Regős Róbert: A kitiltás művészete
Na, most jött el az a pillanat, hogy elmehet mindenki a jó büdös francba, akinek köze van ehhez a gyalázathoz, vagy akárcsak egyetért vele.
Úgy tűnik, Alföldi Róbertet, a magyar színházművészet egyik legkurrensebb árucikkét, már nemcsak Zalaegerszegről, de Pécsről is kitiltották. A zalai pódiumbeszélgetés letiltására még talán lehetett azt mondani, hogy elszigetelt, egyedi jelenség. Egy hatalmaskodó politikus túlbuzgósága, ami persze visszaütött, hiszen akadt másik hely, ahol szabadon megrendezhették a betiltott programot. A pécsi események tükrében azonban már tendenciát, mi több, koncepciót kell feltételeznünk a háttérben.
Ám az, hogy művészeket, vagy mint most, komplett előadásokat letiltsanak, valódi demokráciákban példátlan, felháborító és szégyenletes. S ami tetézi a dolgokat, nemcsak magát járatja le az, aki ekkora bunkóságra ragadtatja magát, de a szűkebb és tágabb értelemben vett környezetét is. Mindazokat, akik a hatalomba helyezték. Ahogy egy miniszterelnök értékrendje, szavai és tettei alapján nemcsak pártjának választóiról, de egy egész országról formálnak ítéletet a határokon túl.
Balog miniszter úr képességeiről, szervilizmusáról és politikai kompetenciájáról annyira rossz véleménnyel vagyok, hogy eszemben sincs azt feltételezni, ő, vagy a tárcája áll a dolog hátterében. Nem, ez a jelenség sokkal mélyebben gyökerező betegség tünete a magyar társadalomban. A megosztottságé, a gyűlöletre való nyitottságé, az elfogadás, a másik iránti tolerancia hiányáé, és a közoktatás állapotai miatt való feltartóztathatatlannak tetsző általános elbutulásé.
Mondjuk igazából magamat sem értem. Ott, ahol egy százezres tömegre azt lehet mondani, hogy csürhe, ott, ahol következmények nélkül lehet listákat készíteni a hatalomnak nem tetsző személyekről, ott, ahol ugyanez a hatalom utóbb gyilkosságra való felbujtással megvádolt személyeket emel sportdiplomáciai magaslatokba, hogy aztán az ő hátán felkapaszkodva fényezze sportnemzet építő önmagát, ott miért is döbbenek meg egy ilyen otrombaságon? Miért hiszem még mindig azt, hogy Magyarország úgy működik, mint egy normális európai demokrácia? A hiba nyilván egyedül bennem van.
Csak hát valamikor még tanultam arról a fránya három T-ről, amely az átkosban a kultúrát uralta. Támogat, Tűr és Tilt. A civil világnak volt válasza erre is.
Nekem most kezd úgy tűnni, mintha ebbe, az Aczél György nevével fémjelzett irányba mennénk újra. Csak hát azért az ő személyének volt súlya. Ezek a mostaniak meg… Az is lehet persze, hogy tévedek ebben is. Jobban meggondolva, talán nem is ebbe az irányba haladunk. A tűr ugyanis, mintha máris kezdene kikopni a rendszerből.
Szerintem a művészet azért van, hogy segítsen megérteni magunkat és a világot. Félek, épp ez az, amit ma a hatalom Magyarországon a legkevésbé sem akar támogatni. Ezért tiltják ki a közoktatásból a kritikai gondolkodást, ezért herélték ki a tankönyvpiacot, ezért kell elviselnünk az egyforma címlappal megjelenő megyei lapokat. Csak semmi különbség, csak semmi couleur locale, semmi helyi színezet, semmi egyénieskedés. Holott Babits már jó régen megmondta a frankót: „szín a különség, különség az élet.” S ami vár ránk: „éj van s most minden tehén fekete.”
Képek forrása: 444.hu / pecs2010.hu / kifozde.hu / tilos.hu
Forrás: BloggerBob