vasárnap, november 18, 2018
728x90 EU Imagery

Nyár, béke, ragyogás. Olyan nyugalmas minden. Egy nap, amikor volna ugyan mit csinálni, de azt megtehetem kedden is.

Ezek a pillanatok jelentik az igazi luxust. Amikor nincs semmi nemszeretem dolog, amit meg KELL tenni, így, csupa-csupa nagybetűvel. Jobb ízű reggel a kávé, s macskásabb a felkelés előtti utolsó nyújtózkodás.

Apropó macskák. Furcsa mód a tegnapelőtti posztomért kaptam hideget, meleget. Sokan örültek neki, hogy végre kizökkentem a rendszerkritikus darálóból, s megjegyezték, szeretik ezeket a politikamentes, kulturális utánérzésekkel telt szövegeket. Mások azt vetették a szememre, hogy nem ezt a stílust, nem ezeket a tartalmakat várják el tőlem. Nagy ég, hát már itt is megtaláltak? Hiszen épp azért indítottam ezt a blogot, mert itt nem kell semmiféle elvárásnak megfelelnem. Volt persze olyan olvasó is, akinek kellően érzékeny szenzorai vannak ahhoz, hogy észrevegye, a macskákról szólva is az ember világáról beszélek. Igaza volt, bár az olvasata több ponton épp az ellenkező értelmezésre jutott, mint amit közölni szerettem volna. Az ilyen helyzetekben a hiba soha nem az olvasóban van. Nyilván én fogalmaztam pontatlanul.

Mindez a három dolog együtt teszi, hogy ma ismét a macskákról van kedvem írni. Közrejátszik ebben az is, hogy annyi minden maradt még bennem, ami velük kapcsolatban előkívánkozik. Örülök, ha néhányan kedvüket lelik az efféle, politikától távoli kikapcsolódásban. Megmosolyogtat, ha kicsit bosszanthatom azokat, akik hol ilyen, hol olyan elvárásokkal klikkelnek rá a blogra, s morgolódnak, ha nem mindig azt kapják, amit remélnek. Ilyenkor igazán szabadnak érzem magam, mert kézzelfoghatóvá válik, hogy nem mások kedvére írok. Végül – megszólalásról megszólalásra – sikerül talán egyre pontosabban fogalmaznom, és tisztáznom azokat az apró félreértéseket, amelyek a legtöbb emberi konfliktus, s ezzel egyidejűleg minden boldogtalanság alapját képezik.

Nem tudom, mások hogy vannak vele, de a szerethető macskák engem leginkább a szép nőkre emlékeztetnek. Már előre rettegek e gondolat kifejtésének feminista olvasatától. Nem tehetek ellene semmit, én bizony a macskákra minden tényleges autonómiájuk ellenére csak úgy tudok tekinteni, mint olyan lényekre, akik kiváltják bennünk a gondoskodás vágyát. Az első, szinte ösztönszerű mozdulat velük kapcsolatban az ölelés, a simogatás, a védelmezés, s ahogy az előbb írtam, a gondoskodás. Csakhogy ez nem annyira a macskák, hanem sokkal inkább az ember vágyát elégíti ki. Nekünk van szükségünk arra, hogy valaki igényt tartson egy lény a bensőséges közeledésünkre. Nekünk van szükségünk arra, hogy gondoskodhassunk valakiről.

Azt hiszem, így van ez a szerelemben is. A szerelem önzés. Azt hisszük, a szerelemben mindent a másikért teszünk. A fenét. Ha megölelsz valakit, neked van szükséged arra, hogy valaki örömét lelje a szorításodban. Ha virágot, vagy ajándékot viszel, neked van szükséged arra, hogy boldognak lásd azt, akit megajándékozol. Ha lemondasz valamiről, dehogy a nagy Ő kedvéért teszed. A magad jelentőségét növeled ezzel is. Fontos, nélkülözhetetlen akarsz lenni a számára. Bizony, a szerelem önzés. Önzés a férfi, s természetesen önzés a nő részéről is. E két önzés egymásra találását nevezzük boldogságnak.

Furcsa mód a kandúrok tökéletesen alkalmasak arra is, hogy félelmet keltsenek bennünk. Hirtelen két példa is eszembe jut. Emlékszem, mennyire féltem, amikor a Pinokkióból olvastak fel nekem, s felbukkant a sánta róka kísérője, a vak kandúr. Összesűrűsödött ebben a két gazfickóban mindaz, amit az ember sötét oldaláról gondolunk. Carlo Collodi műve épp azért nagyszerű, mert mindezt képes egy mesében megmutatni.

Ha a Pinokkió közben féltem, akkor nyugodtan nevezhetem rettegésnek azt az érzést, amit akkor éltem át, amikor a horror mestere, Edgar Allan Poe novellája, a Fekete macska olvasása közben éltem át. Meg sem próbálom leírni, mit váltott ki bennem ez a megkínzott fekete, félszemű szörnyeteg, a mellkasán kirajzolódó fehér hóhérkötéllel. Igazából máig nem értem, mi játszódik le bennem, ha – mint most is –, az eszembe jut. A furcsa a dologban az, hogy nem a megtestesült, démoni gonoszság prototípusaként gondolok rá. Rettegek tőle a mai napig, de megtanított arra, hogy a borzalmak hátterében mindig még nagyobb borzalmak húzódnak meg. Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy a bárkit és bármit érintő könnyelmű ítéletek helyett, mindig a dolgok mélyére ássunk. Nem felmenteni, de legalább megérteni kell a gonoszt, éppen azért, hogy távoltartsuk magunktól.

De hagyjuk a kandúrokat. Azzal kezdtem, hogy nyár, béke, ragyogás. Erre most mintha elkomorult volna minden. Érjük be inkább azzal, hogy a macska a mi kulturális közegünkben mégis inkább a csodálatos nőt szimbolizálja. A macskákban „a ház nagy, puha díszeit” szeretjük, „melyek … fázósak s otthon ülnek”. Baudelaire írt így róluk. S hogy áldozzunk az emancipáció oltárán is egy keveset, emlékezzünk meg a Michelle Pfeiffer által alakított macskanőről.

Nyilván ízlés dolga, de telitalálat az az alakítás. Szokás beszélni típusokról. Azt hiszem, abban a figurában a női típusoktól függetlenül van benne minden, amit tisztelünk és szeretünk bennük, ami rabul ejt és nem ereszt. Csak azt nem tudom, azért imádjuk őket, mert ilyenek, vagy azért ilyenek, mert ilyennek akarjuk látni őket? Mindegy is talán.

Most valami olyasféle közhelynek kellene következnie, hogy macskák nélkül lehet élni, de minek. A bokám mellől azonban valami vészterhes morgást hallok. Süti az, a szálkás szőrű tacskó, az én házikedvencem. Tény, hogy ő egészen másképp gondol a macskákra, mint ahogy én. Ha békében akarom letudni ezt a napot, jobb, ha befejezem, s leviszem sétálni, különös tekintettel arra, hogy a morgásából valami ismerős dallamot vélek kihallani.

 

 

Képek forrása: webvitaminbolt.com / videokedvenc.hu / dydudu.hu / moly.hu / digitalspay.com

Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all