csütörtök, november 15, 2018
728x90 EU Imagery

Budapest, 2018. augusztus 31., 17 óra 35 perc. Nem tehetek róla, de egy ilyen precíz időpont megjelölést én kizárólag Both Béla orgánumával tudok elképzelni.

 Ő adta a hangját A tavasz tizenhét pillanata narrátorának. Ő tolmácsolta a korabeli celeb, Max Otto von Stirlitz SS-Standartenführer (Julian Szemjonovics Szemjonov) gondolatait, belső monológjait. Egyszerűen imádtam. Nem mellesleg senki nem tudott olyan arckifejezéssel magyar narancsba harapni, mint ő.

A nyár utolsó napja. Már önmagában az se normális, hogy késő délután, fél 6 tájékán 30 ℃ felett van a hőmérséklet. Araszolok az M0-áson. Azaz araszolnék. Ahhoz ugyanis valamennyire mozgásban kellene lennem. Mondjuk úgy 22 cm-t viszonylagos rendszerességgel meg kellene tennem. Nagyjából ennyire teszik a bibliai időkben használt arasz hosszát, azaz – nagyarasz esetén – a kinyújtott hüvelyk- és kisujj távolságát. Volt olyan is, hogy kötelezően az aktuális uralkodó araszát kellett használni standard mértékegységként. Nyitogatom az ujjaim, s azon tűnődöm, mekkora lehet Orbán Viktor arasza. Az enyém tutira rövidebb 22 cm-nél. Gyanítom, az övé is. Hogy ki járna vele jól, nézőpont kérdése. Attól függ, eladsz, vagy veszel. Persze csak akkor, ha az arasz-ár állandó.

Van időm törni a fejem hasonló bolondságokon. A szerencsések közé tartozom. Az én légkondim még bírja. Alig hallhatóan fújja be a 22 ℃-os levegőt. A beállt sorban sokan szenvednek lehúzott ablak mellett. Vagy nem bírják a légkondit, vagy nincs, vagy kénytelenek az üzemanyaggal spórolni. Vannak, akik ha nagyritkán mozdul a kocsisor, tolják az autójukat. Láttam azonban többeket is, akik alatt végleg megadta magát a verda. Hiába, üzemanyag nélkül máig nem megy.

Akadnak páran, akik nyitott ajtónál próbálnak némi levegőhöz jutni. Ők a motorosokkal keverednek konfliktusba. Kétkeréken könnyebb előre jutni a kocsik kígyózó sorai között, persze csak addig, amíg egy nyitott ajtó az útjukat nem állja. 

Egy blogbejegyzésben az ember könnyen túlzásokra ragadtatja magát. Éppen ezért célszerű tisztázni, hogy a mögöttem lévő 1 óra 58 perc alatt 16 km-t azért sikerült megtennem. Rövid számolás: 1, 9666 órával kalkulálva ez annyi, mint 8,13 km/h-ás sebesség. Hagyjuk most azt, hogy mennyivel szoktam közlekedni.

Ezen a szakaszon 110 km/h a megengedett sebesség, vagyis ennyi idő alatt 216,32 km-t tehettem volna meg, amennyiben folyamatosan és egyenletesen haladhatok – nyilván csak akkor, ha rendelkezésemre állna ilyen hosszú aszfaltcsík. Ezzel a kicsivel több, mint 216 km-rel áll szemben a megtett 8 km.

A gyorsabb közlekedés lehetőségéért keményen fizetek. Éves bérletet használok. Mégis, valahogy a legritkább esetben kapom azt a szolgáltatást, amelynek megfizettem az ellenértékét. Bele sem merek gondolni, mit tenne magával Japánban egy felelős vezető, ha ilyen színvonalú szolgáltatást biztosítana a vezetése alatt álló vállalat. Nálunk sajnos fel sem merül senkiben, hogy visszakövetelje az útdíjat.

A hírekben Gulyás Gergelyre hivatkozva épp most mondják be, hogy a 10 napos autópálya-matrica díját 2.950-ről 3500 Ft-ra emelik. Újabb gyors számolás: ez bizony 18 % feletti emelés. Ezért. Azért, hogy még hosszú éveken keresztül álljunk a tűző napon, végeláthatatlan sorokban, kórházba siető nagyszülőkkel, síró csecsemőkkel, lemaradva üzleti tárgyalásról, randevúról, mit tudom én miről. Más is hallhatja a híreket. Több száz méterrel előttem valaki megnyomja a dudát. Nem kell sokat várnia, a hanghullám szép lassan elindul hátra, végül több km-en keresztül harsog az elégedetlenség hangja.

Ami a leginkább irritáló az egészben, az az, hogy sehol nem látunk egyetlen munkást sem. Munkavégzésnek semmi nyoma. Tudom, péntek este felé közeleg az idő. Tudom azt is, hogy léteznek munkavállalói jogok is. Tudom azonban azt is, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a köz érdeke megköveteli – megfelelő ellenszolgáltatás fejében – a munkaidőn túli munkavégzést. A kormányzati tényezők által lesajnált Ausztriában a fontosabb utak felújításán éjszaka, sőt, vasárnap is dolgoznak.

De mutatok egy példát – az újabban szintén lesajnált – Hollandiából. Gondolom emlékszik mindenki, a kivitelező milyen határidőre vállalta a Lánc-híd felújítását. Említhetjük az alagutat is. Vagy egy-egy villamospálya rekonstrukciót, esetleg csomópont építést. Az alábbi videó ez utóbbira mutat példát, pontosabban a kivitelezés egy etapjára. Egy több sávos út alá kellett alagútnak kerülnie. Lehet tippelni, mennyi ideig korlátozták a forgalmat. Két, azaz két napig. Biztos vagyok benne, hogy az ötletgazdák felmenői között találnánk magyarokat. Ahol ilyen kreativitással találkozunk, ott mindig felbukkannak – hogy is szól a miniszterelnöki fordulat? – a mi kutyánk kölykei. Jó lenne, ha nem a kátyúk, gumigyilkos csatornafedelek, a lezárások és elterelések, a száz féle úthálózattal és –használattal összefüggő adó, hanem a gyors, gördülékeny és kreatív megoldások hazája volnánk.

Lehet próbálkozni. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

 Forrás: BloggerBob

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all