Regős Róbert: A VB-döntő üzenete a la Hollik

Vége. A franciák megnyerték. Ennyi volt. Mivel én is a bűvös majdnem tízmillió közé tartozom, nyilván már önmagában ettől is szakértője vagyok a sportágnak.

Így aztán akár el is kezdhetnék töprengeni azon, mennyit változott mondjuk az ’54-es, vagy akár a négy évvel ezelőtti VB óta. Hogy teszem azt miért nem képesek hozni az eredményeket a zseniális egyéni teljesítményekre építő csapatok? De inkább nem teszem. Helyette azon bánkódom, hogy összezárult az a keskeny kis menekülési ösvény, amelyen keresztül elvonulhattam, s magamba zárkózhattam a képernyő előtt, hogy aztán a képzeletem oda röpítsen, ahol épp lenni akarok.

 

Ne zavarj, meccset nézek! – s már járhattam is Trieszt utcáit, hallgathattam a Two Chellos koncertjét a több ezernyi néző között, vagy épp az étlapot lapozgathattam valamelyik Balaton-parti étterem hűvös kerthelyiségében, hogy a legfinomabb falatokat ajánlhassam a néhány órácskára otthonról elszöktetett asztaltársamnak. Hiába, a lelki bajokra aligha van jobb orvosság az emberi fantáziánál. Na, ennek van most vége. Nincs VB, nincs az elzárkózásban felépíthető fantáziavilág sem.

Ráadásul akad itt néhány dolog, ami elég durván józanítja ki az embert. Tudd már, hol élsz, barátocskám – üvölti a pofámba. És nyilván igaza is van, mert jobb, ha egyetlen pillanatra sem feledkezünk meg róla, hol, kik között élünk. Azon meg sem lepődtem, amikor megkérdezte tőlem valaki, hogy ugye engem is zavar, ha egy nemzeti csapatban annyi néger van, mint a franciáknál, s ugye szerintem is korlátozni kellene a számukat a pályán? A legapróbb kísérletet sem tettem arra, hogy elmagyarázzam neki, mi a probléma egy ilyen kérdéssel. Abba sem fogtam bele, hogy megértessem vele, épp a hozzá hasonlók miatt ne jöjjön nekem senki azzal, miért provokálják a többséget a Pride felvonulói, mert igenis mindaddig szükség van a létező összes kisebbség önazonosságának demonstrálására, ameddig hasonlóan hátrányos megkülönböztetés éri őket. Gáz ez az egész, de ma úgy tűnik, ebben a tekintetben Magyarországon soha a büdös életben nem lesz egyetértés.

Ennél sokkal súlyosabb gond, hogy azok, akik tehetnének a kirekesztő gondolkodás ellen, inkább erősítik azt. Hogyan lehetséges a 21. századi Európában politikát építeni az idegengyűlöletre? 

Visszatérve a focira, én már arra sem kapom fel a fejem, hogy a miniszterelnök a mi kutyánk kölykének nevezi a horvát labdarúgást. Most komolyan, mit képzel ez az ember? Nem arról kellene inkább nyilatkoznia, mit mondott neki Putyin, miután egy Oroszországban veszélyt jelző elszólás után váratlanul magához rendelte? Nem arra kellene reagálnia, hogy már a többnyire lojális Harrach Péter is puszta marketing-fogásnak nevezi a permanens Sorosozást? Nem azon kellene elgondolkodni, hogy az ENSZ emberi jogi szakértője, Peru egykori igazságügyi és külügyminisztere joggal hasonlítja-e módszereit (intolerancia, xenofóbia, populizmus) Göbbelséhez a legolvasottabb spanyol napilapban, az El Paisban? Nem kellene belátnia végre, hogy ténykedésének csupán külpolitikai megítélése milyen mérhetetlen károkat okoz Magyarországnak? Igen, győzött. Ám ettől még nem tehet szalonképtelenné egy egész nemzetet.

A mi kutyánk kölyke. Ugyan ki ő, s hol tartunk mi a nemzetközi labdarúgásban, hogy így merjen nyilatkozni a VB ezüstérmeséről? S miféle tébolyult lázálom alapozza meg azt a látomást, amelynek keretei között megszülethetett a „Duna menti futballkultúra” idétlen eszméje?! Nyilván én vagyok vak, de a horvátok játéka engem semmiben nem emlékeztet a mi válogatottunkéra. És nemcsak azért, mert ők lettek a másodikak, mi pedig ki sem jutottunk. Nem is azért, mert a VB ideje alatt egyetlen klubcsapatunk sem volt képes győzni a nemzetközi kupaselejtezők első körében. A horvátok egyszerűen másképp játszanak. A Kossuth-tól származó konföderatív gondolat átültetése a labdarúgásra – ha mégoly laza képzettársításra épül is – egy kizárólag nemzetállamokban hívő politikus részéről nemcsak következetlen dolog, de nettó hülyeség is egyben. Annyit azért had’ jegyezzek meg, akit érdekel, lapozza csak fel Kossuth naplóit, s nézzen utána, miként vélekedett a Duna mentén élő kis népekről. Nem kellene kicsit szerényebben bánni legalább a nemzetközi porondon a nyilatkozatokkal? Pedig a mások iránti tiszteletet és a szerénységet könnyű ellesni, akár a világbajnok Paul Pogbatól is.

Ám mindez nem elég. Akadnak, akik a seggnyalást minden képzeletet felülmúló mértékben pörgetik túl. Ha nem ismernénk Orbánt, azt gondolhatnánk, hogy Hollik István Facebook posztja már neki is sok. De ez nem valószínű. Az ő politikájába tökéletesen képes belesimulni az emberi ostobaságnak az a megnyilvánulása, amely azt állítja, hogy a „világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország!” Hát, tisztelt Hollik úr, hogyan is állunk azzal az üzenettel?

Képek forrása: 24.hu / halifaxpride.com / focivb2018.org

Forrás: BloggerBob