint impregnált kabátról a lámaköpedék. Elénekelhetik utolérhetetlen pátosszal százhetvennyolcezer hatszázhuszonhetedik alkalommal akár a himnuszt, akár a rendszerkritikaként egyre inkább kiüresedő, emblematikus Ha én rózsa volnékját, semmi, semmi, semmi, semmi. Ő csak röhög azzal az utánozhatatlan, zavart vigyorral az arcán, mert tudja, mindez semmi veszélyt nem jelent a számára. Magyarországon valamivel több, mint 2,5 millió Orbán-hívő szavazatával bármikor meg lehet nyerni a választásokat.

Az világos, hogy valamirevaló veszélyt az illiberális demokrácia számára az olyan intézmények jelenthetnek, mint a CEU. Borítékolható, hogy előbb, vagy utóbb valamelyik professzor el fog jutni arra a következtetésre, hogy az illiberális demokrácia ellen nem lehet hatékonyan küzdeni a demokrácia eszközeivel. A legkönnyebb alattomos, primitív stratégiákkal megosztani a hataloméhes politikai ellenzéket. Azt az ellenzéket, amely összetételében pontosan leképezi a rendszerkritikus választópolgárok összetételét. Elég felszínen tartani a közöttük feszülő kibékíthetetlen ellentéteket, s ebben a FIDESZ, valljuk be, a saját zseb teletömése mellett kiemelkedő színvonalon teljesít. Elég a megosztó személyiségek ellenzéki jelenlétének permanens tematizálása. Ez az ellenzék pedig megteszi azt a szívességet, hogy széjjel szívatja magát az egymás közötti acsarkodással. Merő kényelmességből bedől annak a tévhitnek, hogy civil eseményekre nem telepedhet rá a politika. Mintha nem tudná, hogy minden politika. S ha a civil rendezvényekre talán tényleg nem elegáns rátelepedni, mellette azért illenék megmutatni, hogy a mai Magyarországon tényleg létezik ellenzék, tényleg létezik az ellenzéki pártok legitimitását biztosító tömegbázis.  

Jelenleg úgy tűnik, az illiberális demokráciát eltakarítani csakis nem demokratikus eszközökkel lehet. A demokráciába vetett hit azonban az ország józan többségében egyelőre annyira erős, hogy megakadályozza ezt az anarchiával fenyegető folyamatot. Orbán tudja ezt jól, hiszen aktívan közreműködött e hit birodalmának felépítésében. El legfeljebb azon gondolkodik, milyen szar dolog, hogy a focihoz csakis a szotyi illik, pedig ő jobban szereti a sózott tökmagot.

Fotók: Egerfai József, Deák Judit, Dudás Péter