Regős Róbert: Hadházy és az állatorvosi tevékenység

Olvasom az Origón, hogy két állatorvos panaszt emelt Hadházy Ákos ellen. Igen, az Origón, mivel újabban rendkívül szórakoztatónak és egyben persze tanulságosnak is tartom, ahogy a portál a híreket szelektálja és kommentálja. Kizárólag a jóízlés miatt kerülöm a sokkal pontosabb „röhejes” kifejezés használatát, mivel nem szeretnék megsérteni senkit, aki képes komolyan venni bármit, amit ez az internetes propagandafelület közöl.

Alig hiszem, hogy az Origónál van bárki – ha maradt bennük legalább csipetnyi humorérzék – aki képes röhögés nélkül végigolvasni azt, hogy két állatorvos feldobta Hadházyt a Magyar Állatorvosi Kamara Etikai Bizottságánál az MTVA Kunigunda utcai székházában tanúsított magatartása miatt. Én nem tudom, ki ez a két pofa (a portál a nevüket is közli: Szinesei András és Herényi Bulcsu). Igazából tudni sem akarom. A történtek után azonban nemhogy Sütit, vagy Szofit, de még a szőrzetükbe csimpaszkodó élősködőket sem bíznám rájuk. Azoktól ugyanis, akik így mozognak az emberek világában, aligha várhatunk jót, ha az állatok problémáival fordulunk hozzájuk.

Szóval én úgy képzelem, hogy beérkezik, mint minden szerkesztőségbe a hírözön. Az Origó munkatársai kukáznak benne kicsit, majd egyet-egyet kiemelnek a halomból. És ez még a jobbik eset, mivel szerzett anyaggal dolgoznak, s nem pedig előállítják a híreket. Az egyik, álmatlan és átizzadt éjszakáin Pulitzer díjról álmodozó újságírónak aztán megakad a szeme ezen az állatorvosi híren. Mi? Hadházyt a Kamara elé citálják? Az elég életszerűtlen, hogy erre szomorúan lehorgasztja a fejét és elmorzsol egy könnycseppet a szeme sarkában azzal, hogy Istenem, hova jutott a világ, mivé lett az erkölcs? Vannak országgyűlési képviselők, akik annak ellenére, hogy civilben állatorvosok, képesek undorító és galád módon a választóik érdekeit és a képviselők jogállásáról rendelkező szabályokat szem előtt tartva egy közintézményt vegzálni? Ráadásul olyan formában, ami összeegyeztethetetlen az alapvető állatorvosi etikai alapelvekkel?

Nem, aligha történhetett így. Azt hiszem, az újságíró előbb inkább arccal az asztalra borulva próbálta visszafogni a röhögést, nehogy észrevegye valamelyik kolléga, hogy használható anyagra lelt, s lenyúlja előle. Aztán a kávéautomatához ment, bedobta a pénzt, megnyomta rajta az egyik borzalmas italt jelző gombot, majd miközben lefőtt a kávénak aligha nevezhető lötty, szigorúan a készülék felé fordult, nehogy leolvassák az arcáról a kaján örömöt. Útban vissza az asztalához a most már feltartóztathatatlan röhögés miatt néhány csepp kilöttyent az italából. Ő azonban csak ment az asztalához feltartóztathatatlanul. Abban reménykedett, hogy Marika, a takarítónő nem vette észre, hogy a ragacsos barna folt a padlón tőle származik, mert amilyen tűzrőlpattant fehérnép, képes és a Magyar Újságírók Közösségének Etikai Bizottsága elé citálja. Számomra ez a hihetőbb verzió.

De most tényleg. Én nem tudom, a közügyek intézése mennyire tekinthető állatorvosi tevékenységnek. Tény, hogy a hazai politikai élet egyre inkább kezd egy állatorvosi lóra emlékeztetni, amelyen szinte minden betegség bemutatható. Tény az is, hogy az MTVA székházában néhányan állat módjára viselkedtek. Kezdve a rejtőzködő életmódot folytató nagyragadozótól a brutális kidobó legényekig. De azért ép elmével ne kelljen már állatorvosi tevékenységnek tekintenünk azt, ha országgyűlési képviselők követeléseket akarnak felolvasni a királyi tévében. A panasz ugyanis az Origó által is közölt idézet szerint a Kamara Etikai Szabályzatának következő passzusára hivatkozik: az állatorvosnak „az állatorvosi tevékenység során józan, szakszerű és társadalmilag elvárható magatartást (alkalomhoz illő, kulturált megjelenéssel) kell tanúsítania”. Az állatorvosi tevékenység során!

A szabályzatot inkább nem minősítem. Aki azonban az idézettek alapján próbál szerepet vállalni a Hadházy ellen folytatott karaktergyilkosságban, az meggyőződésem szerint maga is kezelésre szorul. A kérdés aligha az, hogy a képviselők látogatása az MTVA-nál tekinthető-e állatorvosi tevékenységnek? Sokkal inkább az, hogy a két feljelentő magától ennyire – innen is elnézést kérek tőlük, de nem tudok mást mondani – hülye, vagy felkérésre csináltak magukból bohócot? Attól tartok, erre a kérdésre soha nem kapjuk meg a választ. Kettejük buzgóságára viszont a megfelelő reakció nagyjából ugyanaz lehet, mint amivel Hadházy felelt tegnap este kellő tömörséggel a tüntetőket Soros küldötteinek, egymillió bevándorlót letelepíteni vágyó csőcseléknek minősítő kormányzati hazugságokra: „A lónak a faszát!”

Képek forrása: index.hu / 444.hu / origo.hu / deviantart.com

Forrás: BloggerBob