Regős Róbert: Megvédjük Magyarországot

Olyan furcsa volt ez a visszafogott várakozással teli csend. Néha az volt a benyomásom, mintha lankadt volna a kormány figyelme.

Sőt, talán az ébersége is. Mintha megfeledkeztek volna rólunk, az ország védelemre szoruló polgárairól. Mintha megfeledkeztek volna arról az irgalmatlan fenyegetésről és veszélyről, amely dermesztő hidegségével öleli körül a mi kis országunkat. Megvallom, némi csalódást éreztem.

 

oriasplakat

Hozzászoktam a gondoskodáshoz. Megszoktam, hogy naponta megszólítanak. Tudatják velem, mivel állunk szemben. Segítették a tisztánlátásomat. Megtanultam, amit soha nem gondoltam volna magamtól. Megértették velem, hogy Soros György, a civilek és a terror kézen fogva járnak. Elképzelni sem tudom, mi lett volna velem, mi lett volna velünk, ha nincs ez a gondoskodás. Feltehetően már mindannyian elvesztünk volna. Beteljesült volna a herderi jóslat, s oly mélyen szeretett nyelvünk már évekkel ezelőtt elhamvadt volna a germán, szláv, s az újabban ellenünk akár velük is szövetkező arab nyelv gyilkos olvasztótégelyében. A mecsetek stadionok módjára szaporodnának, s a kultúránk utolsó maradványai felett az iszlám ülné torát.

Mindez egyedül azért nem következett még be, mert eddig mindazok tették a dolgukat, akiknek tenniük kellett. Résen voltak. Tanúi lehettünk a miniszterelnök heroikus küzdelmének, ahogy Brüsszelben, Strasbourgban és itthon is óvta, védte hazánkat a nemzetrontó, mára már a Fidesz saját pártcsaládjába is alattomos módon beszivárgó liberálbolsevik, iszlám és bevándorláspárti erőktől. Engem valahogy mégis az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kormánybiztos főigazgatójának hozzáértése és higgadt tekintete nyugtatott meg eddig a leginkább. Ameddig ez a tűzben edzett férfi áll a vártán – gondoltam – addig nincs mitől tartanunk, nem lehet baj. Gigászi ez a küzdelem, amellyel Magyarország Európa egészét védi. Persze hálát, megbecsülést, vagy legalább egy frakcióvezetői pozíciót az EP-ben – megtanulhattuk ezt jól a saját történelmünkből – mégsem remélhetünk cserébe. A sikereinkre irigy népektől hogyan is várhatnánk elismerést?

kerites

Aztán néhány hónapja elcsendesedett minden. Valahogy diszkomforttá vált ez az egész. Se egy óriásplakát az utak mellett, se egy kormányhirdetés a kiegyensúlyozottságáról híres hazai médiában. Olyan volt, mint amikor egy horrorfilmben teljesen váratlanul megszűnik az addig szinte észrevétlen alapzaj. Elhallgatnak a madarak, de még csak a kabócák idegesítő fűrészelését sem hallani. Ilyenkor szoktunk a moziban erősebben kapaszkodni a karfába, közelebb húzódni a szerelmünkhöz, s a szemünket takaró tenyerünk ujjrésein keresztül lesni, mikor robban elő a semmiből a rettegett szörnyeteg. Tudtam, éreztem én, hogy vihar előtti ez a csend még akkor is, ha szándéka szerint a Sargentini jelentés állításainak igazát volt hivatott cáfolni. Lám, nincs itt semmi, amire ez az eszelős nő hivatkozik, vezesse a tollát tévedések sora, dezinformáció, vagy a tudatos megtévesztés szándéka. Heteken keresztül sehol semmi Sorosozás, migránsozás.

tomeg
Sejtettem én, hogy nem lesz ennek jó vége. Pusztán a csenddel nem lehet elűzni a Gólemet. Bár ne lett volna igazam. A szörny végül tényleg előrontott a homályból. A kétharmaddal áttolt 7. cikkely árnyéka fenyegetően tornyosul felettünk. Mi tagadás, félni kezdtem. Már-már reszkettem a gonosz leheletétől.

Ám tegnap este fanfárok hangja ütötte meg a fülemet. Vagy nem is fanfárok voltak, hanem a jó öreg tárogató a Sándor-palota padlásáról. Nem, nem az Örömódát harsogták, az túlságosan európai lett volna, hanem talán a Kossuth nótát. Hála az égnek, védelmezőink újra a régi erőt mutatják. Van hát remény megint. A tárogató hangját aztán dobpergés egészítette ki, végül parapapammmm! Magyarország Kormánya bemutatja: VÉDJÜK MEG MAGYARORSZÁGOT! Igazi Oscar esélyes produkció.

Mára újra nyugodt vagyok. Mi több, megkönnyebbülést, békességet érzek itt legbelül. Végre minden a régi. Újra hallhatom a vezér nagyhatalmakkal szembefordulni bátor, proteszt hangját a rádióban, ha éppen úgy akarom, láthatom is őt, akár félóránként a tv-ben, amint bárkinek a szemébe vágja, hogy hazánk nem lesz bevándorlóország. Nyilván jönnek majd a kisebb plakátok a városok, falvak utcáin, a nagyobbak, az óriások meg az utak mellett. S a kormány bátorságának ezek a varázsigékre jellemző fel-felvillanásai tutira el fogják űzni a Gólemet. Európa belátja majd, hogy az a parlamenti kétharmad nem is volt kétharmad, Sargentini jelentése üres fecsegés, Soros pedig az Unió egészére jelent veszélyt. A miniszterelnök pedig diadalittasan, némi gondolkodás után a fehér lovat elvetve, kicsit roggyant öltönynadrágban vonul majd be a történelembe, mint Európa megmentője.

A gondoskodó ölelés pedig újra, napról napra egyre szorosabban fonódik magyarjai köré. A bokánktól a torkunkig. Ha valakinek az volna az érzése, hogy néha alig jut levegőhöz, hessegesse el ezt a gondolatot. Ha a rendszerváltás előtt született, egy pillanatig se higgye, hogy nem ezt akarta. Ha utána, akkor meg egy pillanatig se higgye, hogy lehetne másképp is. Emberségesebben, őszintébben, igazabban, a saját valódi értékeink szerint, netán szabadabban.

Képek forrása: hvg.hu / index.hu / origo.hu

Forrás: BloggerBob